Természetjáró arcképcsarnok

Noha nem Lőcsén született, de már fiatalemberként megismerte a várost, ami végül az otthona lett. Volt ugyanakkor egy másik otthona – a Magas-Tátra. Az eperjesi és a nowy targi elemi iskola elvégzése után a lőcsei gimnáziumban érettségizett, Bécsben tanult, majd Pesten szerzett földrajztanári oklevelet. Később visszatért Lőcsére, ahol középiskolai tanárként dolgozott. Már gyermekkorában sokat járt a hegyekbe, ez a szenvedély bennük maradt. A bécsi tanulmánya során megismerte az Osztrák Alpokat, a magyarországi tartózkodása során pedig bejárta a Mátrát. Miután visszatért Lőcsére, minden szabad idejét Tátraszéplakon (Tatranská Polianka), ahol a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) tagjaként hegyivezetőként mászta a Tátra csúcsait.

Viktor Uhlig bécsi geológussal együtt elvégezte a Tátra földtani felmérését, a Tátráról megszerzett tudását és ismereteit turistakalauzok megírásával osztotta meg a nyilvánossággal. Társszerzője volt a Tátra első, 1:25 000 méretarányú térképének és más térképeknek. Napjainkban is Dénes Ferencnek köszönhetően túrázhatunk a népszerű tátrai turistautakon, melyeket ő maga tervezett, az ő érdeme pl. a Felső turistaútnak (Magistrála) a Csorbai-tótól a Zöld-tóig terjedő része, és több más útvonal megtervezése.

Dénes Ferenc idős korában sem lett hűtlen a Tátrához, 75 éves korában (1920-ban) ismét megmászta a Jég-völgyi- és a Lomnici-csúcsot, 83 évesen a Kis-Viszokát, majd 88 évesen a Nagyszalóki-csúcsot. 1934. október 17-én halt meg Lőcsén, ahol az evangélikus temetőben temették el.

forrás: magas-tatra.info

dr. Róth Samu (1851-1889)

-tanár, turista, Tátra-kutató, író

Atyja mészáros volt Ménhárdon, ahol elemi iskolai tanulmányait is végezte. Innen 1863-ban a késmárki líceumba került; itt érettségizett 1871-ben. 20 éves korában Budapesten kezdte meg egyetemi tanulmányait. A budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet 1874. július 26-án és már októberben a lőcsei királyi főreál gimnázium tanára lett. 1876-ban a budapesti egyetemen bölcsész doktorátust szerzett. 1877-ben házasságot köt, felesége Justus Ilona. 1885-től a lőcsei ipariskola, 1888-tól a főreáliskola igazgatója.

Már 1875-ben tagja lett a Magyarországi Kárpát-egyesületnek. 1876–1889 között – 13 év alatt – főleg középiskolások számára 18 tankönyvet írt, 34 pedagógiai és 56 tudományos dolgozata, valamint számtalan hírlapi cikke jelent meg. Kimutatta a Magas-Tátra egykori jégárainak a nyomait – eredményeit publikálta. Az MKE már 1877-ben választmányi tagjai közé választotta, 1879-ben pedig az egyesületi évkönyv szerkesztőbizottsági tagja lett. 1881-től a múzeum bizottság elnöke. 1884-ben – amikor az egyesület Lőcsére került, s amikor Döller Antal augusztus 3-i visszavonulása után az egyesület ügyvivő alelnöke lett – oroszlánrészt vállalt a poprádi múzeum anyagának összegyűjtésében, a Tátra-körút kiépítésében és más közhasznú, a tátrai turistaság ügyét szolgáló alkotások létrehozásában. Nagyrészt neki köszönhető, hogy az MKE az 1885. évi országos kiállításon elismerést aratott, továbbá, hogy osztályainak száma 4-ről 12-re emelkedett, taglétszáma pedig 2400-ról 5000-re gyarapodik. Kutatóként is, szervezőként is kiemelkedő képességű és rendkívüli eredményeket elérő turista, aminek elismeréseként olajportréja a Kárpáti Múzeumba került, a Hátsó-Gerlachfalvi-csúcsot pedig róla nevezték el. Tagja volt a Szepesi Emlékkönyv szerkesztőbizottságának. Írásai a szaklapokban és az egyesület évkönyveiben jelentek meg.

Egyik úttörője volt a magyar barlangkutatásnak; a Magas-Tátrában, a Pieninekben, a Branyiszkó-hegységben és a Szepes–Gömöri-érchegységben közel 30 barlangot kutatott fel. Róth Samu 1879-ben a Haligóczi-barlang belső termében és 1879–1880-ban az óruzsini Nagy-barlangban végzett ásatást. Ez utóbbi üreget 1916-ban első ásatójáról Róth Samu-barlangra keresztelték át. Itt a jelenkori kultúrréteg alatt pleisztocén rétegeket észlelt, amelyből megpörkölt barlangimedve-csontokat és faszénmaradványokat gyűjtött, majd 1881-ben megjelent munkájában ez olvasható: „világgá bocsátom a hírt, hogy diluviális ember hazánkban is élt”. Még ugyanebben az évben id. Lóczy Lajos kétségbe vonta állítását. Sőt a későbbiekben a helyszínen egy háromtagú vizsgáló bizottság állapította meg, hogy a csontokat a „szláv időkben” pörkölték meg utólag, és a barlang nem volt az őskőkori ember tanyája. Róth Samu védte az igazát, de nem talált hitelre. 1889-ben halt meg, élete végéig hiába várva lelete elismerését.

forrás:wikipédia

A Természetjáró arcképcsarnok eddig megjelent részei itt érhetők el:

1. rész (Kaán Károly és Gábor Ignác)

2. rész (Dalmady Zoltán és Vigyázó János)

3. rész (Hanák Kolos és dr. Zsitvay Tibor)

4. rész (dr. Balogh Ernő és Dornyai Béla)

5. rész (Dr. Thirring Gusztás és Dr. Téry Ödön)

6. rész (Jász Géza és Fischer Miklós)

7. rész (Czárán Gyula és Dr. Pápa Miklós)

8. rész (dr. Cholnoky Jenő és dr. Stömpl Gábor)

9. rész (báró dr. Eötvös Loránd és Róth Márton)

10. rész (Petrik Lajos és Hajts Béla)

11. rész (Bucsek Henrik és Guhr Mihály)

12. rész (dr. Vízkelety László és Tátrai Rupert)