2024. május 07., kedd - Gizella
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Fejér Megyei Természetbarát Találkozó

Kisgyónban
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
   Szeptember 14-16-n 30-ik alkalommal került megrendezésre a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség találkozója. A Pentele Természetjáró Egyesület az idén is méltó módon képviselte a dunaújvárosi természetjárókat. Az egyéni teljesítmények elismerése mellett a remek túrákért és a finom ételekért is járt a köszönet.
 
   Majd kétszázan vettek részt a kétnapos rendezvényen Kisgyónban, ahol a díjátadás és beszélgetés mellett túrázással ünnepelték az együttlétet. Mindenki megtalálhatta a számára megfelelő kihívást. Nem volt sörsátor, nagyszínpad, televízió (bizonyos pontokon még mobiltelefon lefedettség sem) de volt éjszakai séta, kerékpártúra, tájékozódási verseny és teljesítménytúra is, valamint tér és idő az ismerkedésre, kikapcsolódásra. Az égiek is kegyeikbe fogadták a rendezvényt, mert a mindig adott tiszta levegő és csend mellé a napsütést is biztosították.
 
   A találkozó helyszínéül szolgáló Kisgyón Termszetbarát Telep egyedülálló az országban. A Fejér megye nyugati csücskében található elhagyott bányászfalu házainak a megyei természetbarát szövetség a gazdája, amely a tagegyesületek segítségével tartja fenn a kulturált környezetet. Az egyesületek által gondozott kulcsosházak egész évben biztosítják a több napos csillagtúrák, vagy akár baráti összejövetelek idejére a szükséges komfortot. A helyszín és környék mind természeti értékekben, mind épített látnivalókban bővelkedik. Egy-két óra járásra található a Római-fürdő, a Csikling-vár, vízimalmok, szélmalmok (a múltból és a jelenből), bányász emlékpark. Egy-két óra kerékpározással pedig már Várpalota és Zirc is könnyedén elérhető. A találkozó idején tartották a szüreti felvonulást Bakonycsernyén, a kicsik nagy örömére sok-sok feldíszített lovas fogat részvételével.
 
   A kétnapos rendezvény idejére rengeteg szendvicset kellett volna pakolni a túrázóknak s ritkán esik jobban a babgulyás mint egy kimerítő túra után. Hagyományosan a Pentele kulcsosháznál készült a szombati ebéd, vasárnap reggel, pedig lángos indította útjára a vándorokat. Rendhagyó, de beszédes fokmérője a találkozó népszerűségének és a szakácsok hozzáértésének, hogy évről évre több lángos fogy.
 

 
   A válság idején talán egy kicsit a szükségből kovácsolva az erényt egyre többen fordulnak a természetjárás felé. Tömegsport, pihenés, kikapcsolódás, egészségmegőrzés, kihívás. Ez mind megtalálható a természetjárásban, csak jól kell megválasztani az arányokat.
 
   Szinte minden találkozón van eredményhirdetés, az év eseményeinek összefoglalója is kötelező napirendi pont. Ebben a műfajban azonban mindenki nyertes, aki jó társaságban töltötte a hétvégét a szabadban. A nyárnak és a találkozónak vége, de most kezdődik az igazi túraszezon. A következő nagyobb összejövetel a jövő áprilisi medvehagyma fesztivál, könnyebb és nehezebb erdei sétákkal, medvehagymás ételekkel.
 

 
   Aki nem szeretne addig várni, az egyesületi túrákról valamint a kulcsosházról bővebb információt talál a Pentele Természetjáró Egyesület honlapján. A túrázással kapcsolatos kérdésekre is szívesen válaszolnak a képzett túravezetők, az elérhetőségek megtalálhatók a www.pentelete.eoldal.hu oldalon.
Cikk első megjelenése: 2012-09-20 15:49
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter