Természetjáró arcképcsarnok

fotó: wikipédia

-magyar földrajztudós, író, egyetemi tanár, jelentős tudományos társaságok elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és a magyar geográfia legnagyobb tudósainak egyike.

Középiskoláit Veszprémben és Pápán végezte. Érdeklődése már ebben a korban a földrajzra irányult, gimnazista korában írta első "földrajz könyveit". Apja azonban más jövőt képzelt el a fiának. A mérnöki diploma megszerzése után 1892-ben a Műegyetem vízépítési tanszékén kapott tanársegédi állást Klimm Mihály professzor mellett.

Közben megismerkedett Lóczy Lajossal, az akkor már világhírű földrajz tudóssal és Ázsia-kutatóval, aki 1894-ben meghívta őt maga mellé asszisztensnek a Tudományegyetem földrajzi tanszékére. Ez a "pályamódosítás" végleg meghatározta életútját, de a geográfiai kutatómunkában is kitűnően tudta hasznosítani mérnöki ismereteit és műszaki rajztudását.

Lóczy Lajos ajánlására 1896-ban szerény ösztöndíjjal Kínába ment tanulmányútra. Mestere azzal a feladattal bízta meg, hogy tanulmányozza a Kína-alföld nagy folyóinak deltavidékét, derítse fel a Sárga-folyó és a Jangce mederváltozásainak okait, körülményeit. Utazása közel két évig tartott, ezalatt feldolgozta a deltavidékek hidrográfiáját, felfedezett egy nagy lávamezőt Mandzsúriában, és a néprajz tudomány számára is értékes anyagot gyűjtött. Naplója 1235 rajzot tartalmaz, köztük sok vízépítmény és különféle mérnöki pontosságú ábrázolás.

Kínából hazatérve adjunktussá léptették elő. A mérnöki diplomája mellé megszerezte második doktori oklevelét, és nem sokkal később a leíró földrajz magántanárává habilitálták. Feleségül vette Barrois Petronellát. Három gyermekük született: Béla, Tibor és Ilona. Bélából a botanika híres tudósa, Tiborból Kossuth-díjas műegyetemi tanár lett.

1905-ben a kolozsvári Tudományegyetemre nyilvános rendes tanárnak nevezték ki, és megbízták a tanszék vezetésével. 15 évet töltött Kolozsváron, magas színvonalra emelte az egyetemi oktatást, közben részletesen tanulmányozta és leírta Erdély természeti viszonyait.

1919-ben politikai okok miatt menekülnie kellett Kolozsvárról.

Budapesten földrajzi szakértőként beosztották a béketárgyalásokat előkészítő bizottságba. 1920-ban az MTA levelező tagjává választotta, a következő évben pedig kinevezték a budapesti Tudományegyetem tanszékvezető tanárává. Kifosztott, elhanyagolt tanszéket örökölt elődjétől, Czirbusz Gézától, de kitartó munkával újra nemzetközi színvonalra emelte a hazai földrajzoktatást. Tanítványai sorából olyan kiváló professzorok emelkedtek ki, mint Bulla Béla, Kéz Andor, Szabó Pál Zoltán, Kádár László. Hetvenéves volt, amikor 1940-ben nyugállományba vonult. Otthonában szakadatlanul dolgozott tovább, 80 éves korában bekövetkezett haláláig.

Cholnoky Jenő a magyar geográfia legnagyobb tudósainak egyike. Hunfalvy János és Lóczy Lajos munkásságának folytatója. Tudományos kutatásainak területe tág határok között mozgott, a geográfián kívül maradandót alkotott a hidrológiában és a klimatológiában is.


A természeti földrajzon belül elsősorban a felszínalaktant (geomorfológiát) művelte. Az amerikai W. M. Davis szemléletét tette magáévá és honosította meg hazánkban, miszerint a domborzati formák szakaszosan változó (ciklikus) lepusztulási folyamatok eredményeképpen jönnek létre. Ennek szemléltetésére nagyszerű tömbszelvényeket készített, melyek a fél évszázaddal későbbi tankönyvekben is helyet kaptak. Utolérhetetlen sikereket ért el a földrajzi ismeretterjesztésben.


Mintegy 50 könyvet adott ki, továbbá 700 különféle tudományos dolgozata és népszerű cikke jelent meg. Lebilincselő előadó volt, egyetemi előadásain a tantermek zsúfolásig megteltek. Szerte az országban több ezer népszerű földrajzi előadást tartott. Ő vetített először színes diaképeket Magyarországon, amelyeket maga állított elő fekete-fehér diapozitívok átfestésével. A mérnöki pontosságú szakmai rajzokon kívül mesteri grafikákat készített és művészi tájképeket festett.

Kolozsvári tanárként az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) elnöke volt. Az MTE előbb vidéki választmányi tagja (1908-1917), majd 1920-tól elnöke volt egészen az MTE 1946-ban történt feloszlatásig. A Magyar Turista Szövetség társelnöke 1918-1923 és 1940-1941 között.