Jakab Éva (Farkas), 2012-07-30 09:41
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A túravezetőknek az elején muszáj bevallaniuk, hogy – bár az országos kéktúrát egyénileg már végigjárták – nem voltak sem a múlt évi, sem a sok évvel ezelőtti kéktúra vándorlásokon, így el sem tudták képzelni, milyen ez. A feladatuk az indulás és a vándorlás két és fél napján a túravezetés volt. Azt nem sejtették előre, hogy a legnagyobb kihívást a szokatlan, 40 fokot közelítő időjárás jelenti majd.
A gyaloglás Szekszárdról az ilyenkor szokásos társadalmi-konvenciós, városnézős hangulatban indult. Az autóbusz pályaudvartól és a vasútállomástól igazságos közelségben található kopjafánál délelőtt 11 órakor szót kért (és kapott) Dományszky Zoltán, a Tolna megyei elnök, Simkó Gabriella, a Magyar Természetjáró Szövetség alelnöke és Haag Éva, Szekszárd város alpolgármestere. Természetesen mondott pár szót Matolcsy György fő túravezető is. Jakab Albert pedig a közös két és fél nap legfontosabb elvét ismertette: bárki gyalogolhat gyorsabban, lassabban is a törzs csapatnál, a lényeg, hogy jól érezze magát a kéktúrázás során. A beszédeket az ismert „Indulj el egy úton..” ének fogta keretbe.
Az első napon Jakab Albert, Jakab Éva (paksi Demeter Egyesület), Bakonyi Ilona és Chlebovics Miklós (bonyhádi Völgység TE) voltak a túravezetők.
Délben elindult az 58 fős csapat, bár bizonyára mindenki jobban vágyott éppen valami tengerparti vizes programra. A kéktúra útvonala a nagy meleg miatt nem tudta megmutatni igazi kulturális szépségét, talán sokakban keletkezett a későbbi szekszárdi városlátogatás ötlete.
A buszpályaudvartól a Séd-patakon átkelve platánfák között vezet egy gyalogos „ösvény” egészen a Prométheusz parkig. A platánfás Bajcsys-Zsilinszky utcán elhaladtunk az evangélikus templom előtt, a Gemenc Szálló előtt Ivó szarvas szobornál hátulról számba vettük a Wosinkszky Mór Megyei Múzeumot, majd az éppen kerítéssel körülvett, felújítás alatt álló, mór stílusban épült Művészetek Házát (a régi zsinagógát). Az Évezred kapuja szobrot a kerítés miatt arra a bizonyos következő szekszárdi látogatásra hagytuk. Volt még látnivaló a művelődési ház környékén: a Szent István szobor, az álló alakos Babits szobor, s maga a szépen felújított Babits Mihály Művelődési Központ. A Prométheusz parkot oldalaztuk, röpke pillantást vetettünk a mosolyogva bajuszát csavargató Háry János lovas szoborra, majd szinte észrevétlenül elmentünk a többek között List Ferenc látogatásairól híres Agusz-ház mellett. A Garay tértől a Béla térig tartó sétálóutcás kéktúra-szakasz nemrég szépült meg. A Garay János-szobornak még a Párizsban készült márvány talapzata is érdekes. A téren áll hazánk egyetlen állandó német színháza, a Deutsche Bühne, és szintén ezen az oldalon könyvesbolt, majd borozó, bank, étterem, kávézó csalogat.
A Béla térre érve besétáltunk a Pollack Mihály által tervezett Vármegyeház udvarára, az egyik látnivalóhoz, melyre, vagyis a monostor romjainak megtekintésére pihenő időt szántunk. Kiállítások is vannak a régi vármegyeházban, az udvaron meg borkút, ezek kimaradtak. A tér közepén álló katolikus templom, mely Közép-Európa legnagyobb egyhajós templomaként híres a városházával áll szemben.
A harmadik városi szakasz a Béla tértől a Babits Mihály utcán a Remete-kápolnáig tartott. Útközben a Séd-patakon ismét átkelve benéztünk a múzeumként funkcionáló Babits-ház udvarára, a kőfotelben üldögélő Babitshoz. Aztán pedig a hőség miatt hihetetlen mértékletességgel bort kóstoltunk egy közeli boros gazdánál. A Remete-kápolnánál egy utolsó pihenővel búcsúztunk a várostól.
A város széltől a Bati-keresztig tartó szakasz kicsit húzós, de augusztusban szederrel kényeztet. A Szarvas-szurdikban kiderült, hogy hiába vártunk ide hűvöset, az egy másik évszak.
Kiérve, felérve a K+ jelzés nyugat felé közvetlen a Sötétvölgybe vezet, korábban a kéktúra útvonala is ez volt. De most az Óriás-hegy érintésével kis kerülővel igazi kirándulós-kellemes utakon gyalogoltunk be az első napi szállásra, a sötétvölgyi faházas Gyermektáborba.
A vacsorán kívül – tekintettel a 12 km-es, rövid távra – lehetőség volt kisétálni a tóhoz (ahol büfé is volt), felsétálni aVárhegyi kilátóhoz, ahol januárban kilátás is szokott lenni.
