Adománygyűjtés és kéktúrázás

Az ő története egészen más miatt érdemel figyelmet: adománygyűjtést indított a kéktúrázása idejére, a befolyt összeg feléből az útközben felmerült kiadásait, a másikból pedig azt a civil szervezetet támogatta, amely gondozza, kezeli az Országos Kéktúrát.


Azaz a Magyar Természetjáró Szövetséget.  


Angliában, ahol él, hagyománya van ennek a támogatásnak. Itthon egyelőre ismeretlen az ilyen módon történő társadalmi és személyes felelősségvállalás. Panka ekkor még nem tudhatta, hogy a felajánlott pénz jóvoltából egy hatvani iskola diákjai ingyen juthatnak hozzá az Országos Kéktúra igazolófüzeteihez. De ez már egy másik történet. Ismerjétek meg először Márton Annát!

Nyugalmat és szépséget. Amikor nincs világjárvány, a munkám révén sok emberrel találkozom, ugyanis a turizmusban dolgozom, nagy a nyüzsgés körülöttem. A természetben - legyen az túrázás vagy terepfutás - találtam meg azt a minőségi én-időt, amikor kicsit egyedül vagyok, feltöltődöm.  Persze nagyon élvezem a fizikai kihívás részét is: jól mérhetően tud az ember gyorsabban vagy messzebbre menni, mint legutóbb, ami igen motiváló. Az már csak hab a tortán, hogy mennyi gyönyörű tájat ismertem meg ennek a hobbinak köszönhetően.

Tizenévesen hétvégenként geoládákat jártunk keresni, ezek az első komolyabb túrázós élményeim. Aztán 2013-ban valami bekattant és elkezdtem szervezett túrákra járni Ausztriába és Szlovákiába. Később olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy majd egy évet Szlovéniában élhettem, ami a túrázók paradicsoma. Ott hetente több rövid túrát is tettem. Jelenleg Angliában élek, annak is a „lapos” felén, úgyhogy az elmúlt 3 évben hiányolom a hegyeket, de megtett kilométerekben nincs hiány.

Nem tudnám megmondani, nagyon fiatal lehettem. Néha az az érzésem, hogy mindig is tudtam róla.

Talán mindig is ott motoszkált a gondolat, hogy végig kellene járni. Annyira azért ismerem már magam, hogy ha a hagyományos módszerrel vágtam volna neki, vagyis hétvégenként egy-egy szakaszt teljesítek, akkor az egyéb kikapcsolódások miatt a biztos teljesítés háttérbe szorult volna egész hamar.

Hozzátartozik a történethez, hogy idén tavasszal rengeteg sport témájú filmet néztem, és futással kapcsolatos könyvet olvastam, amik elképesztően motiválóan hatottak rám. A fantasztikus teljesítmények és élmények hatására úgy döntöttem, hogy itt az ideje az én személyes kihívásomnak is. Osztottam-szoroztam és végül úgy döntöttem, hogy az Országos Kéktúra fele elég lesz elsőre és az ehhez szükséges 3 hét is rendelkezésemre állt, mivel a járványhelyzet miatt sajnos elveszítettem a munkámat. 

Árpád-kilátó
fotó: Márton Anna

Az internetnek köszönhetően minden lehetségest! Olvastam más teljesítők beszámolóit, a kéktúra honlapja kb. 3 hónapon át folyamatosan nyitva volt a böngészőmben, rengeteg időt töltöttem a felszerelés kiválasztásával, ezen kívül kritikákat, teszteket tanulmányoztam, utánanéztem a kempingezés lehetőségeinek, szálláshelyeknek, látnivalóknak és az utazásnak. Kicsit felfrissítettem az elsősegélytudásomat és készítettem egy komplett költségvetést.

Teljes menetfelszereléssel elmentem egy kétnapos tesztútra és több, rövidebb futásra. Mivel egyedül vágtam neki a kalandnak, fontos volt, hogy a hozzátartozóim mindig képben legyenek a tartózkodásom aktuális helyével.

Sok utánajárást és tervezést igényelt az is, hogy mindig legyen elegendő étel nálam, ami nem egyhangú, nem túl nehéz, és lehetőleg könnyen elkészíthető. Bár azt gondolom, hogy ezt a problémát minden kéktúrázó ismeri.

Mivel a táv egy részét minden nap futva tettem meg, ezért fontos szempont volt, hogy a hátizsákom annyira könnyű legyen, amennyire csak lehet, és mégis legyen nálam minden, ami az alap komforthoz szükséges 18 napon át.

Minden felszerelésre költött forint és a keresgélésekkel töltött perc megérte, mert a kiválasztott hátizsák 10 kilós volt a legnehezebb állapotában. Ebben benne volt minden, ami alváshoz és főzéshez kellett, 2 napi étel, a szükséges ruhák és 1,5 liter víz. A tíz kiló félúton csökkent, ugyanis kevesebbet sátoroztam, mint terveztem. A teljesen elfogadható áron lévő, és minden faluban fellelhető falusi szálláshelyek fényében úgy döntöttem, hogy nem érdemes a sátrat, hálózsákot cipelni. Ezután mindössze 7-8 kilóval a hátamon már szinte repültem.

Utólag belegondolva meglehetősen ambíciózusan. Sokat terveztem futni, ami végül nem úgy alakult, mert a 612-ből nagyjából 200 kilométert tettem meg így.

A futás miatt úgy gondoltam, gyorsabban fogok haladni, így napi 40 kilométert terveztem hétköznapokra és 20 kilométert hétvégékre, remélve, hogy ismerősök, barátok csatlakoznak majd a szakaszokra. Sajnos a szintemelkedést nagyvonalúan nem vettem figyelembe. A terv emiatt másként alakult, ezért az első pár nap után kicsit csökkentettem a hosszú távon, a rövidebbeket pedig növeltem. Így átlag 34 kilométer és 1100 méter szint jutott egy napra, ami reálisan teljesíthető volt.

Természetesen akadt pár combosabb nap. Ilyen volt például a Hűvösvölgytől Dobogókőig húzódó táv vagy a Mátra.

A napi penzumot előre kitaláltam és mindenhol sikerült is tartani. Ebben nagy segítség volt a Kéktúra honlap szakasztervezője és az applikáció is, így mindig tudtam, hol járok és mennyi van még hátra. 

A Bükk és a Zemplén, konkrétan a Szarvaskő-Bánkút szakasz volt az egyik kedvencem, a Három-kőről elénk táruló látvány egyszerűen mesés, és a Boldogkőváralja – Regéc közötti útvonal szintén fantasztikus volt.

Ha valaki hozzám hasonlóan szintén Hollóházán fejezi be a túrát, akkor a Kis-Milicen lévő kilátó és egyben az utolsó csúcs is olyan pillanat, amit sosem lehet elfelejteni.

Sajnos Magyarországon keveset van alkalmam mostanában túrázni, de mikor hazajövök, a Pilisbe szívesen megyek. Szép hely, közel van és akadnak benne jócskán szintek. Örök és nagy szerelmem Szlovéniában a Júlia Alpok, amely szerintem a világ egyik legszebb helye. Ott a kezdőtől megszállottig mindenki talál ínyére valót.

Itt az Egyesült Királyságban Skócia és Cornwall lopta be magát a szívembe. Mindkettőtől messze lakom, ezért ha valamikor eljutok bármelyik helyre, az igazi csemegének számít. A jövőbeni terveim között szerepel a GR20 Korzikán és a Juliana Trail Szlovéniában.

Tervezed az Alföldi- és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát is teljesíteni?

Először az Országos Kéktúrát kellene befejezni, de utána mindenképpen! Az Alföldiről sokat ábrándoztam, mikor a Mátrában felfelé vonszoltam magam a különböző meredélyeken.

Látkép a Három-kőről
fotó: Márton Anna

Milyen célkitűzés motivált, amikor adománygyűjtést indítottál?

Angliában nagy hagyománya van annak, hogy a különböző sportteljesítmények kapcsán adománygyűjtést indítanak különböző alapítványok javára.

Az ötlet félig innen jött, félig pedig a Rundinavia (Sophie Rooney) című könyvből, ahol a szerző végigfutott egész Skandinávián, amit részben saját zsebből, részben a projektet arra érdemesnek találók adományaiból finanszírozott.

Mivel nekem is azért volt sok időm felkészülni és megcsinálni a túrát, mert a vírus miatt elvesztettem a munkámat, ezért úgy gondoltam, adok ennek egy esélyt, és a befolyó pénz egy részét a túrára, a másik felét pedig a Magyar Természetjáró Szövetségnek szánom.

Eléggé magától értetődő volt, hogy ha már kéktúrázom, akkor annak adományozzak, aki fenntartja az útvonalat. Itt kell megjegyeznem, hogy az útvonal, a jelzések, a honlap, a Természetjáró applikáció mind remekül használható és sok segítséget nyújt, így öröm a Kéket járni!

MTSZ Országos Központ
kezdő fotó: Márton Anna