„…látni a hegyeket, várni a fényeket…”

A felnőtt éveket már a főváros közelében töltötte feleségével, Zsuzsával és két gyermekükkel, de rendszeresen visszatért szülőföldjére a számtalan kedves helyszín közül a legkedvesebbre.

A természetjárást és a sportolást szerető házaspár jó példával járt csemetéik előtt, akiket szinte óvodás kortól aktív életre neveltek: a Duna-parton és a Molnár-szigeten olykor nemcsak a saját, hanem az utcabeli gyerekekkel és osztálytársakkal kiegészülve életre szóló élményként nagy sétákat, bringatúrákat szerveztek.

Géza számára a sport rekreációs tevékenység volt, egyszerűen szeretett kiszabadulni a városi, lakó-és munkahelyi környezetből. A gyalogtúrázás mellett számos sportágban kipróbálta magát: hosszú évekig legalább 1-2 napot minden szezonban síelt vagy snowboardozott valahol a család. De említhetnénk a napi rendszerességgel végzett futást is: a félmaratonok, maratoni váltók és a maratoni táv mellett olykor a munkahelyén szervezett Toronyfutásra is benevezett, és játszi könnyedséggel felszaladt az irodaépület tizedik emeletére.

Legalább ugyanilyen vonzalmat érzett a kerékpározás iránt is: alternatív közlekedési megoldásként bringával jártak feleségével munkába, körbetekerték a Balaton, és majdnem a fél országot. A kerékpározásnak köszönhetően ismerte meg egy Velencei-tó kerülő túrán a HÓD Honismereti Túraegyletet, aminek később meghatározó egyénisége lett.

Beck László, a HÓD Honismereti Túraegylet elnöke így emlékezik vissza rá:

„2010-ben ismertük meg Gézát, és már az első nap megtapasztaltuk egyéni humorát, segítőkészségét, a túrán résztvevő gyerekekhez való viszonyát, alkalmazkodását. Megcsodálhattuk magával ragadó egyéniségét, a mindig csúcsra járatott eszmefuttatásait, a mindig beigazolódó elképzeléseit, töretlen hitét abban, amit éppen elképzelt és amit éppen csinált!  Mert amit elképzelt, azt maximálisan valóra is váltotta.

2012-ben a Magyar Természetbarát Szövetség által indított túravezető tanfolyamon kerékpáros szakágban bronz fokozatú túravezetői vizsgát tett. Ettől kezdve aránylag sűrűn vezetett nemcsak kerékpáros, hanem gyalogos túrákat, de a vízitúrák szervezése sem állt távol tőle. Hatalmas elánnal és körültekintéssel készítette elő és vezette a Felvidéki Királykán vagy Mátraszentimrén a sítúrákat, ahol mi résztvevők nyugodtan bízhattuk rá magunkat és tehettük félre néhány napra az otthoni gondokat.

A magashegyi túrázásban szintén jeleskedett: sikeresen teljesítette azt a kihívást, amelyet egy hazai utazási iroda írt ki: egy turistaszezon – azaz 3 hónap – alatt kellett végigjárni a Magas-Tátra hét, hegyi vezető nélkül látogatható, 2-3000 méter közötti csúcsát. De ugyanígy „a lábában volt” az Alacsony Tátra (Gyömbér, Chopok, Királyhegy), vagy Kárpátalja (Hoverla, Pietros, Iker-Havasok) és Erdély (Máramaros, Retyezát, Radnai-Havasok, Hargita) magashegyeinek bejárása, vagy az Osztrák-Alpok néhány közeli magaslatának meghódítása is (Göller, Ötscher és az Ötscher-szurdok, a Schneeberg). 

Számos emlékezetes túraszervezés fűződik a nevéhez, önzetlen lelkesedéssel és töretlenül állt bele útjelző-vezetőként a turistautak karbantartásába, felújításába. Kitörölhetetlenül bennünk maradt az a januári nap, amikor egyik gyalogtúra közben, a Duna feletti hegyoldalban megállva hallgattuk szenzációs nyilatkozatát a kéktúráról. Úgy beszélt róla, hogy még az is biztosan felállt a fotelből és elindult, aki egyébként soha nem gondolt a kéktúrázásra!  

Nem volt pedagógus, de úgy tanított néhányunkat a technikai kütyük használatára, hogy a műszakilag analfabéták is megértették.  Sőt, ezt a tudását az egyletben is kamatoztatta, mert a pályázati felületeken ő készítette elő és küldte be a dokumentumokat.

Sokat beszélgettünk a jövőről, az egyén és a közösség jövőjéről, a saját egyesületünk és a szövetség jövőjéről. Hatalmas lelkesedéssel és tenni akarással szőtte elképzeléseit, és általában az elképzeléseibe bele is állt, teljes valójában. És mi tagadás, mi benne láttuk azt a személyt, aki tovább viszi az egyesületi munkát. Fáj, mert elment az egyik aktív, sok mindenre kapható, vállalkozó szellemű túratársunk, mindannyiunk legjobb túratársa, aki a legjobbak közé tartozott a mi turista világunkban.”

A megemlékezés összeállításában köszönjük a segítséget Tombor Zsuzsának, Tombor Zoltánnak és Beck Lászlónak. A főcím Géza kedvenc, Rúzsa Magdi által énekelt Tejút című dalából vett idézet. Fotó: Tombor család

Géza 2020-ban a Kéktúrázás napján a 32. csapatot vezette. A programról készített imázsfilmben 0.54-től láthatod és hallhatod őt.