2024. május 07., kedd - Gizella
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Centenáriumi Béketúra a Csóványosra

Történelmi visszatekintéssel
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Szeptember első vasárnapján mintegy száz természetjáró jelenlétében került megkoszorúzásra a Csóványoson ötven évvel ezelőtt felállított Béke-emlékmű, amelyről nem feltétlenül a rendszerváltást megelőző korszakra kell asszociálnia azoknak, akik nem ismerik a Béke-túrák történetét.

A centenáriumi túrán megjelenteket Szabó József, az Újpesti Természetbarátok Turista Egyesülete elnöke köszöntötte. Megnyitójában tolmácsolta Thuróczy Lajos, az MTSZ tiszteletbeli elnökének üdvözlő levelét, majd Kovalik András, a Kinizsi Természetbarát Egyesület alelnöke megemlékezésében ismertette a Béke-túrák létrejöttét, történetét, jelentéségét. Kitért az emlékmű állítására, a "nagy háború" néhány mozzanatára, a természetjárást érintő eseményekre, végül elmondta a háborúkkal kapcsolatos néhány gondolatát.

Kedves Turista Barátaim!

Nem ünnepelni, emlékezni jöttünk itt ma össze. Emlékezni turista elődeinkre, akik ezen a helyen száz esztendeje megfogadták, ha túlélik a háború viharát, úgy tízévente – szeptember első vasárnapján – barátaikkal, ismerőseikkel felkeresik a Csóványos csúcsát, így tiltakozva a háborúk ellen.
A négy munkásfiatal – nyomdászok, könyvkötők – név szerint: Helfgott Sándor, Laczkovits Géza, Németh Ferenc és Vozári Géza megtartották ígéretüket. Az újpesti Munkásotthonban csatlakoztak a Természetbarátok Tipográfiai csoportjához, ahol ismertették elképzelésüket, amelyet aztán az 1916-ban megalakuló Újpesti Természetbarátok Turista Egyesülete a magáévá fogadott.
Fiataljaink azonban hadba vonultak, mert „szólított a haza”. A magyar királyi hadsereg tényleges és sorozott állománya mellett a KUK hadseregbe kényszersorozottak – mint a Máramarosszigetre érkező fiatal budapesti asztalossegédek, akik eredetileg barátjuk házépítésében segédkeztek volna – rövid kiképzés után a frontvonalban találták magukat, továbbá önkéntesek százai: lelkes egyetemisták, érettségizett diákok, közöttük a Kereskedelmi Akadémia végzős tanulói. Az elhúzódó háború aztán egyre szélesedő korosztályokból szedte áldozatait, nem válogatva.

A világháborút követő két évtizedben elesett tagjaik emlékét turista egyesületeink különböző alkotásokkal kívánták megőrizni. Elsőként 1920-ban az Encián Turisták a pilisi Körtvélyes-pusztán létesítették a Veres Gyuri pihenőt, a legnagyobb véráldozatot hozó Budapesti Egyetemi Turista Egyesület a Mátrában foglalta a Galya-csurgót, elkészül a Budapesti Turista Egyesület csúcshegyi, a Neptun margitszigeti, az Magyar Turista Egyesület dobogókői és végül a Magyar Turista Szövetség saskői emlékműve is. Ezeket keresték fel ebben az évben a Természetjáró Kegyeleti Túrák résztvevői, közöttük jelenlevő sporttársaink közül számosan.


Az 1924. évi túra résztvevőinek egy csoportja

Az újpesti egyesület tagjai – híven fogadalmukhoz – 1924. szeptember 7-én szorgos szervező munka után találkoztak ezen a helyen. A túrán másfélszáz újpesti, budapesti természetbarát vett részt. Németh Ferenc, az alapítók egyike megemlékezésében ecsetelte a háború borzalmait.


Az 1934-es Béke-túra néhány tagja

A következő, 1934. évi Béke-túrára már nem lehetett ilyen létszámú résztvevőt mozgósítani. A tiltások ellenére mintegy félszázan a sötétedés után osontak fel Kóspallagról a Csóványosra, hogy kifejezzék a természetjárók békeakaratát.

Az 1944. évi túra a háborús körülmények, tiltások miatt elmaradt, viszont 1946-tól évente megrendezte eseményét az UTTE, kiemelve a tízéves évfordulókat.

  
Az emlékmű építése és átadása 1964-ben

1964-ben Tolnai József javaslatára, Piller Gyula tervei alapján az egyesület tagságának kétkezi munkájával az ötvenedik évfordulóra elkészült a Béke-emlékmű. A megemlékezésen, az emlékmű avatásán 1300 természetjáró, erdészeti dolgozó mellett több külföldi vendég is megjelent.


Az azóta eltelt 50 évben váltakozó létszámmal kerültek megrendezésre a Béketúrák, talán az 1989 évi 75. volt kiemelkedőbb e sorozatban.

Vannak olyanok, akik a négy újpesti fiatal szándékát – hasonlóan egyéb pacifista elgondoláshoz, akciókhoz – feleslegesnek, haszontalannak tekintik. Tudjuk, a háborúkat – mint számos más dolgot a világban – az érdekek vezérlik. A hatalom új területeket, új piacokat, olcsó munkaerőt kíván megszerezni, a tőke nagyobb profitra vágyik, ezért az említettek azt elkerülhetetlen rossznak tekintik, esetleg még bizonyos szinten hasznosnak is, mert szerintük a háború motorja a technikai fejlődésnek, az orvostudománynak, egyebeknek. Kirobbantásához nem kell feltétlenül egy Princip, szükség esetén elegendő egy ismeretlen nemzetiségű pilóta hevenyészetten ledobott bombája, vagy akár egy képzeletbeli vegyifegyver arzenál is.

Idealisták voltak turista elődeink?
Lehet. De ezzel nem voltak egyedül, hogy csupán néhány nagy nevet említsek: Gandhi, Nobel, Martin Luther King. Renoir „nagy ábrándja” nélkül szegényebb lenne a filmművészet is.
Közéjük kell sorolnom Vetter Antal honvéd altábornagyot is, aki  „A háború erkölcstana” című munkájában ezeket írta:
„Reméljük, hogy a mathematicusok, technikusok, vegyészek s mindazok, kik hivatást éreznek magukban az emberiséget jótétekben részesíteni, tudományos kutatásukat fáradhatatlanul folytatván, végül oly pusztító hadieszközöket hozandanak létre, melyek lehetetlenné fogják tenni a háborút a népek között.”

Úgy tűnik még mindig nem érkezett el ez az időszak. Ezt látjuk, mert a szomszédos Ukrajnában most is dörögnek a fegyverek, Palesztinában pedig civil áldozatok ezrei esnek a háború áldozatává. Nem mehetünk el mindezek mellett szótlanul, békevágyunknak hangot kell adnunk.

Ők megfogadták – s miután az emberi élet véges – nekünk kell megtartanunk.

  

Az emlékmű megkoszorúzása után az il Silenzio elhangzása zárta az eseményt.

Forrás: Újpesti TTE, Kinizsi TE, MTSZ archívum

Kapcsolódó hír: Természetjáró Kegyeleti Túrák - meghosszabbítva.
Cikk első megjelenése: 2014-09-25 15:50
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter