Mátrai Csillagok éjszakai teljesítménytúra

Mi, a Kékes Turista Egyesület tagjai – mint szervezők – már 12 éve a rajt-célban, az ellenőrző pontokon töltjük a mások számára annyira áhított háromnapos ünnepet. Most is így volt. Az idei pünkösdre mi már jól kifáradtunk. Hátunk mögött volt a márciusi Mátrahegy teljesítménytúra, a februári VIRTAVÁR (Virtuális Tavaszváró) és a Húsvéti tojáskereső tájékozódási túraverseny, 57 km kékjelzés-festés, tizenegy nyílt túra, a háromnapos Balaton körüli kerékpártúra, a 80 fős Mátra Manóknak szervezett „gyalogkakukk”, mindez közgyűléssel, alapszabály módosítással, pályázati elszámolással, hiánypótlással (mindig elszúrunk valamit) súlyosbítva.


Felhők gyűlnek a rendezvény fölé

Azért összekaptuk magunkat, mint mindig. Készültek az igazolófüzetek, oklevelek, kitűzők. Kicsit lassabban, mint máskor, de azért összegyűlt a 80 fős szervezőgárda. Szalagoztuk a nehezebb útvonalakat, metszettük az útra benőtt bokrokat. Szombaton bevásárlás, árufuvarozás. Vasárnap négy órától már rendeztük a termet a nem túl tágas rajt-célban. Közben az eget lestük.

Napok óta záporok, zivatarok és a hétvégére baljós előrejelzések borzolták a kedélyünket.
Izgultunk azért is, beválik-e majd a különböző távon indulók számára kijelölt, papíron jól mutató „forgalmi rend” az indításnál, a regisztrált versenyzők azonosítására kitalált módszer tényleg olyan jó-e, mint amilyennek gondoljuk? És még ezer kérdés, bizonytalanság, reménykedés.

Aztán elérkezett az „igazság pillanata”. Jöttek a pontőrök, akik kint az erdőben 12 helyen várták a versenyzőket. A legtöbb helyen nem csak pecsétet adtunk, de édes – sós harapnivalót, csokit, almát, szőlőcukrot, pezsgőtablettát, Sástón teát főztünk, zsíros-lekvároskenyeret adtunk, és persze jó szót, bíztatást, eligazítást, ha kellett.

A legtöbben a 25 kilométeres szakaszt adják fel

Az indulás kezdetén szinte megtelt a terem versenyzőkkel. Az ismerős 40-esek, mindig annyian, majdnem mindig ugyanazok. Rutinosan intézik az indulást, nem téblábolnak, ahogy lehet, futóra veszik lépéseiket. A 25-ösök, akik közül néhányan nem mindig mérik fel jól az erejüket, úgy gondolkodnak: a 15 km kevés, a 40 az sok, legyen akkor 25. Ezen a távon mindig több a nem teljesítő, mint a másik kettőn. A 15 km-esek népes csapatában sok a kisgyermekes család. Ezen a távon nagyon barátságos szintidőt határoztunk meg, hogy a legapróbbak is kényelmesen teljesíthessék. Nagy kaland ez a gyerekek számára: sötétség, titokzatos erdő, neszek, pislákoló lámpafények kígyója. Legnagyobb örömünkre nem volt torlódás, 19 óra után szinte kiürült a terem.


Új felvonás, más színpadi kép következik. Az indításnál használt asztalok felszabadultak, fehér abrosz került rájuk. Az ellátó személyzet kenni kezdi a zsíros kenyereket, hagymával, csalamádéval terítik. Előkerülnek az otthonról hozott finom lekvárok, van egy kis snidlinges margarinunk is, meglepetésnek. Kirakják az italadagolókat. Az érkező versenyzőket fogadók is elfoglalják új helyüket. A számítógépeken az adatok bevitelén dolgoznak. Ki-kiszaladunk megnézni milyen az idő. Nem esik, nem villámlik. Az első csillagok megjelennek az égen. Hurrá! Megnyugszunk.

Ekkor már tudjuk: 1120 versenyzőnk van. 157-en indultak a 40 kilométeren, 319-en vannak a 25 és 644-en a 15 kilométeres távon. Ezek nagyon jó számok, kevesebbre számítottunk a bizonytalan időjárás miatt. Nem sok időt hagynak nekünk a versenyzők, megjelennek az első teljesítők, aztán már nincs megállás hajnali négyig. Kipirult arcú, csivitelő, csupa sár gyerekek (látszik, többször felbukfenceztek), felszabadultan mosolygó szülők (bírta a gyerek!). Az asztalról, mintha söpörnék, tűnnek el a zsíros és lekváros kenyerek. Alig győzzük. A 25-ösök kissé elgyötörtek. Hiába a rövidebb táv, ez az út nagyon nehéz. Közben megérkezik a 150 adag raguleves a közeli étteremből, amit a 40 kilométeresek kapnak. Ők a száraz ennivalóhoz hozzá sem nyúlnak, folyadékra vágynak, ezért ez a különleges elbánás. Az érkeztetés nagyon gyorsan megy, alig lép be valaki a terembe, már szólítják őket. Oklevél, kitűző, kézfogás, őszinte, kedves gratuláció. Mi is egyre felszabadultabban dolgozunk!


Harmadik felvonás: hajnali négytől, jó esetben nyolcig. Fogy a munkánk, nő a fáradtság. A negyvenesek lassan, kis csoportokban érkeznek. Álmosak, fáradtak vagyunk, de tartjuk magunkat! A teremben levő, kimerült versenyzők a reggeli buszokat, vonatokat várják. Alszanak a színpadon, összetolt székeken, a földön ülve, asztalra borulva. Néhányan csendesen a tányér fölé hajolva esznek, mint egy éjjeli menedékhelyen. Közben lassan, fázósan és kimerülten sorra megérkeznek a pontőrök. Lepakolnak, gyors helyzetjelentés, aztán sietnek haza. Nem győzzük köszönni a helytállásukat.

Mindig elgondolkodom: vajon miért csinálják? Egész áprilisban jelzést festettek, túrát vezettek, szerveztek, ovisokat kísértek, sokan jöttek vasárnap délután berendezni a termet. De most is az az első kérdésük: ugye jól sikerült, nem volt semmi baj? Látom, büszkék, és van is mire: 10-15 éve együtt, egy szolidáris, befogadó közösség tagjai vagyunk. Szerencsés emberek!

Reggel hét óra környékén már telefonálgatunk a 40-es seprőknek: hol járnak, hányan jönnek velük, megtaláltak-e mindenkit? Fél nyolc felé jelentik, hogy egy fiú, akinek nagyon fáj a lába, nehezen jön, de nem fogadta el a felajánlást, hogy kocsival behozzuk. Őket is útjukra engedte, mert ő be fog érni egyedül is, ne várjanak rá. Nyolc óra. Sántikálva, kimerülten megérkezik a fiú, kitör a taps! Most nagyon szeretjük őt! Megkapja az elismerést. Kínálom hellyel, levessel, de csak a szemével int: nem kér semmit. Az édesapja várja, elindulnak haza.


Csendben, gyorsan pakolunk, seprünk, felmosunk, elpakoljuk az összegyűlt szemetes zsákokat. Körülnézünk: mintha itt sem lettünk volna, olyan rend van! Pedig itt voltunk, mindenkit beszámolva több mint 1200-an. A versenyzőink élményekkel, megelégedve mentek el az ország szinte minden részébe, közel s távol. Kívánjuk, hogy szerencsésen hazaérjenek, és jöjjenek jövőre is! Mi itt leszünk!

A Gyöngyösi Városi Televízió híradása a túráról:


Képek: Kékes TE, Labbancz Péter