2024. október 15., kedd - Teréz
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Világ Gyalogló Nap és IVV Túra

A varázslatos Tatán
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Tatán a helyi önkormányzati hivatal, a Tatabányai Volán SE, a KEM SZÖSZ Természetbarát és Szabadidősport Szövetség közös szervezésében szeptember 11-én már a XVI. Világ Gyalogló Nap és IVV Túra megrendezésére került sor.

Tata varázsa továbbra is ide csábítja a gyalogolni, túrázni kedvelőket, hiszen a gyönyörű őszi napsütésben 304-en választhattak a 2 km-es, a 4 km-es és a 10 km-es táv között a Cseke-tó és az Öreg-tó partjain, hogy aztán közben vagy utána a helyi látnivalókban is gyönyörködjenek. Ez a létszám az októberi túrák sorában rekordnak számít.


A Kőkúti Sasok átveszik a kupát

A tatai edzőtábor igen kulturált körülményeket biztosított a rajt-célnak. A rendezők külön serleggel jutalmazták a legnagyobb létszámban érkező Szeghalom 38 fős túra csapatát, és a tatai Kőkúti általános iskola 5/c osztályát. A Tatabányai Volán SE, mint rendező, 28 fővel szépen kitett magáért.

A 10 km-es teljesítőket hagyomány szerint a tófarokban zsíros kenyér party várta, de volt lekváros kenyér is.

Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség elnöke teljesítmény jelvényeket is adott át a célban, a soproni Mascher Jenőnek, aki 400. alkalommal teljesített IVV túrát, a tatabányai Farkas Zoltánnak, aki 200. alkalommal vett részt IVV túrán és 3500km-t teljesített, de édesanyja Farkas Ferencné is a 200. IVV túráért kapott jelvényt.


A tatai Nitti Tamás és Nitti Gábor az 1000 km teljesítéséért vehetett át elismerő jelvényt a megyei elnöktől.

A Magyar Szabadidősport Szövetség Világ Gyalogló Napi pólóját közel ötvenen kapták meg, első sorban gyerekek, családok és az ellenőrzőpontokon lévő önkéntesek.
A Világ Gyalogló Nap túráin ingyenes volt a részvétel, nevezési díjat a „kupás” és IVV-s gyaloglóknak kellett csupán fizetni.
A célban mindenki megkapta a túra színes kitűzőjét.

A szeghalmiak túracsapata búcsúzóul úgy köszönt el a rendezőktől, hogy jövő tavasszal a márciusi túrára már két busszal fognak jönni.

Szöveg és kép: Horváth Zoltán (KEM SZÖSZ).
Cikk első megjelenése: 2014-10-13 20:21
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter