2024. május 08., szerda - Mihály
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Évnyitó túra a Turista Emlékparkban

A borsodiak megnyitották az új turistaévet
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Január első szombatján került sor a borsodiak évnyitó túrájára. A megye egyesületei, szakosztályai csillagtúra keretében jutottak el az esemény találkozóhelyére, a Közép-Garadnán lévő Turista Emlékparkba.
 
A rendezvény házigazdája a Miskolci Helyiipari TE volt, akik ismét megyei tagszervezetként fogadták és látták vendégül a rendezvény résztvevőit.
 

Az évnyitón először a most 50 éves egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd megkoszorúzták a Turista Emlékpark és a mellette lévő Turistapihenő és Helyiipari-forrás létrehozója - Ferenczi Lajos – emlékművét.
 

 
Ezt követően a B.A.Z. Megyei Természetjáró Szövetség főtitkára üdvözölte a mintegy 150 fő természetjárót, a túra résztvevőit. Röviden ismertette az elmúlt időszak eseményeit, az új összetételű vezetőség tevékenységét, célkitűzéseit és az új turistaév feladatait, kiemelt programjait. Ezek sikeres végrehajtásához kérte a természetjárók összefogását, a baráti hangulatú együttműködést, a természetbarátok aktivitását. Ennek reményében megnyitotta az új turistaidényt.
 

 
A találkozón résztvevő turisták forró citromos teával, szalonnasütéssel és némi pezsgődurrogtatással, jó hangulatban köszöntötték egymást és az előttük álló turista évet.
Cikk első megjelenése: 2011-01-11 12:25
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter