2023. május 31., szerda - Angéla, Petronella
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Kezdőlap
Magyar Természetjáró Szövetség

Hírek, aktualitások

MTSZ110 - Túrázzunk-kiránduljunk-ünnepeljünk aktívan együtt!

2023 novemberében ünnepeljük, hogy 1913-ban tömörültek szövetségbe a hazai turistasággal foglalkozó egyesületek

Idén nemcsak e jeles esemény napján, azaz november 30-án szeretnénk ünnepelni, hanem májustól decemberig a 110 évvel ezelőtti elődök elszántságával, aktívan és közösen. Ezzel a céllal indítjuk útjára az MTSZ 110 emléktúra sorozatot.
 

Kiemelt híreink

Több ezer elszánt túrázó vágott neki a 41. Gerecse távjainak

Az MTSZ által szervezett esemény idén is létszámkorlátos volt, kis híján meg is telt, ám az esős idő jó néhány túrázót otthon tartott.

Volt olyan, aki a hideg időjárás ellenére végig mezítláb teljesítette a 41. Gerecsét, volt lánykérés a célba érkezéskor, volt ünnepi 18. születésnapi túra is, a legidősebb túrázó 85, míg a legfiatalabb 2 éves volt.

Idén áprilisban újra TeSzedd!

Az egész országra kiterjedő kampány célja, hogy önkéntes megmozdulás keretében közösen varázsoljuk tisztábbá környezetünket.
A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalma, amit idén 11. alkalommal rendeznek meg az Energiaügyi Minisztérium támogatásával.

Kéktúrára hangolódás az InterCity járatokon

Egy kedves meglepetéssel találkozhatnak a kéktúrázás rajongói a tavaszi szünettől.
A MÁV-START és a kéktúrákat 60 éve koordináló Magyar Természetjáró Szövetség stratégiai megállapodásának köszönhetően a tavaszi szünet kezdetétől a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvarokról induló InterCity vonatokon elérhető lesz a legendás túramozgalmakat népszerűsítő Kéktúra kiadvány.


Tagszervezeti meghívó a választmányi ülésünkre

Az OKISZ Inkubátorházban várjuk a tagszervezeteink küldötteit.
Idén május 20-án tartjuk az éves választmányi ülésünket amelyre az alábbi meghívót küldtük ki.



Kritikus tömeg a hármashatár-hegyi útjelzővezető találkozón

Három év után adódott lehetőség a személyes tapasztalatcserére az ország jelzésfestői számára

A Magyar Természetjáró Szövetség 2023. január 28–29-én rendezte meg a hármashatár-hegyi Rotter Lajos turistaházban az útjelzővezetők találkozóját. A jelenléti előadásokra 45-en jelentkeztek, ami egyben telt házat is jelentett, online pedig további 18-an követték az eseményeket.

100 éve született az Országos Kéktúra megálmodója

1923. február 9-én született Dr. Vizkelety László aranyjelvényes túravezető, aki egész életében a természetjárásért és a tájékozódási futásért tevékenykedett, szinte minden szabadidejét e két sportág művelésének szentelte.
1933-ban lett cserkész és ismerkedett meg a túrázással, 1944 óta volt vizsgázott túravezető. MÁV dolgozóként 1949. május 13-án alapítója a Budapesti Lokomotív Sportklub Turista Szakosztályának, a Lokomotív Turista Egyesület jogelődjének, melyhez haláláig hű maradt. 1952-ben kezdeményezte az Országos Kéktúra mozgalom meghirdetését, melyet 1953-ban az elsők között maga is teljesít. Munkásságáért 1994-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. 2007. májusában, 84 éves korában hunyt el.


Oktatási témájú online összejövetel

Múlt, jelen és jövő – ez volt az Oktatási Bizottság által szervezett tematikus nap témája január 14-én.

A Magyar Természetjáró Szövetség képzései több irányban, több témában teszik lehetővé a fejlődést, a zászlóshajó ezen a területen a túravezető-képzés.

Ezekre a túraversenyekre készülhetünk idén

Véglegesedett a 2023. évi tájékozódási túraversenyek naptára.
 A Magyart Természetjáró Szövetség versenybizottsága elkészítette a 2023-asesemények beosztásán.

Egy százalék a hazai természetjárás fejlesztésére

2023. május 22-ig lehet rendelkezni az SZJA egy százalékáról.
Hazánkban több tízezer civil szervezet működését segíti a magánszemélyek összevont adóalapja után befizetett és felajánlott személyi jövedelemadó 1 százaléka. A Nemzeti Adó és Vámhivatal honlapján elérhető a regisztrált kedvezményezettek listája, amelyen a Magyar Természetjáró Szövetség is megtalálható.



1-10 11-20 21-25
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 6 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter