2024. október 15., kedd - Teréz
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Turista Sokadalom Tatán

Közel kétszázötven résztvevő a Fényes forrásokhoz vezetett téli túrán.
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Tata idegenforgalmi vonzerői közé tartozik évek óta a júniusi Kenderke-Sokadalom és a novemberi Vadlúd-Sokadalom. Az idei évtől kezdve azonban egy új „Sokadalommal” is bővült a kínálat!

Márkus Ferenc ökológus, természetvédő, együttműködési megállapodás keretében a Tatabányai Atlétikai Club szabadidősport szakosztályával közösen évente minimum négy természetismereti túrát vezet Tata városában szakavatott túravezetőkkel együtt.

Horváth Zoltán a TAC szakosztály vezetője január negyedik hétvégéjére kérte a tatai ökológust, hogy a már hagyományos Téli Fényes túra keretében az úti cél a Fényes fürdő legyen. Mivel számítani lehetett a szokásos nagy érdeklődésre, óvatosságból a TAC-ot, a Zöld Sziget Kőrt és a Tatabányai Volán SE-t kérte meg, hogy a várhatóan több mint száz érdeklődő irányítására, vezetésére biztosítsanak túravezetőket. Négyen jöttek is. De jöttek a túrázók is! Nem százan! Közel 250-en! Na erre Horváth Zoltán szakosztályvezető sem számított.


Márkus Ferenc viszont frappánsan megoldotta a turista sokadalom programját. Megkérte Mocsi Ádámot a Zöld Sziget Kör titkárát, túravezetőjét, hogy a „fél” csapatot leválasztva szakmailag is vezesse őket, a másik három túravezető – Horváthné Hörömpöli Éva (TAC), Pápai László és felesége (VOLÁN) – pedig „igazgatta”, irányította a végtelen sokadalmat a Platán étteremtől a Fényes fürdőig, ahol a fürdő vezetése örömmel fogadta a téli látogatókat!

Márkus  Ferenc örömmel konstatálta az érdeklődők nagy sokaságát és elmondta, hogy „A jó levegő, napsütés,szélcsend, jó járófelület, a szép gőzölgő pára a források felett,  a források csodás bugyogása, a látványos vízi növényzet, a szálas égererdő, a vadlúd csapatok az égen, a tölcsérben kavargó varjak, a szaunázók(!), a búvárok látványa mind mind megejtették a családokat, a barátokat akik nem győztek gyönyörködni a Fényes természeti csodáiban”.

Ez a „turista sokadalom” Márkus Ferenc nagy nagy örömére rendkívül jól érezte magát Tatán, a téli Fényes Fürdőn, akik a megye számos helyéről érkeztek, de igen sokan jöttek Budapestről, Győrből és Székesfehérvárról  is.

A TAC szabadidősport szakosztálya és valamennyi részvevő nevében Horváth Zoltán szakosztály vezető nem csak szóban, hanem írásban is köszönetet mondott mindazoknak akik megbirkóztak a „Turista Sokadalommal” és felejthetetlenné tették a tatai látogatást ezen a napon is.

Horváth Zoltán
(Képek: Pápai Lászlóné)
Cikk első megjelenése: 2014-01-28 22:08

Kapcsolódó szervezetek

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter