
Adatok töltése folyamatban...
A 2021. március 20-án tartott online tagsági találkozón 32 természetjáró tagszervezet képviselője vett részt. Ahogy az minden tagsági és tematikus szakmai összejövetelen lenni szokott, úgy az eseményre jelentkezők most is elküldhették előzetesen a kérdéseiket és témajavaslataikat a Magyar Természetjáró Szövetség (továbbiakban MTSZ) részére. Ezeket figyelembe véve került meghatározásra a program tematikája.
Tassy Márk igazgató köszöntője után az MTSZ közeli és távlati jövőjéről tartott előadást Stramszky Judit szakmai igazgató. A kérdésre válaszként tartott előadás nemcsak az országos civil szervezet szakmai, hanem annak projekt, marketing és a nagyközönségi kommunikációs feladatainak ellátásáért felelős területek munkáját is bemutatta.
Mivel a résztvevők közül sokan jelen voltak azon az útjelző-vezetőknek 2021. január 30-án rendezett tematikus találkozón, amelynek kiemelt témája a turistautak helyezet és jövője volt, ezért az igazgatónő a márciusi összejövetel folytatásában röviden összefoglalta az ott elhangzottakat.
Az oktatásról tartott előadás kitért az Oktatási és Képzési Bizottság munkájára, a különböző szakágak túravezetői képzéseinek rendszerére, lehetőségeire és feltételeire.
A soron következő téma a Rendezvénytámogatás volt. Az MTSZ 2021. február 22-én kiadott tájékoztatása arról számolt be, hogy 2021-ben nem írja ki a két éve működő Rendezvénytámogatást, mivel a járványhelyzet miatt érvényben lévő óvintézkedések továbbra sem teszik lehetővé a csoportos rendezvények szervezését.
Makrai Kornél szakági munkatárs a minősítés kapcsán a megújult egyéni túranaplóról és egyéni túrajelentésről tartott előadást. A kérdések zöme a dokumentumok gyakorlati használatára irányult. Az újításra azért volt szükség, mert a korábban használt, nyomtatott kiadvány iránt csökkent a kereslet, ellenben egyre nagyobb igény jelentkezett a szabályzattal harmonizált, digitálisan elérhető formátumra.
Mivel az MTSZ közeli és távlati tervei című összefoglalóban részletesen kitért Stramszky Judit a kéktúrázásra, ezért a találkozó utolsó előtt része a témával kapcsolatban beérkezett kérdésre adott válaszról szólt.
A találkozó zárásakor sor került azokra a témákra, amelyek az eddig felsoroltakon kívül eső szakmai feladatokat érintették. Így szó volt a tagszervezetek egymás közötti kommunikációs kapcsolatának javításáról, az MTSZ természetvédelmi tevékenységéről és a zöld civil szervezetekkel való kapcsolattartásáról, a megújuló Természetjáró applikációról,a túravezetők és jelzésfestők online nyilvántartásáról, a szakosztályok és az egyesületek működésének nem pályázati úton történő segítéséről, a természetjáró emlékek és relikviák megőrzéséről és archiválásáról valamint a csoportos vadászatok bejelentési kötelezettségéről és egységes közzétételéről.
MTSZ Országos Központ
borítókép: stockphoto