2024. október 11., péntek - Brigitta
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

A havasi gyopártól a Hóvirágig

Az augusztus 18-ig látogatható kiállítás margójára
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Jó szívvel ajánljuk a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény 2018. június 8-án megnyílt kiállítását, amely a ferencvárosi természetjárás történetét mutatja be a Magyar Turista Egyesület Kálmán Asztalától a Leövey Klára Gimnáziumon – Szentirmayné Kovácshegyi Erzsébet életművén – át a Ferencvárosi Természetbarátok Sportköre Hóvirág szakosztályig.
A megjelenteket Gönczi Ambrus, a Gyűjtemény vezetője köszöntötte, akinek a korábban már máshol bemutatott anyag felkeltette az érdeklődését, és teret adott az összeállítás bemutatására.


A kiállítást Szabó Lajos történész, kandidátus, a Magyar Sportmúzeum igazgatója nyitotta meg., akitől érdekes és kevésbé ismert adalékokat hallhattunk Kovácshegyi Erzsébet sportolói és sportpedagógusi pályájáról, megemlítve olimpiai szereplését is.

Ezt követően elsőként Bánhegyesi Zoltán, a Leövey Klára Gimnázium címzetes igazgatója mondott köszöntőt, aki beszédében az intézmény egykori tanárára és lányára, a szintén ebben az iskolában végzett Szentirmay Juditra emlékezett vissza.


Végül Kiss Ádám, aranyjelvényes túravezető, a Ferencvárosi Természetbarát Egyesület elnöke szólt a megnyitón szép számmal megjelentekhez, dióhéjban ismertetve a szervezet immáron ötvenöt éves működését, amelyhez szorosan kapcsolódott Baloghné Szentirmay Judit turista tevékenysége is.


A megnyitón résztt vett több természetjáró szervezet vezetője és tagjai között ott volt Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke is, akit Judit, a kiállítási tablók összeállítója a régi barátsággal személyesen hívott meg.


A tablók egyik része már látható volt a Ferencvárosi Művelődési Központban is 2014 február-márciusában, amelynek témája három részre volt  bontható, és aktualitásukat akkor a somhegyi HÓVIRÁG ház megnyitásának 30 éves évfordulója, a HÓVIRÁG szakosztály és a IX. kerületi Természetbarát Szövetség megalakulásának pedig 50 éves évfordulója adta 2013-ban.

A mostani kiállításnak különös fényt ad a korábbi tablókhoz csatlakozó újabb összeállítás, mely a "tiszta forráshoz", Judit nagyapjához és édesanyjához vezet vissza.



Kovácshegyi Kálmán anno a Magyar Turista Egyesület Kálmán Asztalának vezetője volt, Kovácshegyi Erzsébetről pedig a köszöntőkben külön is történt megemlékezés. De a kiállított tablók  – értelemszerűen Judit turista pályájának története is.

A tárlat helyszíne: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
1092 Budapest, Ráday u. 18. - bejárat az Erkel u. 15. felől.

Nyitva: 2018. augusztus 18-ig
keddtől péntekig 10-től 18 óráig
szombaton 10 és 14 óra között.


Baloghné Szentirmay Judit, ezüstjelvényes túravezető, a Ferencvárosi Természetbarátok Sportkörének négy évtizeden át volt elnöke, kiemelkedő munkájának elismeréseként 1994-ben megkapta az MTSZ-től a Természetjárás fejlesztéséért kitüntetés ezüst fokozatát.
Cikk első megjelenése: 2018-06-12 12:39
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter