2024. október 10., csütörtök - Gedeon
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Húszéves a Tiszta Mátráért mozgalom

A Kékes Turista Egyesület 2002 óta 43 szemétszedést szervezett, amin összesen 1500-an vettek részt.
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Úgy tűnik, a háztartási gépek és az autógumik manapság már fogynak, de sajnos van olyan szemét is, ami folyamatosan „újratermelődik”.


Az ezredfordulón alakult meg a Kékes Turista Egyesület, melynek tevékenységében a kezdetektől fontos, alapvető szerepet kapott a turistautak hulladékmentesítése. Az első szemétszedő túrát 2002 novemberében tartották, amikor még gyerekcipőben járt hazánkban a környezettudatosság, és az emberek úgy tekintettek a természetre, mint ami mindent elbír és elnyel.

A télies idő dacára már az első alkalommal nyolcvanan gyűltek össze, hogy megszabadítsák a hulladéktól a természetet. A műutak közelében megdöbbentő mennyiségű szemét került elő: pelenkát, autógumit, villanybojlert is találtak. Azóta minden évben kétszer tartanak szemétszedést, tavasszal és ősszel a Mátra erdeiben, mintegy 80 km hosszan. A húsz év alatt 43 ilyen alkalom volt, ezeken összesen 1500-an vettek részt, közülük 600-an legalább kétszer.



Az eseményről a diákcsoportok sem hiányozhatnak, és a tagok gyerekei, unokái is meg-megjelennek ezeken a túrákon. A fiatalabb generáció már nem botránkozik meg, nem fordítanak hátat, bebújnak a tüskés bokrokba, leereszkednek a meredek völgyekbe egy-egy elhagyott sörös palackért – meséli Merva László és Eszter egyesületi tagok, akik örömmel tették hozzá, hogy sokan spontán csatlakoznak a tevékenységükhöz, amikor látják, hogy szedik a szemetet.

A munkát Gyöngyös városa és a Mátrát magáénak valló lakosság támogatja kesztyűkkel, kitűzőkkel, pólókkal, frissítőkkel, ételekkel, és a szemét elszállítását is a gyöngyösi polgármesteri hivatal munkatársai intézik.

Ma már kevesebb az elromlott háztartási gép, autógumi az erdőszéleken, de az aprószemét, a csikk, a „pézsé”, a flakonok és a dobozok még mindenhol megtalálhatók és sajnos állandóan újratermelődnek, mint a gyártósor mellett a hulladék.




Mi, turisták, igyekszünk nem elfelejteni elődeink intését. Azért kezdtük összeszedni az erdőben a szemetet, mert már nem bírtuk nézni! Jó ideje viszont már nem csak a Tiszta Mátráért szervezett túrán, de minden alkalommal, amikor az erdőbe készülök, van egy zsák nálam, amit néha gombával, máskor szeméttel töltve hozok haza” – olvasható a tagegyesületünk hozzánk eljutatott beszámolójában.

Fotók: Kékes Turista Egyesület


Cikk első megjelenése: 2022-11-28 14:39

Kapcsolódó szervezetek

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter