
Adatok töltése folyamatban...
Mag Évát 2007-ben választották meg a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség elnökének. Agilis személyisége és a feladatokhoz történő proaktív hozzáállása az egyik legaktívabb természetjáró életet élő régiót és a megyei tagszervezetek szoros együttműködését eredményezte. 2021-ben Éva továbbadta az elnöki stafétabotot Harkai Ferencnek, akit a legtöbben az idén 30 éves Bakony Természetbarát Egyesület vezetőjeként ismernek.
Mag Éva, a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség leköszönő elnöke
- Békés megyéből származom és 1972-ig, amikor Ajkára költöztem, nem volt szokásom a túrázás. Úgy kerültem Veszprém megyébe, hogy még a turistajelzéseket sem ismertem. Ellenben vasutas szülők gyermekeként sokat utaztam, magabiztosan használtam a menetrendet és jártas voltam az útvonaltervezésben. Az említett évben egészségügyi dolgozóként helyezkedtem el többed magammal a városban, és mivel azt hallottuk, hogy a Cuha-völgy nagyon szép, így az első szabad hétvégénken elmentünk oda kirándulni. Mire Porva-Csesznekre értünk, gyakorlatilag megtanultuk a turistajelzéseket és annyira megfogott az élmény, hogy onnantól szinte napjainkig az életem része lett a természetjárás.
A szervezett természetjáráshoz 1973. március 15-én csatlakoztam, amikor a Gézaházán rendezett szakosztályvezető képzésen én is részt vettem. Igaz, hogy a hatvanas években volt Ajkán némi kis természetjáró közösségi élet, de az a hetvenes évek elejére szinte megszűnt. Ezért a képzés után aktívan belevetettem magam annak újraszervezésébe. Nagyon intenzív, a civil közösség építésével töltött évek következtek ezután.
2007-ben megválasztottak a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség elnökének. Ekkortájt megszűntek a korábbi sporthivatalok, ezzel együtt a támogatások is, a helyüket pedig felváltották a pályázatok, amiben nem sok tapasztalatunk volt még akkor. Bizony adódott néhány kudarc élmény az elején. Nehéz volt a kapcsolattartás is a különböző szervezetekkel akkor, amikor gyakorlatilag épp átalakulóban volt a civil szféra. Erre az időszakra esett az is, amikor a 11. számú, Veszprém és Győr közötti vasútvonal megmentéséért küzdöttünk. Mindemellett a heti rendszerességgel tartott fogadóórák, a hét túramozgalmunk koordinálása, a megyei jelzésfestés, az újonnan létrejött honlapunk működtetése, az újra felfedezett kéktúrázás és az egyéb feladatok mellett igazi kihívást jelentett a szövetség teljes dokumentációjának a digitalizálása. Ez óriási feladat volt, hiszen 2007. előtt papír alapon végezték elődeim az ügyintézést. Nekiláttunk mindent számítógépre vinni, amiben óriási segítséget kaptam Karácsony Sándortól. Nagy hangsúlyt helyeztünk a túravezetőkre, akiket a dr. Vízkelety László által kidolgozott nyilvántartási rendszer alapján rögzítettünk, létrehozva ezzel a Veszprém megyei anyakönyvet.
A sok-sok kihívás megedzett nemcsak engem, hanem a szövetség elnökségét is. Nagyon büszke vagyok arra a megyei összetartásra, amit elértünk az évek alatt. Gyakran szerveztünk összejöveteleket, találkozókat, amik a kapcsolatépítésről szóltak. Fontossá váltunk egymás számára.
Ez a fajta közösségi élet biztosan hiányozni fog, de azért nem vonulok vissza teljes mértékben: igény esetén természetesen segítem tanácsadással az új elnököt, a túramozgalmakat továbbra is én koordinálom majd és havi egy alkalommal vállaltam fogadóórát is.
Harkai Ferenc, a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség új elnöke
- Jelenleg 19 tagszervezete van a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetségnek és a célok egyike az, hogy a szám tovább növekedjen. Ezt akkor fogjuk csak elérni, ha a megyei közösségi életet továbbra is életben tartjuk, és aktívan jelen leszünk a helyi médiában. Ez utóbbira most is van példa, hiszen gyakran kérnek tőlünk a Veszprém megyei médiák programajánlót. 2022-ben tervezzük megrendezni az 50 éve nincs Veszprém-Alsóörs vasútvonal emléktúrát, amely egykor a megyeszékhelyet közvetlen vasútvonallal kapcsolta a Balaton vonalhoz.
2023-ra pedig, amikor Veszprém kulturális főváros lesz, szeretnénk a 2018-ban ideiglenesen kihelyezett, azóta is földön heverő turista emlékjelet - amely a természetjárás megyei vezetőinek állít emléket - méltó helyen és módon elhelyezni.
A hosszú távú tervek mellett folytatjuk az előző vezetés által jól felépített és hatékonyan működő hétköznapi feladatokat. Heti rendszerességgel megtartjuk a fogadóórákat, pályázatokat írunk, vezetőségi találkozókat, teljesítménytúrákat, nyílt és zárt programokat szervezünk, összefogjuk a megyei jelzésfestéseket.
A sorozat első részében a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség leköszönő és új elnökéről írtunk. A cikk ezen a linken érhető el.
MTSZ Országos Központ
fotó: Mag Éva, Harkai Ferenc, borítókép: Gulyás Attila/MTSZ