Hevesi Zoltán, 2012-07-17 12:53
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Belső-Somogyba érkezett csapatot a 12. túranapon a METEOR TTE-től Szilágyi Balázs és Borsos András, a Természetvédő Turisták “Somogyért” Egyesülettől pedig Hevesi Zoltán kísérte.
A csomagok szállítását az eddigi somogyi szakaszokon Berkes József sporttársunk (KTTE, TTSE) végezte, köszönjük.
Végre egy kellemesen hűvös reggellel indult a nap! A másnapi munkába indulók miatt kb. felére csappant a létszám, 31 túrázó indult neki a a 22 km-es szakasznak.
A reggeli csoportkép kicsit hiányosra sikeredett, mivel voltak akik nem igényelték a túravezetést, de szerencsére a csapat 2/3-a megtisztelt bennünket jelenlétével. Köszönjük!
A rövid program ismertetés után egy óra alatt átértünk Újvárfalvára, közben a csapat megismerkedhetett az egykori Margit-vonal történetével.
(Fehérvári Máté felvétele)
A kis zsákfalut elérve – mely a korábbi Korotna – Vrácsik – Nadalos összeolvadásából 100 éve jött létre megálltunk Noszlopy Gáspár egykori lakóházánál ami a pecsételő hely is volt.
Az adminisztráció elvégzése után a csendes kis falú Vrácsik részén átsétálva beérkeztünk a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetbe.
A teljesen homokos terepen gyorsan haladtunk, a hőség sem lassította a társaságot, az időjárás szinte ideálisnak volt mondható egész nap. Tölgy, bükk, cser és erdei fenyő erdők váltogatták egymást, megvolt az első kerítés mászás is melyet mindenki sikeresen teljesített.
Kis kitérőt tettünk a Fehértói-kápolnához mely az egyik elpusztult hajdan kis falu emlékét őrzi itt Belső-Somogyban. A túrázók több hasonló sorsra jutott környékbeli település történetével is megismerkedtek, a kápolnánál tartott pihenő során és a geoládát is lehetőség volt megkeresni.
A jól járható erdei utakon gyorsan elértük a Lencseni-tó partjára, be is mentünk az "üzemi területre", feltételezve, hogy az itt kialakított Tőzike-tanösvény útvonala nyilvános és szabadon látogatható terület, tévedtünk! A biztonsági őr eltanácsolt bennünket.
Tovább haladva sok gyanta gyűjtésre megcsapolt fenyővel is találkoztunk, mely érdekes fotó téma volt.
Kora délután érkeztünk meg a Felsőkak - vasútállomásra, a Mesztegnyői Erdei vasút jelenlegi végállomásához. Az itt kialakított kényelmes pihenőhelyen volt az ebédszünet, és egy kiadós pihenőt is tartottunk miközben a vonatra vártunk.
(Fehérvári Máté felvétele)
A csapat kisebb része tovább ment gyalog a többiekkel pedig vonatra szálltunk és gyönyörű erdős terepen vonatoztunk egészen a napi célpontunkig Mesztegnyőig.
Útközben több szép tó partján is elzakatolt a kisvonat, ahol a térség vízimadarainak egy részével is megismerkedhettünk.
(Adler János felvétele)
Mesztegnyőn a vasút már csak a kisvasutat jelenti, mivel a MÁV korábban itt haladó szárnyvonalán már megszűnt a személyszállítás.
A kisvasút végállomásán lehetőség volt az MTSZ által a vándorláshoz kapcsolódóan indított új túramozgalom a "KINCSEK A HATÁRBAN, KINCSEK A HAZÁBAN" egyik érintőpontjának begyűjtésére is. ( A képtárba a teljes somogyi anyag megtalálható.)
Mesztegnyőn rövid sétával elértük az erre a napra lefoglalt szálláshelyet, a faluházban. Több túratárs is csomagolt és indult haza , mások mosni kezdtek, de a többség azért nem felejtett el megismerkedni a település vendéglátásával sem.
Köszönjük a lehetőséget, hogy Veletek tarthattunk!
Hevesi Zoltán
túravezető
Még több fotó:
Fehérvári Máté felvételei: