2024. október 10., csütörtök - Gedeon
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Bombák helyett virágok

Elkezdődött az egykori bombázólőtér tájrehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Park területén.
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A két ütemben megvalósuló fejlesztés csaknem kétmilliárd forintból, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg - jelentette be Szilágyi Gábor, a HNP igazgatója kedden, a hortobágyi projektindító rendezvényen.

A Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras, Karcag és Hortobágy közelében található egykori bombázólőtér területe máig magán viseli a több évtizedes katonai tevékenység nyomait. A HNP feladata a tájsebekkel tarkított táj helyreállítása az eredetihez hasonló állapotba, a bombatér használatából maradt hulladékok összegyűjtése és elszállítása, valamint a terület teljes tűzszerészeti mentesítése - részletezte Szilágyi Gábor.


Elmondása szerint a projekt célja a mocsári és zsombékos élőhelyek kivételével és a védett növényfajok élőhelyeinek kíméletével, a célterületen a felszínen, illetve felszín alatt található lőszerek és lőszermaradványok feltárása, szükség szerint hatástalanítása és elszállítása, valamint a veszélyes hulladékok eltávolítása. A lőszermentesítéssel érintett teljes terület 4050 hektár. Összesen mintegy 5000 bombatölcsért kell eltüntetni a munkák során - tette hozzá.

További részletek a Turista Magazin honlapján olvashatók.
Cikk első megjelenése: 2013-11-17 15:26
Módosítva: 2013-11-17 15:26
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter