Természetjáró arcképcsarnok

Rómer Flóris (1815-1889)

- a Bakony első tudományos kutatója, bencés szerzetes, régész, művészettörténész, festőművész, a magyar régészet atyja.

A német anyanyelvű családból származott, Pozsonyban, Trencsénben és Tatán végezte az iskoláit. Szülei papnak szánták, így 1830-ban Benedek-rendi szerzetes lett. 1838-ban a tihanyi apátságban a Pisky-kódex megjelentetését készítette elő, majd felszentelték.

Mint bölcsészeti doktor, 1839-től Győrben tanított, majd 1845-től Pozsonyban. Első tudományos cikkei megjelenése után megbízták József főherceg nevelésével. Harcolt a szabadságharcban, amelynek bukása után börtönbüntetést szenvedett. Az ellene felhozott fő vádpont nevének magyarosítása és a harcra való buzdítás volt. Bécsben, Olmützben, Brünnben (Spielberg) és Josefstadtban raboskodott, ahol ideje nagy részét továbbképzésének szentelte, majd 1854-ben közkegyelemmel szabadult. A pesti piarista gimnáziumban újból tanítani kezdett, de csak 1857-ben térhetett vissza a győri bencés gimnáziumba.

Múzeumápoló tevékenysége már Győrben megmutatkozott, ahol tervszerű fejlesztési programot hirdetett. 1859-ben a gimnázium régiségtárát múzeummá nyilvánította. 1860-ban Simor János győri püspök régészeti tanszéket állított fel, melynek előadójává őt nevezte ki. Itt indította Ráth Károly levéltárossal a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek sorozatot.

1860-ban végezte kutatásait az Árpás és Mórichida közötti román kori Szent Jakab apostol-templom történelmével kapcsolatban. Az erről szóló művében kifejti nézeteit a kolostor- és rendtörténet módszertanáról, valamint általában az egyháztörténet céljáról. Ebben az évben Ipolyi támogatására lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1871-ben rendes tagja. 1861-ben kivált a bencések kötelékéből, és Pestre költözött. Előbb az MTA kézirattárnoka, majd gimnáziumi igazgató. Ekkoriban hozták létre azokat az intézményeket, folyóiratokat, melyek a magyar régészet tudományos alapjai lettek.

1864 és 1873 között az Archaeologiai Közlemények szerkesztője. 1867-ben részt vett a párizsi ősrégészeti és embertani kongresszuson. 1868-ban az egyetemen az archeológia tanára lett. 1869-től volt őre a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának. 1872-ben Felsőmagyarországi Múzeum Egylet alapító tagjai közé tartozott. Neki is nagyban köszönhető, hogy 1876-ban Magyarországon rendezték az ősrégészek és antropológusok VIII. világkongresszusát, melynek főtitkára volt.

1874-ben felmentették szerzetesi köteléke alól, ekkor a besztercebányai egyházkerületben lett áldozópap, majd jánosi apát. 1877-ben nagyváradi kanonokká nevezték ki, ahol újabb múzeumot alapított. Itt található nagyrészt a levelezése, ill. több fiatalkori kézirata. Hagyatékának nagy része mikrofilmen a Magyar Országos Levéltárban is elérhető.

Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Mint elkötelezett kutató, bejárta az országot, valamint Európa nagy részét. Az egyike volt a műemlékvédelem első kezdeményezőinek Magyarországon. Ő alapította a római katolikus püspöki palota híres 20 000 kötetes könyvtárát. Az azóta barbár módon felszámolt váradolaszi temetőből földi maradványait Tempfli József püspök kimentette, és a nagyváradi római katolikus székesegyház altemploma kriptájába temették, koporsóját szürke gránit síremlék jelzi. Nevét őrzi többek között az Ösvénytaposó Baráti Társaság 2009-ben elindított túramozgalma.

Csergezán Pál (1924-1996)

- magyar állatfestő, grafikus, illusztrátor.

1924-ben született Záhonyban. Gyermekéveinek nagy részét Kisvárdán töltötte. 15 évesen Budapestre került, ahol alkalmi munkákból élt, és eközben három évig az Iparművészeti Főiskola építészeti szakán tanult. A 2. világháború végén besorozták és a frontra vitték. A hadifogságban ismerkedett meg az orosz természetfestészettel. Három év hadifogság után került haza, hamarosan a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, immár grafikusként.

Barcsay Jenő, Ék Sándor, Kádár György voltak a mesterei. Kittenberger Kálmán „A Kilimandzsárótól Nagymarosig” című műve volt az első állati témájú illusztrált könyve. Pályája első felében illusztrációival vált ismertté. A természeti témájú regények és ismeretterjesztő könyvek illusztrálása mellett készített diafilmeket, tankönyveket. Dolgozott a Nők Lapjának, az Ország-Világ és a Magyar Vadász c. lapoknak.

Kittenberger Kálmán és Fekete István könyveinek illusztrálása vezette a vadászati témákhoz. Vadgazdaságokban rendezte be műtermeit, vadászatok közben figyelte az állatokat. Ő maga sohasem vadászott, vadászatot nem ábrázolt, mégis a vadászok társadalma fogadta be igazából és biztosították számára, hogy járja a vadont, figyelje az állatokat. Még ma is emlegetik, hogy kézből etette a vaddisznókat. Kedvenc tája a Gemenc és a Pilisi Parkerdő volt, különösen a Budakeszi és Telki közötti terület.

Festményeinek színvilága visszaadja az erdő-mező hangulatát. Festészete számára az elismerést a külföldön töltött évek, az ott rendezett kiállítások hozták meg. Évekig élt és működött Németországban. Majd dolgozott a perzsa sah udvari festőjeként Teheránban. Ehhez a lehetőséghez a másik kedvenc témái, a lovak segítették. A sah a lovai megörökítéséhez keresett festőt, a világ legnagyobb lóábrázolással foglalkozó művészei közül rá esett a választása. Hazatérve a Nimród vadászújság szerkesztője, művészeti vezetője lett. A Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) tagja volt. A CIC Adminisztratív Irodája Budakeszin található a Pilisi Parkerdőgazdaság területén. A Muray Róbert alapította Altamira Egyesület első elnökévé választotta. Az egyesület olyan művészek csoportja, akiket megihletett a természet szépsége.

A Budakeszi és Telki közötti erdőben álló vadászházban, az Anna-lakon hunyt el 1996-ban. Hamvait is a vadászház mellett helyezték nyugalomba. Emlékét őrzi az Anna-lakon álló síremléke, a Budakeszi Erdészet területén létesített szoborparkban felállított mellszobra és a Budai-hegység legmagasabb pontján, az 559 méteren magasodó Kopasz-hegyen található kilátó.

1. rész (Kaán Károly és Gábor Ignác)

2. rész (Dalmady Zoltán és Vigyázó János)

3. rész (Hanák Kolos és dr. Zsitvay Tibor)

4. rész (dr. Balogh Ernő és Dornyai Béla)

5. rész (Dr. Thirring Gusztás és Dr. Téry Ödön)

6. rész (Jász Géza és Fischer Miklós)

7. rész (Czárán Gyula és Dr. Pápa Miklós)

8. rész (dr. Cholnoky Jenő és dr. Stömpl Gábor)

9. rész (báró dr. Eötvös Loránd és Róth Márton)

10. rész (Petrik Lajos és Hajts Béla)

11. rész (Bucsek Henrik és Guhr Mihály)

12. rész (dr. Vízkelety László és Tátrai Rupert)

13. rész (Dénes Ferenc és dr. Róth Samu)

14. rész (Daday János és Dr.  Förster Kálmán)