A Lokomotív Turista Egyesület ügyvezető elnöke június 19-én ünnepli 70. születésnapját. A jeles évforduló alkalmából arra kértük, hogy meséljen nekünk büszkeségekről, múltról, jelenről és jövőről.
Honnan indult a szervezett turista életed?
Észak-Bácskában születtem egy horvát családban. Talán épp a gyökereimből ered az az erő, ami az elszántságomat, kitartásomat és a győzni akarásomat táplálja. A gyermekkoromat Katymáron töltöttem, ahol nem volt ismert és szokás úgymond a természetjárás, de ennek ellenére természet közeli életet éltünk, hiszen a falu alatt lévő Telecskai-dombokon nagyon sok időt töltöttünk el. Az első komolyabb találkozásom a hegyekkel a Pécsi Gépipari Technikum középiskolás évei alatt történt. Egy nagyon kedves tanárunk, Medovárszki László minden vasárnap elvitt minket, kollégistákat a Mecsekbe túrázni és megismertette velünk a tájékozódási versenyeket is ahol résztvevőként és pontőrként is szerepet vállaltunk. Az egyetem alatt jellemzően nem turistáskodtam és ez 1985-ig így is maradt. Akkor Szentgyörgyi Tamás elhívott a Lokomotív Turista Egyesület (továbbiakban Lokó - a szerk.) fiatalokból és középkorúakból álló Cicőke csoportjába. Ekkor 35 éves voltam és nem gondoltam, hogy egyszer ügyvezető elnök lesz belőlem. Viccesen azt szoktam mondani, hogy csak „sarusnak” (kisegítő személy – a szerk.) érkeztem a Lokóba, ma pedig elmondhatom, hogy már 14 éve vagyok az élén ennek a 72 éves múltra visszatekintő, 350 főt számláló civil szervezetnek.
Talán azzal kezdeném, hogy kiknek köszönhetem a legfontosabb eredményeimet. Jó példával járt előttem és különösen nagy hatással volt rám az előbbiekben említett Szentgyörgyi Tamás, Rósa László és Mészáros János. Nekik köszönhetően nemcsak megismerkedtem a turistaság legfontosabb területeivel, hanem megtanultam azt is, hogy tenni kell a fennmaradásért és a fejlődésért. Így különösen büszke vagyok arra, hogy Hűvösvölgyben létrehoztunk egy úgynevezett kéktúra emlékhelyet, ahol kihelyeztük Dr. Vízkelety László - a kéktúramozgalom ötletének megálmodójának, és Sütő-Nagy Attila – az egykori Kéktúra Bizottság vezetőjének emléktáblája. Az egyesület alapításának évfordulóját itt szoktunk ünnepelni. Emléket állítottunk Márianosztrán Horváth Józsefnek, a kéktúra első teljesítőjének. De ugyanilyen nagy öröm számomra, hogy a Lokó 60. születésnapjának évében közadakozásból megvalósítottuk a Lokó-pihenőt.
fotó: Martin Išpanović
Az előbb felsorolt túratársaknak köszönhetem többek között azt is, hogy szenior koromban tájékozódási futó lett belőlem és a teljesítménytúrázás szeretetét. Ez utóbbiakból jutott bőven az évek során: 1989 körül jártam végig először, azóta pedig még 15-ször a Mátra-bérc teljesítménytúrát, 24-szer a Kinizsi 100-at, 15-ször a BEAC Maxit, számtalanszor a Gerecse 50-et és a Pilis 50-et. 1988-ban részt vettem a Szent István vándortúrán, később pedig a Báró Eötvös Loránd túrán a Dolomitokban. Ez a magashegység annyira magával ragadott, hogy 110 túranapot töltöttem itt el összesen eddigi életem során. Az pedig, hogy ezeket az élményeket a családommal megoszthattam, leírhatatlan. A gyerekeim gyakorlatilag fiatal koruk óta jöttek velem teljesítménytúrázni.
A felsorolás végére hagytam, de valahol a sor legelején áll az Aranyjelvényes Túravezető kitüntetésem. Számomra ez egy nagyon méltó elismerése a munkámnak.
Nem sportoltam semmit pluszban, épp elég volt a rendszeres gyaloglás, a kitartás és az elszántság. Gyakorlatilag a pandémiáig folyamatosan túráztam, évi 50-60 túrát vezettem. Most éppen fáj egy kicsit a térdem, de még így is gond nélkül túrázom 15 kilométert.
Manapság nagyon könnyű dolgunk van, hiszen a túrafelszerelések és öltözékek gazdag választéka közül válogathatunk az üzletekben. Annak idején ti hol vásároltatok?
1986-ban még az is ritka pillanat volt, amikor csővázas túrazsákhoz jutottunk idehaza. Csehszlovákiába jártunk beszerezni a bakancsot és még a túrazoknit is. Én például vásároltam egy Pionyírka bakancsot, amit hosszú-hosszú ideig használtam. Nagyon jó minőségű volt.
Említhetném a kapcsolattartást is, ami merőben más volt, mint most, amikor honlapunk, közösségi oldalunk és levelező listánk van. Általában telefonon vagy személyesen tartottuk a kapcsolatot. Rendszeresen összejártunk, túráztunk így kialakult egy erős, összetartó szinte baráti közösség. Nem volt egyszerű, de csináltuk, tette mindenki a dolgát.
Napjainkban mi a helyzet a Lokó háza táján?
A Lokóban gyakorlatilag a legidősebb tagok is aktívak mind a mai napig, fizetik a tagdíjat és részt vesznek a fizikai erejüknek megfelelő programjainkon. Szerintem ez azt igazolja, hogy a személyes kapcsolatokat ápolni és életben kell tartani. A pandémia kissé visszavetett ebben minket, de nagyon örülünk annak, hogy a korlátozások enyhítésével újra szervezhetünk közösségi programokat. Terveink között szerepel az, hogy az egyesületnek legyen egy saját háza, amit kéktúra szállásként tudnánk működtetni. Szeretnénk létrehozni dr. Vízkelety László emlékére egy Év kéktúrázója elismerést is.
fotó: Martin Išpanović
Hogyan fogalmaznád meg a szervezett természetjárás lényegét?
Általánosságban a természetjárás célja és értelme az egészséges életmód. Ahogy a tengerészek mondják: Hajózni muszáj! úgy, én azt mondom: Gyalogolni muszáj! A szervezett természetjárás ezen túlmenően a közösség építéséről szól.
fotó: Martin Išpanović
A Magyar Természetjáró Szövetség elnöksége, önkéntesei és munkatársai nevében szeretettel köszöntjük születésnapján Martint és jó egészséget kívánunk neki!
borítókép: Martin Išpanović