2024. október 10., csütörtök - Gedeon
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

A szervezett magyar turistaság kezdete

A Magyarországi Kárpátegylet megalakulása
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Habár nem kerek az évfordulója a szervezett magyar természetjárás kezdetének, de közzé tesszük az alábbi, 140 éves megemlékezést, amely a Turista Magazin 2013 augusztusi számának Ez történt... rovatában, majd később a TM weboldalának blogjában is megjelent.

1873. augusztus 10-én alakult meg Tátrafüreden – a hasonló egyesületek sorában világviszonylatban hetedikként – az első hazai turista szervezet, a Magyarországi Kárpátegylet.

Létrejöttének érdekessége, hogy azt nem magyar emberek szorgalmazták, annak ellenére, hogy abban az időben már többen is foglalkoztak a turisztikával és a hegymászással, köztük olyanok is, akik valamelyik külföldi egyesület tagjai voltak.

Az érdem első sorban dr. Henrik Wallmann cs. és ki. főtörzs orvost illeti, aki kassai állomásozása során többször is járt a Magas-Tátrában, melynek vadregényessége teljesen elragadta. 1869-ben a Der Tourist I. évfolyamának hasábjain ismertette is a hegységet. E mellett írt a Zipser Bote 1869. évi 20. számában is, melyet a következőképpen zárt:

Általánosságban s a magyarok különös érdekében kívánatos volna, hogy ezen hegységről levő csekély ismeretek és a jelen vázlatos megismertetés a fiatalabb magyar természetbarátoknál felköltenék az eszmét az iránt, hogy ez idő szerint egy Kárpátegyesület létesíttessék Pesten, mely a kormány támogatása mellett szóval és írásban a magyarországi és erdélyi Kárpátok tudományos és turisztikai feltárását, valamint a könnyebb hozzáférhetőség lehetővé tételét tűzné ki magának, és az Osztrák Alpesi Egyesület mintájára működnék.

A lelkes szavak hatás nélkül maradtak, de Wallmann nem adta fel. 1871 szeptemberében Gustav Jägerrel, a Der Tourist kiadójával és az Osztrák Turista Klub megalakítójával összefogva felhívást tett közzé, melyet ezer példányban küldtek szét a Kárpátok vidékein, de erre csak hat helyeslő válasz érkezett, az egyik közülük a már hegymászóként is ismert dr. Déchy Móré volt. A másik Zimmermann Gyuláé, aki a késmárki líceum nevében nyilatkozva nem csak helyeselte, hanem tevőlegesen részt is kívánt venni a szervezésben (aki ismeri a magyar turistaság történetét, tudja, hogy annak bölcsője már régi időktől fogva a Magas-Tátrában gyökerezik és erősen kötődik az iskolához). Zimmermann megkapta az ÖAV alapszabályait, és 1872 áprilisában újabb felhívást és aláírási íveket tett közzé, melyek közül egy sem érkezett vissza, csak az ő ívén volt 16 aláírás. A tanév végével átadta az iratokat az igazgatónak, mert elhagyta Késmárkot.


Ebben az évben lépett nyugdíjba őrnagyi ranggal és telepedett le Késmárkon Döller Antal, akit megnyertek az eszme további folytatójának, aki erélyesebben fellépve az aláírásokat rövid idő alatt 100 fölé emelte. 1873. május 11-én összeült egy előkészítő bizottság, május 18-án már készen volt az alapszabály tervezete és megnyerte a magyar kormány helybenhagyását is. Július 4-én kiküldte a belépésre és az alakuló közgyűlésre szóló felhívást, mely augusztus 10-én fog megtartatni Tátrafüreden a kávéházban.

A közgyűlés napjáig 180 tag lépett be, 150-en már be is fizették a tagsági díjukat. A közgyűlés végéig további csatlakozások történtek. Az alapszabályokat néhány módosítással elfogadták, így 250 taggal és 600 forint tagdíjbevétellel megalakult a Magyarországi Kárpátegylet. A tiszti karba elnökké Görgey Gusztáv, alelnököknek Payer Hugó és Schwarz Pál, titkárnak Cserépy Nándor, pénztárosnak Döller Antal, jegyzőnek Grosz Ernő lettek megválasztva, míg a választmány további 18 főből állt össze.

Szöveg és kép: Kunos Gábor

Megjelent a Turista Magazin 2013 augusztusi számában.


1973-ban a 100 éves évforduló méltón megünneplésre került, a legutóbbi, a 140 éves viszont nem annyira, mert az újjáalakult Magyarországi Kárpát Egyesülettel és az Erdélyi Kárpát Egyesülettel történt egyeztetések ellenére nem sikerült közös megemlékezést tartani. Ezt a helyzetet mentette a Szlovák Turisták Klubja (KST), amely az évforduló pontos napján az ótátrafüredi Grand Hotelben egy kiállítás megnyitásával emlékezett, valamint a magas-tátrai  Hosszú-tavi menedékházban a hegységgel kapcsolatban érintett országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia részvételével nemzetközi találkozót szervezett, amelyen a Magyar Természetjáró Szövetség küldötte is részt vett.
Ugyanekkor a Magyarországi Kárpát Egyesület külön, teljesítménytúrákkal színesített rendezvényre hívta az érdeklődőket a Magas-Tátába.

Ehhez kapcsolódó cikk:
Egy megemlékezés margójára.
Cikk első megjelenése: 2017-08-11 15:15
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter