Születésnapját ünnepli az MTSZ tiszteletbeli elnöke

„ 1934. Apám egy napon azzal jött haza, hogy akarunk-e cserkésztáborba menni? Mi igent mondtunk az öcsémmel, így édesapám találkozott a Rákospalotai Szent László Cserkész Csapat parancsnokával, aki meghívott minket a két hét múlva megrendezésre kerülő táborba, Erdővárosba, mai nevén Erdőkertesre. Nekünk akkor még nem volt egyenruhánk, csak trikónk, rövidnadrágunk és sapkánk. A parancsnok úr két fiával kezeltük a parancsnoki sátrat. Így kerültem a legszebb ifjúsági mozgalomba, ahol megtanultam emberebb ember és magyarabb magyar lenni. Nem utolsó sorban ennek köszönhetően elkezdődött természetjáró pályafutásom.

1951. A Lokomotív Turista Egyesületben az első Mikulás napi túrámat vezettem Kab-hegyre. A szombat délutáni vonattól gyalogoltunk Ajka-Csingervölgyből a Kab-hegyi erdészházba. Egy létszámellenőrzés során azonban kiderült, hogy csapatunk legidősebb és legtapasztaltabb tagja, Béla bácsi, elveszett. Utólag kiderült, hogy az előző szerelvényigazító pihenőtől késve és egyedül indult a csoport után. Útközben leült pihenni egy farakásra, ahol elszunyókált. Ébredést követően folytatta a túráját. Tótvázsonyba érve egy kisebb társaságot látott, akik épp egy Veszprém felé tartó, de indulni nem akaró autóbuszt próbáltak betolni. A segítségükre sietett, majd felszállt az autóbuszra. Veszprémben elérte a késő éjszakai budapesti vonatot és egyszerűen hazautazott.  Mindebből mi semmit nem tudtunk még akkor. A túra másnapján, az erdészházból körtelefonon kutattuk Béla bácsit, de sajnos senki nem tudott róla semmit. Lelkifurdalással folytattuk a túránkat, amit késő délután Márkón fejeztük be. Onnan elindult haza a csapat Budapestre. Dr. Vízkelety László és én viszont maradtunk azért, hogy expedíciót indítsunk Béla bácsi felkutatására. Megbeszéltük, hogy első lépésben felhívjuk a családját és elmondjuk a rossz hírt. Az igazi meglepetés ekkor ért minket, amikor Béla bácsi neje közölte velünk, hogy a férje odahaza van, és épp az igazak álmát alussza. 

1956. október 23-án este az V. kerületi Vendéglátóipari Vállalat ellenőreként a Mátyás Pince éjszakai leltározását felügyeltem. Többször kimentünk az utcára, ahol részben fegyverropogást hallottunk a légvonalban közel lévő Magyar Rádió székháza felől, másrészt a járókelőktől értesültük a Sztálin szobor ledöntéséről. A kialakult helyzet miatt nem tudtam hazamenni, ezért az éjszakát az irodában töltöttem. Hajnalban arra ébredtem, hogy az utcán szovjet tankok vonulnak.

1993. Az eredetileg 1897-ben épült családi házunk teljes körű felújítására került sor abban az évben. A munkálatok szeptemberben kezdődtek, én pedig kiköltöztem a kertbe. Két kempingsátorban rendezkedtem be: az egyikben volt a hálószobám tábori ággyal, telefonnal, gáz és villanyrezsóval fűtéssel, a másik volt a konyha és étkező. Októberig mondhatni gyönyörű idő volt, a hajnali fagy azonban egyre többször hírt adott magáról. November 12-én viszont egész nap havazott. Többször lesöpörtem a havat a sátrakról, mert attól tartottam, hogy esetleg összetörnek majd. Bár nagyon jól éreztem magam a tábori körülmények között, mégis úgy döntöttem, hogy a család segítségével inkább beköltözöm az addigra már félig-meddig felújított ház lakható részébe.

2009. Urológiai vizsgálat során kiderült, hogy oldalsérvem van. Hosszas előkészületek és laborvizsgálatok után kitűzték a műtét időpontját. Annak rendje és módja szerint bevonultam a kórházba, ahol elhelyeztek egy szobába. A délutáni pihenő után fél ötkor bejött hozzám a sebész és közölte velem, hogy nem műtenek meg másnap, hazamehetek. Utólag kiderült, hogy egy laborvizsgálat eredménye igen veszélyes fertőzést mutatott ki a szerveztemben, így csak három hónappal később került sor a műtétre.”

A Magyar Természetjáró Szövetség elnöksége, munkatársai, önkéntesei és tagszervezetei nevében jó egészséget és örömteli pillanatokat kívánunk Lajos bácsinak születésnapja alkalmából!


fotó:MTSZ