2024. április 19., péntek - Emma
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Kezdőlap
Magyar Természetjáró Szövetség

Archív cikkek

Az alábbi lista azokat a nyitólapon megjelent korábbi cikkeket tartalmazza, amelyek:

- régebben jelentek meg, bár tartalmuk még nem feltétlenül avult el,
- korábbi eseményt harangoznak be, ezért tartalmuk az esemény befejezése után már nem aktuális.

Ezeket a cikkeket archívként őrizzük meg, tartalmukat tovább nem frissítjük. Mindez nem jelenti azt, hogy cikkekben leírtak már biztosan nem igazak.


MTSZ110 - Túrázzunk-kiránduljunk-ünnepeljünk aktívan együtt!

2023 novemberében ünnepeljük, hogy 1913-ban tömörültek szövetségbe a hazai turistasággal foglalkozó egyesületek

Idén nemcsak e jeles esemény napján, azaz november 30-án szeretnénk ünnepelni, hanem májustól decemberig a 110 évvel ezelőtti elődök elszántságával, aktívan és közösen. Ezzel a céllal indítjuk útjára az MTSZ 110 emléktúra sorozatot.
 

Kiemelt híreink

Több ezer elszánt túrázó vágott neki a 41. Gerecse távjainak

Az MTSZ által szervezett esemény idén is létszámkorlátos volt, kis híján meg is telt, ám az esős idő jó néhány túrázót otthon tartott.

Volt olyan, aki a hideg időjárás ellenére végig mezítláb teljesítette a 41. Gerecsét, volt lánykérés a célba érkezéskor, volt ünnepi 18. születésnapi túra is, a legidősebb túrázó 85, míg a legfiatalabb 2 éves volt.

Buckajárás ott, ahol az aranycsapat tagjai is megfordultak

Újra Rezét Kupa, idén már 26. alkalommal várják a természetjáró tájékozódási túraversenyzőket.
A versenyn helyszíne ismét a Kiskunságban, a Bugaci homokháton lesz. Pirtó környékén változatos a táj: borókás, jelentős méretű homokbuckák, nyárfaligetek, telepített fenyvesek váltják egymást.




Idén áprilisban újra TeSzedd!

Az egész országra kiterjedő kampány célja, hogy önkéntes megmozdulás keretében közösen varázsoljuk tisztábbá környezetünket.
A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalma, amit idén 11. alkalommal rendeznek meg az Energiaügyi Minisztérium támogatásával.

Kéktúrára hangolódás az InterCity járatokon

Egy kedves meglepetéssel találkozhatnak a kéktúrázás rajongói a tavaszi szünettől.
A MÁV-START és a kéktúrákat 60 éve koordináló Magyar Természetjáró Szövetség stratégiai megállapodásának köszönhetően a tavaszi szünet kezdetétől a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvarokról induló InterCity vonatokon elérhető lesz a legendás túramozgalmakat népszerűsítő Kéktúra kiadvány.


Tagszervezeti meghívó a választmányi ülésünkre

Az OKISZ Inkubátorházban várjuk a tagszervezeteink küldötteit.
Idén május 20-án tartjuk az éves választmányi ülésünket amelyre az alábbi meghívót küldtük ki.



„Tavaszi nagytakarítás" az erdőkben

Az Erdők Nemzetközi Napjától a Föld Napjáig, egy hónapon keresztül tart egy szemétszedő akció.

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) és az Aktív Magyarország közös kampányának célja, hogy minél több kirándulóhelyről tűnjön el a szemét.

77 nap mozgás, millió lépés és milliós nyeremény

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége hazánk legnagyobb, mozgásra ösztönző programját szervezi amelyben a Magyar Természetjáró Szövetség is részt vesz partnerként.
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége szeretné mozgásra ösztönözni az általános és középiskolás tanulókat, a szülőket, a rokonokat és a tanárokat.  Mindenki, aki szívesen segítene egy iskolát, töltse le a MillióLépés applikációt, hogy csatlakozzon a kiválasztott iskolához és osztályhoz.


Lezárult a jelzésfestés-pályázat

Május 15-ig minden pályázót e-mailben értesítünk az elbírálás eredményéről.

A kiírásában szereplő április 3-i határidő előtt, már március 20-án lezártuk az idei jelzésfestés-pályázatot, ugyanis a beérkezett tervek alapján elértük a keretösszeg felső határértékét.

„Szalamandrák nyomában”

Gyalogos természetjáró tájékozódási túraverseny
Jó pár év telt el azóta, hogy utoljára volt Sopronban gyalogos természetjáró tájékozódási túraverseny. Idén lesz! Keressétek elő és poroljátok le a tájolókat!


Szakmai projektmenedzsert keresünk

Szeretnél szakmai projektmenedzser lenni egy olyan nagy múltú civil szervezetnél, amely a biztonságos és kulturált túrázás feltételeinek megteremtésén és népszerűsítéséért dolgozik?

A Magyar Természetjáró Szövetség szakmai igazgatóságára olyan kollégát keresünk, aki legalább alapszinten ismeri a szövetség és a nonprofit szektor sajátosságait, aki elkötelezett természetjáró, és aki szívesen dolgozik támogató légkörben.

Közeledik a jelzésfestés pályázat hajrája!

Tudtuk, hogy eljön ez a pillanat, de nem sejtettük, hogy ilyen korán!

Ahogyan a pályázat kiírásakor is jeleztük, az idei évben a megemelt kilométerdíjjal csak szűkebb mozgástér áll rendelkezésünkre a pályázatok befogadására.

A téli túrázást népszerűsíti az Európai Gyalogtúrázók Szövetsége

Még lehet jelentkezni a 3. Európai Téli Gyalogos Napokra, amit ezúttal a festői Tirolban tartanak
Idén Ausztria „leghavasabb” régiójának nevezett Kitzbühel Alpok négy városa látja vendégül az európai túrázókat március 9. és 12. között, rengeteg szabadtéri programot és szervezett kirándulásokat kínálva a jelentkezőknek.


Kritikus tömeg a hármashatár-hegyi útjelzővezető találkozón

Három év után adódott lehetőség a személyes tapasztalatcserére az ország jelzésfestői számára

A Magyar Természetjáró Szövetség 2023. január 28–29-én rendezte meg a hármashatár-hegyi Rotter Lajos turistaházban az útjelzővezetők találkozóját. A jelenléti előadásokra 45-en jelentkeztek, ami egyben telt házat is jelentett, online pedig további 18-an követték az eseményeket.

Magyarország legszebb erdejét keresik

Az Agrárminisztérium február 11-én indult sorozata bemutatja az állami erdőgazdaságokat, eredményeiket, kirándulóhelyeiket és programjaikat.
Minden erdőgazdaság bemutatásával egyidejűleg nyolc kapcsolódó helyszínt is ajánlanak, amelyekre a minisztérium közösségi oldalán lehet szavazni.


Nordic Walking Instruktor képzés indul

Április utolsó hetében tartja tavaszi Nordic Walking Instruktor képzését a Magyar Szabadidősport Szövetség.
 Az előzetes igényfelmérés február 28-ig tart, megfelelő létszám, túljelentkezés esetén 2x2 napos képzést tartanak. A képzés költsége nem változott az előző évhez képest, ami 45 ezer forintot jelent.

100 éve született az Országos Kéktúra megálmodója

1923. február 9-én született Dr. Vizkelety László aranyjelvényes túravezető, aki egész életében a természetjárásért és a tájékozódási futásért tevékenykedett, szinte minden szabadidejét e két sportág művelésének szentelte.
1933-ban lett cserkész és ismerkedett meg a túrázással, 1944 óta volt vizsgázott túravezető. MÁV dolgozóként 1949. május 13-án alapítója a Budapesti Lokomotív Sportklub Turista Szakosztályának, a Lokomotív Turista Egyesület jogelődjének, melyhez haláláig hű maradt. 1952-ben kezdeményezte az Országos Kéktúra mozgalom meghirdetését, melyet 1953-ban az elsők között maga is teljesít. Munkásságáért 1994-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. 2007. májusában, 84 éves korában hunyt el.


Oktatási témájú online összejövetel

Múlt, jelen és jövő – ez volt az Oktatási Bizottság által szervezett tematikus nap témája január 14-én.

A Magyar Természetjáró Szövetség képzései több irányban, több témában teszik lehetővé a fejlődést, a zászlóshajó ezen a területen a túravezető-képzés.

Ezekre a túraversenyekre készülhetünk idén

Véglegesedett a 2023. évi tájékozódási túraversenyek naptára.
 A Magyart Természetjáró Szövetség versenybizottsága elkészítette a 2023-asesemények beosztásán.

Megnyílt a 2023-as Jelzésfestés pályázat

Február elsejétől elérhető a turistajelzések felújítására kiírt pályázatunk

A Magyar Természetjáró Szövetség 2023. február 1-jén pályázatot hirdet a Magyarországon nyilvántartásba vett vállalkozások és civil szervezetek számára a hazai turistautak és turistajelzések felújítására.


Egy százalék a hazai természetjárás fejlesztésére

2023. május 22-ig lehet rendelkezni az SZJA egy százalékáról.
Hazánkban több tízezer civil szervezet működését segíti a magánszemélyek összevont adóalapja után befizetett és felajánlott személyi jövedelemadó 1 százaléka. A Nemzeti Adó és Vámhivatal honlapján elérhető a regisztrált kedvezményezettek listája, amelyen a Magyar Természetjáró Szövetség is megtalálható.



Ismét rekordot döntött a kéktúrákat teljesítők száma

Soha ennyien nem teljesítették még a Magyar Természetjáró Szövetség kezelésében lévő három kéktúrát, mint tavaly: összesen 1320 túrázó kaphatta meg az ikonikus tűzzománc jelvényeket.
Az Országos Kéktúrát 823-an, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrát 366-an, míg az Alföldi Kéktúrát 131-en teljesítették 2022-ben, míg mindhárom kéktúrát, azaz az Országos Kékkört 80-an tették meg.

Túravezetők, és tanfolyamszervezők figyelem!

Online találkozót szervez az Oktatási Bizottság

A tanfolyamszervezők, és a túravezetés iránt érdeklődők véleményére, és ötleteire kíváncsi a Magyar Természetjáró Szövetség.

Útjelző-vezetők Országos Találkozója

Meghívó a turistautak felújításában résztvevő szervezetek részére
A Magyar Természetjáró Szövetség január végén rendezi meg az idei Útjelző-vezetők Országos Találkozóját.


Összegyűltek az MTSZ önkéntesei

A Hármashatár-hegyen találkoztak a Bizottságok önkéntesei

December 2-3. között, több mint 20 fő részvételével zajlott le az Magyar Természetjáró Szövetség által szervezett Önkéntesek találkozója. Az eseményen az MTSZ szakmai munkatársai mellett a Kéktúra Ellenőrző Bizottság, az Oktatási Bizottság, a Turistaút Szakbizottság, valamint a Versenybizottság tagjai vettek részt.

Kellemes ünnepeket!

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és egészségben, túraélményekben gazdag új esztendőt kívánunk!


A Magyar Természetjáró Szövetség elnöksége és munkatársai


Január 9-től várjuk újra a kéktúrás igazolófüzeteket

A postán feladott füzetek feldolgozása is csak jövőre kezdődik
Az ünnepek idején nem lesz elérhető a Magyar Természetjáró Szövetség országos központjának előcsarnokában lévő kéktúrás füzeteknek fenntartott gyűjtőhely.

Ezekre a túraversenyekre számíthatunk jövőre

Körvonalazódik a 2023. évi tájékozódási túraversenyek naptára.
A Magyart Természetjáró Szövetség versenybizottsága jelenleg is gőzerővel dolgozik a jövő évi események beosztásán.

Találkozót szervezett az MTSZ oktatási bizottsága

Az ország szinte minden pontjáról érkeztek tanfolyamvezetők az egész napos rendezvényre.

A december 13-ai eseményen a Szövetség témában érintett dolgozói azokkal a képzésvezetőkkel találkoztak, akik az elmúlt három évben részt vettek tanfolyamok szervezésében, vagy a következő évben lesz tanfolyamuk.

A 2022. évi Jelzésfestés pályázat eredményei

Az év során több mint 1500 kilométeren újultak meg országszerte a szabványos turistajelzések az MTSZ támogatásával.
Az idei évben összesen 1861,6 kilométernyi turistaút felújítására kötöttünk szerződést.


A Magyar Természetjáró Szövetség 2023. évi eseményei

A szakmai és a nagyközönségi programok összeállítása
A Magyar Természetjáró Szövetség 2023-ban is szeretettel várja szakmai és nagyközönségi eseményeire mind a természetjáró tagszervezeteket, mind az egyéni túrázókat.

Megújul a tagszervezeti regisztrációs felületünk

Fontos információ a jelenlegi és leendő tagszervezeteinknek
Január elsejétől egy teljesen új, felhasználóbarát felületen lehet megújítani a tagságokat, valamint újonnan csatlakozni a Magyar Természetjáró Szövetséghez.


A természetjárás gyógyító erejét használni

Ezerszer többet jelent, hogy megéljem a pillanatot, ott legyek a mostban.
Orosz Júlia testnevelő és lelkes (kék)túrázó mesél arról, hogy miként lehet szó szerint talpra állni egy tüdőátültetés után.


Kéktúrás vetélkedő iskolásoknak

Ismét meghirdették a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai partnerségével megvalósuló vetélkedőt
December 14-ig lehet jelentkezni az „Indulj el egy úton...” néven ismert természetismereti és turisztikai verseny legújabb kiírására.


Egy rókalány nyerte a Magyar Természetjáró Szövetség különdíját

Kihirdették a Magyarország 365 fotópályázat nyerteseit.
Az idén negyedik alkalommal meghirdetett pályázatra minden eddiginél több, csaknem 38 ezer kép érkezett. A versenyre három kategóriában lehetett pályázni.


Gyalogos túravezetői tanfolyam indul

A Túravezető Oktatók Sportegyesülete középfokú gyalogos túravezetői tanfolyamot szervez 2023. első félévében.
A képzés, illetve az azt követő vizsga az MTSZ Oktatási Bizottságával együttműködve, az MTSZ oktatási-képzési rendszerében kerül megrendezésre.


Ünnepi zárvatartás

Tájékoztatás ügyfélszolgálataink szünnapjairól
Szövetségünk ügyfélszolgálata nem lesz elérhető 2022. december 27-től 2023. január 6-ig.


Átadtuk a gödöllői Arbo Park turisztikai fejlesztéseit

A Magyar Természetjáró Szövetség segítségével újultak meg a Gödöllői Erdészeti Arborétum, azaz az Arbo Park ökoturisztikai szolgáltatásai.
Az idén 120 éves erdészeti-tudományos célú növénygyűjtemény különlegessége, hogy a fajokat nem izoláltan találjuk meg – mint más arborétumokban –, hanem a velük kialakult társulásokban, természetes környezetükben.


Húszéves a Tiszta Mátráért mozgalom

A Kékes Turista Egyesület 2002 óta 43 szemétszedést szervezett, amin összesen 1500-an vettek részt.
Úgy tűnik, a háztartási gépek és az autógumik manapság már fogynak, de sajnos van olyan szemét is, ami folyamatosan „újratermelődik”.


Új turistaút létesült Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A kék háromszöggel jelzett út Putnok belterületén ágazik le az Országos Kéktúráról és a Mátyás király kilátóhoz tart.
A közel két és fél kilométeres új turistaút az MTSZ támogatásával jött létre, a jelzésfestési munkát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség végezte el.


Kék Kör Túra - Gyűjtsd a kilométereket és nyerj!

A játék november 14-én reggel, a Diabétesz Világnapján indul.
Kék Kör Túra a neve annak az online közösségi kihívásnak, melyet idén harmadik alkalommal indított el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködve.


Tisztelt Tagságunk!

Fontos információk jelentek meg a Bethlen Gábor Alap honlapján
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022. október 3-án megjelentek a NEA 2023. évi összevont, valamint egyszerűsített pályázataival kapcsolatos információk!

Önkéntes nap a Virágos-nyeregben a Turizmus Világnapja alkalmából

Az ENSZ Turisztikai Világszervezete ( UNWTO) kezdeményezésére minden év szeptember 27-én ünnepeljük a Turizmus Világnapját, amely 2022-ben a Restart Tourism, Újragondolt turizmus mottót kapta.
A hazai turisztikai csúcsszervezet, a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársainak  10 fős lelkes csapata ennek okán idei önkéntes munkáját  turistaút karbantartásra és szemétszedésre fordította, az MTSZ szervezésében.


Kéktúráztak a V4-es Turista „csúcs” találkozó résztvevői

A meghívott vendégek a Bükk legszebb helyeit keresték fel az ittlétük alatt.
Október 6-tól 9-ig vendégeskedtek a Bánkúti Turistaházban a cseh és szlovák turistaszervezetek elnökei, akik részt vettek a Kéktúrázás napján is.


Így telt a Kéktúrázás napja

Közönségsiker és csodás kirándulóidő

Az október második szombatján zajló Kéktúrázás napján több mint 3300 kéktúrázó együtt, egy időben, szervezetten túrázott a hazai három kéktúrán.

In memoriam Vajk Ödön

1944-2022
 Szeptember 13-án, életének 78 évében hunyt el a Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete egykori elnöke és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Természetbarát Szövetség egykori elnöke, a Magyar Természetbarát Szövetség egykori alelnöke.


Új fogadóépületet adtunk át a Rám-szakadéknál

Az egyik leglátogatottabb főváros környéki turista-csomópontnál egy új fogadóépület szolgálja a természetjárók kényelmét és biztonságát.
A szeptember 28-án átadott beruházás a Pilisi Parkerdő és a Magyar Természetjáró Szövetség együttműködésében, az Európai Unió és a magyar állam támogatásával valósult meg.

 

Az MTSZ is részt vett a covid utáni első V4-es találkozón

Mindegyik V4-es országban azt tapasztalták, hogy a koronavírusos időszakban jelentősen emelkedett a túrázók száma.
Szeptember 8-11. között tartották a V4-es országok Nemzetközi Nyári Turista Találkozóját a lengyelországi Beszkiydekben, Ustrzyki Gorne központtal. Az MTSZ-t Csiba Ágoston és Klenczner István elnökségi tagok képviselték.

Thuróczy Lajos bácsira emlékeztek a XXXIV. Természetjárók Napján

Idén is elismertük a szervezett természetjárás fejlesztésében részt vevők munkáját.

Szeptember 24-ém ismét Dobogókőn találkoztak a szervezett természetjárás képviselői, hogy együtt köszöntsék a természetjárás arra érdemes kitüntetettjeit. Sajnos idén már nem volt ott közöttünk személyesen Thuróczy Lajos bácsi, aki tavaly decemberben hunyt el. Az MTSZ tiszteletbeli elnökének tiszteletére egy emlékfát ültettek.

Elindult a regisztráció a Kéktúrázás Napjára

Szeptember elsejétől lehet ingyenesen jelentkezni az ország legnagyobb közösségi kéktúrázására.
Idén október 8-án rendezzük meg a Kéktúrázás Napját, és keltjük életre az Országos Kékkör 2584 kilométerét.


Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter