2024. október 10., csütörtök - Gedeon
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Sikeres volt az S.O.S. - Bajban az erdő! tematikus nap

A magyar erdők nevében köszönjük!
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Már eddig több mint 40 ezer embert, kis- és nagyvállalatok társadalmi felelősségérzetét mozgósította a közmédia március elsejei, vasárnapi tematikus napja, amelyet Áder János köztársasági elnök indítványára a jégkárosult magyar erdők mihamarabbi helyreállításának és a hazai erdészeti szakmai munka bemutatásának érdekében szerveztek.

Az Országos Erdészeti Egyesület a tematikus napot és az általa generált társadalmi összefogást példaértékűen eredményesnek tartja: „Kiderült, hogy a magyar emberek érzékenyek a környezeti értékekre, és jó szívvel vállalnak részt megmentésükben. Erdeink kiemelt nemzeti kincsnek és nemzetgazdasági értéknek számítanak, ezért erdészként és magyar állampolgárként is hatalmas öröm számomra ez a várakozáson felüli szolidaritás. A magyar erdők nevében köszönjük a több mint negyvenezer egyéni adományozónak és a vállalatoknak a támogatást, Köztársasági Elnök Úrnak azt, hogy az erdők ügye mellé állt, az MTVA-nak a nívós és érdekes műsorfolyamot, amelynek során úgy mutathattuk meg az erdész szakmát és az erdészeket, ahogyan soha az elmúlt évtizedekben.” – fogalmazott Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke.

A magánemberek segítsége mellett jelentősebb vállalati felajánlások is érkeztek a műsor alatt. Az eddigi legmagasabb összeggel, 20 millió forinttal az OTP Bank járult hozzá az erdők rehabilitációjához, a CBA élelmiszer üzletlánc pedig 5 millió forintot ajánlott fel a civil kezdeményezéshez. A Lidl Magyarország is felajánlást tett: a nyári szezonban minden palack eladott ásványvíz árából egy forintot fordít az erdőkárok enyhítésére.

Az S.O.S. Bajban az erdő! kezdeményezés nem ért véget vasárnap:a hozzájárulásokat fogadó 13600-as telefonvonal egészen év végéig él, ahol a 90-es kód megadásával lehet 250 Ft-ot felajánlani a károsodott erdők helyreállítására. Az Országos Erdészeti Egyesület az év folyamán rendszeresen tájékoztatást nyújt az erdőkben zajló jégkármentesítési munkálatokról. Az előrehaladást bemutatják majd az erdőkhöz kapcsolódó jeles napokon, és az ősszel immár tizenkilencedik alkalommal megrendezendő Erdők Hetén.

Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy ahogy az adományvonalat is év végéig lehet hívni, úgy a közmédia is folyamatosan figyelemmel kíséri az erdészek munkáját, a rehabilitáció állását és hírt ad az eredményekről, fejlesztésekről.


A Duna csatornán március elsején reggeltől késő estig a tavaly év végi jégkár következményeivel, a helyreállítási munkálatokkal, a magyar erdész szakma feladataival és az erdészekkel ismerkedhettek a nézők és hallgatók, a műsorfolyam központi helyszínére, a Visegrád melletti Apátkútra a tematikus nap kezdeményezője, Áder János köztársasági elnök is ellátogatott.

Képkapcsoló az MTVA digitális archívumához

A műsorok 60 napig megnézhetők az MTVA digitális archívumában.

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület, MTI
Fotó: Köztársasági Elnöki Hivatal

Kapcsolódó hírek:
- S.O.S. Bajban az erdő!
- S.O.S. Bajban az erdő! - civil összefogás.
Cikk első megjelenése: 2015-03-04 10:58
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter