2024. május 07., kedd - Gizella
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Halad a jég által okozott károk felszámolása

A Vértesi Erdő Zrt. közleménye
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Vértesben és a Gerecsében a 2014. december eleji ónos eső miatt kialakult károk felmérése minden tekintetben befejeződött. Amint azt jeleztük decemberben, a lehetőségek szerinti leggyorsabb ütemben kezdtük meg a károk felszámolását, elsősorban az utak – feltáró és turista utak – felszabadításával indítva.

Napjainkra minden út járható már, az akadályt jelentő fákat eltávolítottuk, és a turisták is használhatják – kellő körültekintéssel – a kijelölt kiránduló utakat. A séták során jelenleg a szokásostól eltérő téli sáros körülmények okozhatnak nem várt kellemetlenséget. A munkavégzés folyamatos, esetenként a kölcsönös előnyökre tekintettel a lakosság segítségére is építünk.

Nagy területeken alakultak ki összefüggően – elsősorban Tatabánya környékén a magasabb pontokon – lesújtó látványt nyújtó koronatörött erdőrészletek. Ezeknél a legtöbb helyen a sérült, de még állékony fák esetében nem tervezünk mesterséges beavatkozást, a természet maga fogja regenerálni önmagát.


A Vértesben - alacsonyabb átlagmagassága miatt kevesebb fát érint a jég által okozott kár. Az Oroszlányi, a Csákvári és Pusztavámi Erdészet erdeiben is megkezdődött az értékmentő beavatkozás.



A károk felszámolása folyamatos, a hatósági engedélyek kiadását követően esetenként a következő évre is áthúzódhat a megszokott állapot helyreállítása, a kisebb területű erdőfelújítások kivitelezése.

2015.01.19.
Vértesi Erdő Zrt.
Cikk első megjelenése: 2015-01-21 14:36
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter