2024. október 10., csütörtök - Gedeon
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Az év ökoturisztikai élménye 2018-ban

Az FM és az MTÜ pályázatának kiírása
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
2018. április 20-án, a Föld napja eseménysorozat részeként a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatot hirdetett „Az év ökoturisztikai élménye 2018” cím elnyerésére, amelyen az ökoturizmus szereplői mérethetik meg magukat.

Idén a korábbi évektől eltérően olyan, természethez kapcsolódó, autentikus élményeket nyújtó ökoturisztikai programokat keresünk, amelyek egy-egy hazai helyszín értékeinek megismerését teszik lehetővé. Fontos szempont, hogy az élmény több generáció számára együtt élvezhető, könnyen megközelíthető, egyértelműen kitáblázott és többnyelvű legyen, illetve megfeleljen korunk digitális kihívásainak. A pályázóktól azt várjuk, hogy megmutassák: kínálatuk élményalapú, illeszkedik a Nemzeti Tájstratégiához és a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 céljait is figyelembe veszi. Azaz bevonja a helyi lakosságot, több generáció számára együtt élvezhető, fizikai és infokommunikációs szempontból is hozzáférhető, egyértelműen kitáblázott, többnyelvű, és megfelel korunk digitális kihívásainak.


Mártonné Máthé Kinga és Rácz András helyettes államtitkár
a sajtótájékoztatón.

„Olyan, természethez kapcsolódó, autentikus élményeket nyújtó ökoturisztikai programokat keresünk, amelyek egy-egy hazai helyszín értékeinek megismerését teszik lehetővé, ezzel is utazásra csábítva a családokat” – emelte ki a megújult pályázat kapcsán Mártonné Máthé Kinga, az MTÜ aktív és kulturális turizmusért felelős igazgatója.

Ezeket az ökoturisztikai élményeket főként nemzeti parkokban, látogatóközpontokban, tanösvényeken, vagy éppen állatkertekben, arborétumokban, vadasparkokban élhetik át a vendégek. „Az Év Ökoturisztikai Élménye” cím elnyerésére többek között erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti park igazgatóságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázatait várjuk, 2018. május 31-ig.

A pályázati felhívás a pályázati adatlap és az értékelés szempontjai a csatolt dokumentumok között találhatók.
Cikk első megjelenése: 2018-04-26 12:23
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter