Élőhelykezelés vagy erdőirtás?

Vajon mi zajlik a budaörsi kopárokon? Oszlassuk el a tévhiteket a természetvédelmi célú erdőirtással kapcsolatban.

MI IS SZERETJÜK A TERMÉSZETET!
A budaörsi erdőirtás, és ami mögötte van

Helybéliek, kirándulók, futók, kerékpárosok, mind, akik 2016 első felében jártak a Budaörsi kopárokon, szemtanúi lehettek a hegyeken zajló természetvédelmi célú élőhelyrekonstrukciós munkának, hétköznapi nevén erdőirtásnak. Közülük többen véleményüknek is hangot adtak, melynek egyik legfontosabb tanulsága, hogy a természetvédelemben jártas szakembereken kívül másokat is meg kell tudnunk győzni arról, hogy mi is a természet oldalán állunk.

A fent említett beavatkozás az európai szinten kiemelt jelentőségű Szubpannon sztyeppek és Pannon sziklagyepek védelmében történik. Ezek az élőhelytípusok - elsősorban az emberi tevékenységek hatására (pl. túllegeltetés, beszántás, településfejlesztési célú beépítés) - mára olyan mértékben megfogyatkoztak hazánkban, hogy minden megmaradt képviselőjét kötelességünk megőrizni.

A kopárokon kivágott feketefenyő (Pinus nigra), mely a közhiedelemmel ellentétben nem őshonos hazánkban, a talajokkal szembeni igénytelensége, szárazságtűrése és általában tág tűrőképessége következtében kiválóan alkalmas a meredek hegyoldalak erózióvédelmi célú fásítására. Ezeket a tulajdonságait használták ki a Budai-hegységben is, amikor túlnyomó részt a XX. század során más fafajt nem tartalmazó, sűrű állományait idetelepítették. Erre azért volt szükség, mert a korábbi évszázadok során elődeink különböző okok miatt (mondjuk gazdasági haszonszerzés céljából) kivágták a Budai-hegység jelentős részén az őshonos, változatos lombhullató erdőket, melynek következtében a védtelenül maradt talaj a víz eróziós hatására fokozatosan lemosódott a domboldalakról, mígnem szinte csak a csupasz sziklák maradtak. Ez a kedvezőtlen állapot vezetett aztán a feketefenyővel történt kopárfásításhoz.

De miért is jelent akkora gondot a feketefenyő? Ez a fafaj hajlamos a számára kedvező adottságú területeken, elsősorban a gyepek rovására, agresszíven terjeszkedni. Sűrű, már-már áthatolhatatlan állományt hoz létre, mely lombozatával az átlagos erdei viszonyoknál is fényszegényebb körülményeket teremt, ráadásul a lombhullató erdőkkel ellentétben egész évben árnyékolja az aljnövényzetet. Ezt a legtöbb gyep- illetve cserjeszintben élő növény hosszabb távon nem viseli el, így egyre gyérül az őshonos lágy- és fásszárú növényzet, ami súlyos természetvédelmi problémát jelent. Nincs ez másképp a Budaörsi kopárok fokozottan védett területén sem, ahol a védettség nem ennek a fafajnak, hanem elsősorban a gyepeknek és a hozzájuk kötődő állatfajoknak szól.

A teljesség igénye nélkül álljon itt most néhány olyan növény- és állatfaj neve, mely végleg eltűnne Budaörs és Budapest környékéről, ha csak egyetlen fafaj érdekeit tartanánk szem előtt: kövér daravirág (Draba lasiocarpa), magyar gurgolya (Seseli leucospermum), fehéres csüdfű (Astragalus vesicarius, ssp. albidus), fűrészeslábú szöcske (Saga pedo), haragos sikló (Coluber caspius), henye boroszlán (Daphne cneorum), István-király szegfű (Dianthus plumarius ssp. regis-stephani), karcsú orbáncfű (Hypericum elegans), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), magyar méreggyilok (Vincetoxicum pannonicum), pannongyík (Ablepharus kitaibelii), törpe mandula (Amygdalus nana).



A "Szárazgyepek megőrzése Közép-Magyarországon" című Európai Uniós LIFE+ pályázat során a nemzeti parkkal szerződésben álló kivitelezők a Budai Tájvédelmi Körzet több száz hektár kiterjedésű erdős területéből összesen csupán 12 hektárt, az erdészeti üzemtervek szerint nem erdőnek minősülő, hanem tisztás, terméketlen kopár besorolású gyepterületet tisztítanak meg az ott agresszíven terjeszkedő fásszárú növényzettől (a feketefenyőn kívül elsősorban galagonyától). A látvány – különösen amikor a kidöntött fák még a területen vannak – elsőre valóban lehangoló lehet, de a tétlenség ennél is súlyosabb károkat okozna hosszú távon: a fent említett gyepes élőhelyek és a bennük élő megannyi védett növény- és állatfaj végleges eltűnését.

A fentiek tükrében az a vád, ami a jelenleg zajló munkálatokkal kapcsolatban a nemzeti parkot éri, miszerint egy természetesen kialakult, őshonos erdőt tarol le, ahelyett, hogy hagyná a természetes életközösségeket a maguk törvényei szerint működni, nem állja meg a helyét. Éppen ellenkezőleg: hibás emberi döntések láncolata (őshonos erdők kiirtása, talajerózió előidézése, idegenhonos fafaj betelepítése) vezetett oda, hogy mára nem maradt más megoldás: az érintett területek megőrzése érdekében fákat kell kivágni. Sokszor egészséges, nagy és szép fákat, melyek kellemes látványt nyújtanak. Ennek megértése és elfogadása nem könnyű, ahhoz az érvek kölcsönös és érzelemmentes meghallgatására van szükség minden érintett fél részéről.

Összességében elmondhatjuk, hogy a Budaörsi kopárok erdős jellege a jövőben is megmarad, csupán a hivatalos nyilvántartások szerint nem erdőnek minősülő néhány hektár gyepterületet állítjuk vissza annak eredeti állapotába. Reményeink szerint a kivágott fák alatt még nyomokban megmaradt értékes növényállományok pár éven belül regenerálódnak és hosszú időre fennmaradnak, mindannyiunk örömére.
Mert mi is szeretjük a természetet...

Kiss Gyula, projektvezető


Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.