2024. május 07., kedd - Gizella
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

EVV kongresszus Tatán

A 18 tagszervezet közül 16 képviseltette magát
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
EVV (Európai Népsport Szövetség) kongresszusnak adott helyet Tatán a Hotel Kiss, ahol a 18 tagszervezet közül 16 képviseltette magát 44 fővel. 1999-ben már volt egy Világ Kongresszus Tatán. Azóta az IVV három Konföderációt hozott létre, egyet Amerika, egyet Ázsia és egyet Európa részére.

A küldöttek közgyűlésén 19 napirendet tárgyaltak meg és megválasztották az új elnökséget, valamint Uwe Kneibert német küldött személyében az EVV új elnökét is. Ifjabb Horváth Zoltán Bajról bekerült az ellenőrző bizottság tagjai közé is. Komárom-Esztergom megyének két mandátuma van az IVV-ben és most már az EVV-ben is, a másik mandátummal rendelkező megyei tag Horváth Zoltán magyarországi illetve megyei  IVV/EVV elnök.

A küldötteket külön köszöntötte Robozné Schönfeld Zsuzsanna Tata alpolgármestere a kongresszuson, míg az egész találkozó megnyitóján Kaszál József tatai képviselő, akihez az idegenforgalom és sport is tartozik. Díszvendége volt a Kongresszusnak Thúróczy Lajos a Magyar Természetjáró Szövetség igen aktív, 88 éves (!) tiszteletbeli elnöke, aki szintén köszöntötte a résztvevőket.


Az ifjúságot, a családokat, és a tagdíjat érintő kérdéseket valamint a következő évek kiemelt rendezvényeit tárgyalták meg a résztvevők. Maradt az országonkénti 100 eurós és a tagszervezetenkénti 10 eurós tagdíj, kiemelten kezelik az ifjúság és a családok bevonását, valamint az időseket, 2014-ben Németország (Hamburg), 2015-ben Svájc (Wintentour) rendezi a Kongresszust.

Kiemelt szerepet kapott a találkozón a 2014-es II. Europiade júniusi olaszországi négy napos rendezvénye.

A négy napos tatai programban több városnéző út, valamint gyalogos séta és túra szerepelt a Cseke-tó és az Öreg-tó körül. Nagy elismerést váltott ki az Öreg-tó körüli turista út új, esztétikus jelzés rendszere, mely fehér alapon,zöld teli körrel és az IVV /Nemzetközi Népsport Szövetség/rövidítéssel jelent meg először a világon.

A Kongresszus szakmai előkészítésében és szakszerű levezénylésében óriási és sikeres munkát végzett ifjabb Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség IVV bizottságának vezetője.

A gyalogos túrát és a városnéző programot Horváthné Hörömpöli Éva a Tatai Atlétikai Club Nordic Walking szakágvezetője irányította.

A nyelvi kérdéseket remekül oldotta meg a „németes” ifj.Horváth Zoltán és az „angolos” Horváth Krisztián. Valamennyi segítő önzetlen, önkéntes munkája, valamint a Hotel Kiss vendégszeretete és pince-programja nagyban hozzájárult a 44 fő maximális elégedettségéhez. Némi túlzással ugyan, de az is elhangzott, hogy Tata akár minden évben megrendezhetné az EVV Kongresszust!


Horváth Zoltán
Cikk első megjelenése: 2013-10-09 13:46
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter