2024. május 07., kedd - Gizella
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Az Év Európai Fája verseny

Második helyen végzett a gödöllői vén vackor
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A negyedik alkalommal megrendezett Év Európai Fája versenyben 37 ezer szavazattal második lett a gödöllői vén vackor, a győztes 77 ezer szavazattal a bolgár öreg szil lett, harmadik 16 ezer szavazattal a lengyelországi Wybicki tölgye.

Az eredményt Brüsszelben, az Európai Parlament épületében jelentették be március 19-én este. A díjat a Szent István Egyetem nevében a fát benevező Czóbel Szilárd egyetemi docens és Gyuricza Csaba, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánja vette át. A várost Péterfi Csaba, a polgármesteri kabinet vezetője képviselte – közölte Gödöllő Város Önkormányzata csütörtökön az MTI-vel. A gödöllői mellett cseh, bolgár, ír, szlovák, lengyel, skót, francia, olasz és walesi fák versenyeztek, elsősorban történetük és kevésbé kinézetük alapján.


A gödöllői botanikus kertben álló vackor az ország egyik legöregebb, 20 méter magas, három méter kerületű, még mindig termő vadkörtefája. A 18. században Grassalkovich Antal gróf ezer vadkörtét ültetett, mivel egy vadászat során egy vadkörtefán lelt menedéket a sebzett vad elől. A fa történetében érdekes még, hogy 1849-ben Kossuth is itt írta meg a Függetlenségi Nyilatkozatot, de az öreg vackort a szerelmesek fájának is nevezik, mert állítólag Andrássy gróf is itt ismerte meg Sissit.

Korábban kétszer nyerte magyar fa a fődíjat: 2012-ben egy felsőmocsoládi hársfa, 2013-ban pedig az egri termálfürdő platánja lett a győztes hét ország jelöltjei közül.

Az európai versenyt az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství, az Európai Földtulajdonosok Szövetsége és a TetraPak szervezte. Az Év Fája versenyt Magyarországon is megszervezik, győztese indulhat az európai megmérettetésen. A Szent István Egyetem botanikus kertjében álló, körülbelül 300 éves vadkörtefa az ország egyik legtekintélyesebb méretű és legidősebb fája. A szép és "ereje teljében" lévő fa tavaly majdnem 50 ezer termést hozott.

A 2014. évi verseny végeredménye:

Öreg szilfa (Szliven, Bulgária) – 77,526 szavazat
A gödöllői óriás vackor (Gödöllő, Magyarország) – 36,925 szavazat
Wybicki tölgye (Będomin, Pomorskie régió, Lengyelország) – 16,768 szavazat
Tölgy Zechenter kertjéből (Kremnica, Banská Bystrica régió, Szlovákia) – 10,169 szavazat
Višňová oltalmazó tölgye (Višňová, Liberec régió, Csehország) – 8,211 szavazat
Begardi csenevész tölgy (Bégard, Brittany régió, Franciaország) – 4,989 szavazat
Niel Gow tölgye (Perthshire, Skócia) – 1,740 szavazat
Birr vári szürke nyár (Co Offaly, Írország) – 1,517 szavazat
Tölgy a holtak kapuja előtt (Wrexham, Wales) – 1,093 szavazat
A természet harmóniájának fája - molyhos tölgy (Alta Sabina, Lazio régió, Olaszország) – 689 szavazat

Az idei nyertes, a bolgár szilfa központi helyet foglal el a szliveniek életében, mindennapos találkozó pont és számos rendezvény és demonstráció indul innen a mai napig. Külön érdekesség, hogy a város tengerszint feletti magasságát is itt mérték meg először és szerepel a város címerében is.
A harmadik helyezett lengyel tölgyfa Będominból, a lengyel nemzeti himnusz szerzőjének szülővárosából való.

A fődijat Pavel Poc európai parlamenti képviselő adta át. “A verseny egyik fő érdeme, hogy ezeken izgalmas európai fákon keresztül felhívja a figyelmet a természetes környezetünk védelmére, természeti és történelmi jelentőségükre, melyet ápolnunk és védenünk kell, amíg lehet.” – mondta Poc.

"A díj ugyanakkor arra is jó példa, hogy a magánemberek milyen sokat tudnak tenni a természeti kincseink védelméért. Számos esetben a magán földtulajdonosok gondoskodásának köszönhető, hogy ezek az idős fák évszázadokat élnek túl háborítatlanul. A versenynek köszönhetően az idős fák a tulajdonjoggal járó jó gazdálkodás jelképeivé válhatnak" –  tette hozzá Thierry de l´Escaille, az Európai Földtulajdonosok Szövetségének titkára.

A verseny mondanivalóját szomorú esemény erősítette meg. A szavazás ideje alatt, február közepén, söpört át Anglián és Írországon egy heves hurrikán mely gyökerestül kicsavarta az Ír fát, mely az ország legmagasabb szürke nyárfája volt.

Forrás: MTI, Ökotárs Alapítvány, Gödöllő Város Önkormányzata.
Cikk első megjelenése: 2014-03-21 10:34
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter