2024. október 11., péntek - Brigitta
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Új turistautat avattunk a Geresdi-dombságban

Felavattuk az új turistautat Véménden
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Az  ország (egyik) legfiatalabb jelzésfestő, turistaút építő tollából született az alábbi beszámoló:



A képre kattintva megjelennek a fotók.

Baumgärtner Margaréta vagyok, 12 éves. Részt vettem a Véménd melletti új sárga háromszög turistaút készítésében és az avatótúrán. 2013. 10. 27-én, vasárnap reggel 9 órakor gyülekeztünk a faluközpontban, a Tűzoltóság melletti parkolóban. Összesen kb. 50-en gyűltünk össze. Baumgärtner Norbert (ő az apukám), Biki Endre Gábor és Tóth Klára (BMTSZ elnöke) beszédet mondott. Átvágták a turistaút kezdetét jelző nemzeti színű szalagot, amelyből mindenki kapott egy kis darabot. Utána süti és tea várt a résztvevőkre. 9:30-kor indultunk el, megnéztük az Ötvályút. Az első pihenő a dömörkapui erdei temetőben volt, itt Baumgärtner Norbert elmondta a kihalt falu, és a felújított temető történetét. Megnéztük a falu romjait és egy keresztet az erdőben, majd indultunk tovább. Kicsivel később a csoport kettévált: a vállalkozóbb szelleműekkel felmentünk Dömörkapu-pusztára. Ez egy másik falu volt, de itt sem maradt több emlék: egy gondosan körbekerített kiszáradt kút, egy ciszterna, és egy kereszt. Leértünk a pusztáról és ismét mind együtt voltunk. Továbbindultunk, néhány kilométerrel később a Schleiher-sírnál ebédszünetet tartottunk, ahol Hockné Trabert Éva elmesélte a család történetét. Ezt követően már nem sokáig mentünk az új turistaúton, hamarosan a sárga sávon mentünk tovább, vissza Véméndre. Az út nagy részében erdőben mentünk, utunkat sok letört ág nehezítette. Szép volt az őszi táj, a vastag avar susogott a lábunk alatt. Csalán állta utunkat, de ezt az akadályt is legyőztük. Elmentünk a Libalegelő mellett, hamarosan már láttuk a falu első házait és a Szépasszonyok völgyébe érkeztünk. Visszamentünk a faluközpontba, elfogyasztottuk a maradék teát, a vidéki vendégek buszokkal mehettek haza. Szerintem jó, hogy vannak ilyen turistautak, mert sokszor feltárják előttünk az elveszettnek hitt helyek titkait és szépségeit.

Baumgärtner Margaréta

 
Cikk első megjelenése: 2013-10-28 00:16
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter