Élet a Kéken - Alföldi Kéktúra

Mivel mindkét nagy túramozgalmat már kétszer is teljesítettem – sőt, az OKT-n már a harmadik teljesítésem vége felé járok –, könnyű dolgom volt a cikkek írása során, rengeteg élményem gyűlt össze ugyanis az elmúlt évek során. Az Alföldi Kéktúra viszont más, nagyrészt számomra is új, hiszen ezt még nem teljesítettem. Bár 2015 tavaszán Szekszárdról indulva belevágtam már, csak hét túranapot tudtam teljesíteni, éppen csak belekóstoltam tehát. Ez csupán annyi előnyt biztosít a számomra, hogy az „indítórészeket” megírhassam ide, aztán ahogy haladok az utammal, egyre újabb fejezetek születnek majd.


Próbáljuk meg egy kicsit áttekinteni a ránk váró feladatot, nézzük meg, mennyiben más ez a kéktúra, mint az előző kettő! Már most az elején bevallom, engem eddig Petőfi Sándorral ellentétben nem vonzottak a határtalannak tűnő rónaságok, inkább a hegyeket, az erdőjárást szerettem. Itt azonban egy számomra ismeretlen dologgal találkoztam: annyira kevés emelkedő volt az utam során, hogy a legmagasabb megmászandó magaslat eddig a Sió gátja volt Szekszárd határában. Az emelkedés annyira elhanyagolható, hogy a túratávokhoz tartozó szinteket nem is közli a hivatalos igazolófüzet, de a hét túranapom tapasztalatával mondom, nem is szükséges.


Vendégmarasztaló kunsági homok

Az Alföldi Kéktúrát nemcsak gyalogszerrel vagy sível, hanem kerékpárral is teljesíthetjük. Nem véletlenül, a Duna gemenci és bajai oldalán a tükörsimára aszfaltozott gátak szinte csábítanak arra, hogy versenyre keljünk a bicikli nyergében a széllel, viszont a kiskunsági homokban sokszor bokáig süllyedtem bakancsban. Az ilyen részek bizony vendégmarasztalók lehetnek a kerékpáros számára, főleg akkor, ha a bringa még jól meg is van pakolva felszereléssel. Már említettem, hogy nincsenek komoly szintkülönbségek a túrán, de ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy sokkal kevesebb erdővel fogunk találkozni utunk során, mint az OKT-n vagy a DDK-n. A gátak koronáin, a látóhatárig húzódó szántók és legelők között meg kell becsülnünk minden apró árnyékos foltot.


A másik két kéktúrán megszokhattuk, hogy a Cartographia turistakalauzaiban részletes térképeket találunk a teljes útvonaláról, most azonban még a térképészek is „cserbenhagynak” bennünket. Információim szerint csak az Alföldi Kéktúra gemenci szakaszáról létezik friss turistatérkép, valamint az érintett nemzeti parkokról jelentek meg még kisebb felbontású térképek, de nem igazán a turisták számára, inkább általános ismertetőként. Itt tehát nagy hasznát vesszük majd az igazolófüzetünk térképeinek, amelyek viszont – az OKT és a DDK füzeteinek térképeivel ellentétben – színesek és nagyon részletesek. Ez azért is szerencsés, mert sokat kell majd használnunk a túráink során, egy dologra azonban figyeljünk: az igazolófüzet megjelenése óta már több helyen változott az útvonal, ezért ha nincs GPS-ünk, indulás előtt ellenőrizzük a túra útvonalát a ttrmap.hu weboldalon, és vezessük rá a füzetünk térképére a változásokat!


Az Alföldi Kéktúra hazánk turisztikailag talán legfeltáratlanabb részein vezet keresztül, a települések sokszor meglehetősen ritkásan helyezkednek el az útvonal mentén, de ha az utunkba is akad egy-egy falu, csak nehézkesen tudunk szállást találni magunknak. Ugyanez érvényes a közlekedésre is: ritkák a jó tömegközlekedéssel rendelkező be- és kiszállási pontok. Ebből a szempontból a sátorral való túrázás – amit én is előszeretettel alkalmazok – sokkal vonzóbbnak tűnik, hiszen egyáltalán nem leszünk a szállásokhoz, tömegközlekedéshez kötve, hátránya viszont, hogy nehezebb hátizsákot vagy kerékpárostáskát cipelünk magunkkal. Elmondhatjuk tehát, hogy az Alföldi Kéktúra bejárása még egy rutinos túrázó számára is sok nehézséget tartogat, de próbáljuk összegyűjteni a pozitívumokat is.

Állatbarátok előnyben

Az Országos Kéktúrát járva megszokhattuk, hogy az ismertebb tájakon lépten-nyomon túrázókba, kirándulókba botlunk, illetve a még viszonylag kevésbé ismert szakaszokon is gyakran akadunk össze kéktúrát járókkal, azonban az Alföldi Kéktúra ebből a szempontból is más. Sokszor órákat gyalogoltam a mezei utakon, akácosokban anélkül, hogy emberekkel találkoztam volna. Ennek persze előnyei is vannak, zavartalanul elmélyedhetünk a természetben. Eddig egyetlen korábbi túrámon sem láttam annyi vadon élő állatot, mint az AK útjait járva.


Az AK előnye az is, hogy olyan vidékeken vezet keresztül, ahová amúgy szinte bizonyos, hogy soha nem jutnánk el. Hét túranappal a hátam mögött elmondhatom, hogy már felfedeztem a Gemenci-erdőt, láttam százéves, műemlék szivattyútelepet, elvetődtem Hajósra, ahol megnézhettem az ékszerdobozként felújított érseki kastélyt, és beülhettem a Pincefaluban egy őstermelőnél pár pohár finom borra. Célszerű a túránk előtt végigtallózni az internetet, hogy egyáltalán milyen látnivalókkal találkozhatunk az utunk során, nehogy aztán elmenjünk valami olyan dolog mellett, amit esetleg később hiányolnánk Igyekszem a soron következő cikkeket az eddigieknél kissé személyesebb hangúvá tenni, hogy visszaadhassak valamit abból a hangulatból, ami elkapott már többször hazánk legsíkabb nagytáját járva. Még nem tudom pontosan, mikor fogok majd megérkezni az Alföldi Kéktúra közel 850 kilométeres távjának végére, Sátoraljaújhelyre, de szeretném még idén befejezni az utamat. Vágjunk neki alföldi vándorlásunknak a következő részben, Szekszárd városában!

Képek: Tassy Márk
A cikk megjelent a Turista Magazin 2016 márciusi számában.

Az Élet a Kéken - OKT sorozat részei a link alatt olvashatók
Az Élet a Kéken - DDK sorozat részei a link alatt olvashatók

MTSZ, Turista Magazin