2024. május 08., szerda - Mihály
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Elnökségi ülés dokumentumai - 2009.06.05.
Magyar Természetjáró Szövetség

Elnökségi ülés dokumentumai - 2009.06.05.

Az üléshez kapcsolódó egyéb iratok ennek a lapnak az alján találhatók a "Csatolt dokumentumok" között.

 


 
JEGYZŐKÖNYV
  
 
Készült a 2009. június 06-án megtartott elnökségi ülésről
 
  
Jelen voltak:
 
Szabó Imre elnök,
Duró Imre igazgató
Dr. Kovács Mátyás, Bornemissza Miklós, Pusztay Sándor elnökhelyettesek.
Baronek Jenő, Kovács Tamás, Vajk Ödön alelnökök,
Karácson Sándor, Dr. Dénes György, Pálmai Vencel, Kiss László, Dinnyés István, Kondor Attila, Südy Péter, Cselovszki Ildikó, Győrfi Gyula, Lehoczki Zoltán, Vidovenyecz Zsolt elnökségi tagok,
Bittó Sándor SZB elnök,
Bognár Mária és Körmendi Zsuzsanna, az országos központ munkatársai
 
 
Előre jelezte távollétét: Quitt András, Trischler Ferenc, Haraszti Béla, Pocsai Sándor, Zárdai István, Dr. Nagy Sándor, Kiss Gábor, Maros István,
 
 
Az elnökségi ülés napirendi pontjai:
 
 
- Az előző elnökségi ülés jegyzőkönyvének elfogadása   Ea.: Szabó Imre
- Igazgatói tájékoztató az elmúlt időszak munkájáról    Ea.: Duró Imre
- 2009. évi kitüntetések elfogadása   Ea.: Pálmai Vencel
- 2009. második félévi elnökségi munkaterv    Ea.: Duró Imre
- Egyebek
 
 
Kovács Tamás: Szabó Imre elnök úr késve tud csak jönni, felkért, hogy megérkezéséig én vezessem az elnökségi ülést.
Köszöntöm az itt megjelenteket és külön köszöntöm Vidovenyecz Zsoltot, aki ma vesz részt először az elnökségi ülésünkön.
Megállapítom, hogy határozat képesek vagyunk.
Felkérem Körmendi Zsuzsát jegyzőkönyvvezetőnek, az ülésről magnófelvétel készül. Két önkéntes jelentkezőt kérek jegyzőkönyv hitelesítőnek.
 
Dinnyés István és Lehoczki Zoltán jelentkezett erre a posztra.
 
ED – 618 (2009.06.06): Az elnökség egyhangúan megszavazta, Körmendi Zsuzsát jegyzőkönyvvezetőnek, illetve Dinnyés Istvánt és Lehoczki Zoltánt jegyzőkönyv hitelesítőnek.
 
Kovács Tamás a napirendi pontokat kiegészíti azzal, hogy az igazgatói tájékoztató helyi kiosztású, szavazást nem igényel.
 
ED – 619 (2009.06.06): Az elnökség egyhangúan elfogadta, a napirendi pontokat.
 
 
1. napirendi pont
Az előző elnökségi ülés jegyzőkönyvének elfogadása  
 
Kovács Tamás: Első napirendi pontunk a jegyzőkönyv elfogadása, kérem az elnökséget kézfelemeléssel jelezze elfogadását.
 
ED – 620 (2009.06.06): Az elnökség egyhangúan elfogadta, az előző elnökségi ülésről készített jegyzőkönyvet.
 
2. napirendi pont
Igazgatói tájékoztató az elmúlt időszak munkájáról    Ea.: Duró Imre
 
Kovács Tamás felkéri Duró Imre Igazgató urat, hogy amennyiben van az igazgató tájékoztatóhoz kiegészítése, tegye meg.
 
Duró Imre: Először is elnézést kérek az elnökségtől, azért mert helyi kiosztású lett a tájékoztató, elnök úr engedélyezte ezt a megoldást.
Az anyag egy éves visszatekintés, vázlatosan. Azért az egy év, mert egy évvel ezelőtt bízott meg az akkori vezetés ennek a szervezetnek az irányításával. Azóta sok minden történt, többek között az igazgatói kinevezés is.
A dolgok jelentős része, amik adatokat tartalmaznak, azok szerepelnek a közhasznúsági jelentésben. Amit szeretnék kiemelni és érdemes egy eszmecserére az a pályázati munka, a projektek, amik éppen futnak, alapvetően mind a kettő a szervezet anyagi helyzetét érinti. Aki civil szervezetet vezet, az tudja, hogy az elnyert pályázat mindig áldás és átok egyszerre. Áldás, ha működési pénz, és átok, ha egy projektre nyeri a szervezet. Az olyan szervezet, amely úgy működik, mint a Magyar Természetbarát Szövetség, (tehát nem rendelkezik biztos anyagi alapokkal) működési feltételei ma nem biztosított. Nem csak most tavaly sem. Ami biztonsági tartalék volt, elfogyott.
A pályázatokkal kapcsolatosan el kell mondani, hogy minden pályázat, amit megnyertünk, a nyakunkon ül átokként, mert ezeknek a jelentős része utófinanszírozású. Arra mindig törekszünk, hogy a projektekből le tudjunk csípni a működésre, természetesen nem illegálisan, hiszen be vannak építve a pályázatokba, adott esetben posta költség.
Nagyon súlyos problémákkal küszködünk, egyik része gazdasági a másik szakmai jellegű.
A Nordic Walking és a Természet Oszlopcsarnoka programokkal kapcsolatosan, például kértünk egy hónapot az elszámolásra az Önkormányzati Minisztériumtól. A programok még nem futottak végig, még nem érkeztek vissza az elszámolások. Nem megfelelőek a megkötött szerződéseink, ami egyrészt az én hibám is. A Nordic Walking programoknál a botok átadása megtörtént átvételi elismervénnyel azok között, akik részt vettek a legutóbbi közgyűlésen, de ezeknek a szerződési feltételei nincsenek biztosítva, ugyanis ezt át kell adni hivatalosan egy társ vagy tagszervezetünknek, úgy, hogy a mi leltárunkba vannak. Ezt meg kell oldani. Nem adtunk a Nordic Walking botok mellé, illetve az instruktoroknak elegendő útmutatást, tehát nem tudják hogy ebben az évben minden instruktornak/szervezetnek szerveznie kell 20 túrát. Ezeket az információkat írásban rögzíteni kell.
A másik gondunk gazdasági jellegű, nem érkezett be még minden elszámolás. A beérkezett szerződések, elszámolások 8 napon belüli kifizetéseket, átutalásokat tartalmaznak, és ezeket nem tudjuk most teljesíteni.
Most még nem látom biztosítva, hogy ez a pénz egy hónapon belül a rendelkezésünkre fog állni, hacsak nem kölcsön formájában.
4.6 millió forintra van szüksége jelenleg a szövetségnek, hogy átlendüljön ezen a holtponton és le tudja zárni a programokat.
Szembe kell néznünk azzal, hogy nemcsak a működésünk van már veszélyben, hanem hiába pályázunk, ha nem áll a rendelkezésünkre egy mozgatható tőke, akkor ezeket a pályázatokat nem tudjuk véghez vinni.
Most kaptunk értesülést, hogy az Év Vidéke programhoz nyertünk 6 millió forintot, de amit előre nem tudtunk a jelenlegi információ szerint 100%-ig utófinanszírozású.
Szerintem pénzügyileg ez így nem megoldható.
Nyertünk pénzt a MENET pályázaton 20 millió forintot. Ennél is az a probléma, hogy az előfinanszírozását biztosítani kell. Tárgyalásban vagyunk azokkal a cégekkel, amelyekkel együttműködésben vagyunk, vagy be tudják vállalni az előfinanszírozási költségeket, vagy ezen a pályázaton sem fogunk nyerni semmit.
Az informatikánk fejlesztése függ ettől a pályázattól, nem csak az országos központi, hanem a megyei rendszerek kiépítése is. Benne lenne olyan programok beindítása, mint a konferencia rendszer kiépítése, számítógép használati szakmai képzések, egy új honlap készítése, amely sokkal több szolgáltatást tudna nyújtani.
Hozzáteszem én meg vagyok elégedve a honlapunkkal, de szakemberek szerint több szempontból elavult.
Tartalom frissítésre van szükség. Az is terv, hogy úgynevezett klónokat hozzunk létre, és az ilyen szisztémával működő honlapokat telepítenénk azokhoz a központokhoz, ahol erre igény van, és ezek használatát megtanítanánk.
A programok között említésre került a Gödöllői dombság témája, ahol egy új térképet szeretnénk kiadni. Megérett a feltétele, hogy ebben a témában pályázatot adjunk le, és a jövő hét folyamán össze kell állítanunk a teljes anyagot, és be kell adnunk, különben nem lesznek meg azok a források, amik segítségével ez megoldható.
Még egy pályázatot említenék, az Év Vidéke pályázatot, aminek előkészítése zajlik. Az Interek néven futó pályázat már Szlovák - Magyar együttműködési pályázat néven fut. Kiírásra kerül június végén. Az Év Vidéke programra tudnánk pályázni komolyabb összegre, több mint 10 millió forintra. Olyan komoly és szerteágazó programot rakott össze ez a bizottság, hogy ennek pénzügyi feltételeit érdemes lenne megteremteni. Ez a majdnem 2 éves program nemzetközi szempontból is elismerhető, díjazható. A rendezvényekről ejtenék még néhány szót. 2009 kiemelt programja a Védett Napok, amik nagyjából meg is valósultak egyrészt tavaly másrészt az idei évben. Ennek a programnak, amit elfogadott az elnökség a mellékleteként fel volt sorolva több olyan program, amit az MTSZ országos központja rendezett, ebben voltak túrák konferenciák és egyéb rendezvények.
Az a tapasztalat alakult ki, hogy itt az országos központban arra nincs kapacitás, hogy országos túramozgalmakat szervezzünk. Tehát idén nem szeretnénk, ha ez a dolog belekeveredne a Védett Napok közé, mert megvalósíthatatlan.
A képzésekről annyit, hogy lezajlottak, a NOWA képzések szerintem nagyon tartalmasak és sikeresek voltak, akik részt vettek benne azok megerősíthetik mindezt. Azt mindenképpen be kell tervezni szeptember- október folyamán, hogy OKJ-s papírt (bizonyítványt) kapjanak a résztvevők. Erre azért van szükség, mert az instruktorok, akik most megkapták a papírjukat olyan liszencet kaptak, hogy akkor használhatják, ha van mellette egy OKJ-s sportvégzetségük is, amivel együtt érvényes ez a papír.
A TAMOP képzések egy része már lement. Most is zajlik az egyik Ráckevén a másik Egerben. Ez már a második tréning. Szeptemberben lenne megtartva egybekötve a Természetjárók Napjával az utolsó (3. tréning), ahol mind a 80 fő részt venne. Valamint itt kerülne megrendezésre a közgyűlésünk is.
A kapcsolatainkról annyit, hogy a nemzetközi kapcsolataink nagyon jól alakulnak.
A Visegrádi Országokban lévő szervezetekkel külön program van, másrészt az NFI-nek azon szervezeteivel, amelynek saját irodája van szorosabb együttműködést tudunk majd kialakítani, és közös pályázatokról is lehet szó.
Infrastruktúra fejlesztésről annyit, hogy gyakorlatilag semmit nem tudtunk fejleszteni az elmúlt évben forráshiány miatt. Az elektromos hálózatunk, az Internet rendszerünk túl terhelt, sok problémával küszködünk.
Programunkon, amit az elnökség jóváhagyott, az ügyvezetés dolgozik, kilátásba helyez egy anyagi bázis megteremtését.
Ennyit szerettem volna elmondani, köszönöm a lehetőséget.
 
Kovács Tamás: Köszönöm Duró Imre beszámolóját, kérdezem, van e valakinek hozzászólása?
 
Bognár Mária: Csak kiegészíteni szeretném és egyértelművé tenni a pénzügyi részét. Régóta mondom, hogy gond van, október óta minden testületi ülésen, amelyeken részt vettem. Azért szeretném csak ismét elmondani, kiegészíteni, mert az a két pályázat amire határidő módosítást kértünk az az Önkormányzati Minisztérium Sport szakállamtitkárságánál történt és ha nem áll rendelkezésünkre másfél héten belül 4.600.000 forint, akkor nemcsak ezt a két pályázatot ami az egyik 10,5 a másik 7 millió forint, bukja el a szövetség, hanem azt is jelenti, hogy 7 évre kizárja magát az Önkormányzati Minisztérium mindenfajta pályázatából. Ugye még ebben az évben is van szerződésünk pénz ugyan még nem jött. Innen évente 7 millió forintot kapunk működésre, ezt is kockáztatjuk most. Aztán most még át tudtam utalni a járulékot, de a következőnél már a bért sem biztos, hogy ki tudom fizetni, a járulékot meg egészen biztos, hogy nem. Még a 4,6 millió forint felett kellene, hogy jöjjön. Ha nem tudom elküldeni a járulékot, nem fogja megkapni a szövetség a nemleges adóigazolást, ami nélkül az NCA pályázaton működésre 5 millió forintot elveszítjük. Sokkal súlyosabb a helyzet, mint gondolnátok. Az már elhangzott, hogy van a TAMOP-os pályázatunk 29 millió forintos, utófinanszírozású, ebből körülbelül 7 millió forint megérkezett, el is költöttünk ( külön bankszámlán 160.000 forint van). A következő részlet nem tudom mikor, és hogy fog jönni, de itt is van 10 % tehát 3 millió forint, amit viszont előlegként sem lehet megigényelni. Akkor, ha összeadjuk a számokat, ki fog derülni, ott a 20 millió, a 6 millió, megjegyzem a szövetség 2008-as összbevétele 51 millió forint volt, lassan ott tartunk, hogy az utófinanszírozási pályázatok összege ennyi.
Köszönöm.
 
Kovács Tamás: Köszönöm Bognár Mária tájékoztatóját, elég kínos dolgokat mondott. Úgy gondolom sürgősen elnökségi ülést, kell tartanunk, meg kell vitatnunk, meg kell előznünk a bajt, van e még valakinek kérdése, kiegészítése?
 
Pusztay Sándor: Egyrészt egyetértek azzal, hogy egy rendkívüli ügyvezető elnökségi ülést tartsunk a helyzet megoldására. Két dologgal egészíteném ki az igazgató úr által elmondottakat. Megerősíteném abban, hogy a Nordic Walkingnak rendkívül nagy vízhangja volt. A másik a Természet Oszlopcsarnoka Programmal kapcsolatosan is eljutott hozzánk a hír, hogy jól sikerültek ezek a túrák.
Ezen a hírek propagálásával is előbbre kellene tartanunk. Erre jó a magazin, ahol ritkán hallottunk erről , azért ritkán, mert ennyi hír jutott el hozzánk. Jó lenne legalább tíz sorban megírnák azok akik ezt szervezik, hogy legalább hírként tudnánk közölni. Egy dologgal vitáznom kell, az internettel kapcsolatos hírek közel sem olyan rózsásak vagy legalábbis nem jutnak el hozzánk. Nagyon nagy lemaradásunk van. Hónapok óta hallom, hogy pályázunk, megérkezik a pénz addig ne csináljunk semmit. Azt kell mondanom, ha ez a pénz nem érkezik meg, a kapcsolat rendszerünkben nagyon jelentős visszaesést jelent. Ha ez a pénz, amit kilátásba helyeztek utófinanszírozású én nem hiszem, hogy ezt tudnánk finanszírozni.
 
Duró Imre: Egyetlen dologra szeretnék reagálni. A MENET pályázat most ott tart, hogy a múlt héten összeraktak egy elképzelést, azt mondtam jöjjenek el, és beszéljenek az illetékesekkel és elmondtam ha csak egy fillérbe is kerül nem lesz belőle semmi. Olyan technikát kell kitalálni, hogy finanszírozható legyen.
 
Pusztay Sándor: Ha ez nem valósul meg, hol lehet az országban pályázatot leadni, hogy legalább egységes számítógépeket lehessen ingyenesen megpályázni valahol. Biztos, hogy vannak olyan cégek, ahol lecserélik a gépeiket.
 
Kovács Tamás megköszöni a kiegészítést.
 
Győrfi Gyula: Az egyik témához szeretnék hozzászólni. Azt mondtad, hogy Európában általános ez a finanszírozási forma. Többféle finanszírozási model létezik. Amit felvázoltál az a mediterrán model, ez működik Magyarországon is. Alacsony intézményesülés, jelentős függés az állami rendszertől. Az Angol-szász model ennek az ellenkezője, magas állami függetlenség, erős az intézményesülés. A Skandináv, ami egy követhető példa, magas függetlenség az államoktól alacsony intézményesülés van. Cseh példa. Annak idején, amikor a privatizáció zajlott a törvény kimondta, hogy a privatizációs bevétel 1 %-át a civil szervezetek feltőkésítésére kell fordítani. Magyarországon az állam nem akarja feltőkésíteni a civil szektort. A feltőkésítésnek az volt a lényege, hogy körül belül 200 alapítványt, olyan szinten feltőkésíteni, hogy ma a 200-ból maradt 140, ami túlélte, de ezek tartják el a civil szektort és nem az állam. Folytattunk egy adományszervezési tréninget, ami sikeres volt. Az egyik adományszervezési technika az volt, hogy adománynak kell tekinteni a vállalati kölcsönöket. Lehet, hogy adományszervezésben el kell indulni ebbe az irányba. Az előfinanszírozást így is meg lehet oldani. Tehát így is lehet gondolkodni, hogy potenciális támogatónak kell tekinteni az adományozót, aki a likvid gondjainkat megoldja. A harmadik egy későbbi folyamat, mint az NCA téren javaslat, hogy létrejöjjön egy civil bank.
 
Duró Imre: Az angol-szász modelről annyit, hogy alapfordulata ennek az, hogy a tagsága tartja el a szervezetet, itt azzal a tagdíjjal, amivel mi dolgozunk elképzelhetetlen. A forrásszervezés, adományszervezés, és a vállalati hitel téma is átgondolható. Ez azonban közhasznúság problémát okoz. (Mikor a kölcsön szót kimondtam 6-7 kést találtam a hátamban és érthető okokból akkor, módosítottam is ezt a szót.)
 
Kovács Tamás: Mint budapesti elnök, a Duró Imre által is említett két lezajlott programhoz szeretnék hozzászólni. A TOCS és NOWA programokból a Budapesti régióból mi is megrendeztünk nyolcat, Pest megye 1-et tehát jelentős számban képviseltük magunkat. Nagy sikere volt, megmozgattunk 400-500 diákot. Mivel utófinanszírozású ez a program is, ennek az anyagi kamatoztatása a jövő tanévben fog realizálódni, amit további diákprogramok színvonalának az emelésére tudjuk fordítani. Én is nagyon hiányolom, hogy az ifjúságban, a honlapunkon nem jelent meg semmi anyag, pedig meg kell, hogy mondjam majd bele őrültem, mert 3-4 jegyzőkönyvet kellett kiállítanom minden rendezvényen. A jegyzőkönyv meg a sport rendezvény leírása egy-egy oldalt tartalmazott és mindegyik mellé 5-5 képet kellett tenni. Tehát a Tfsz vagy az Mtsz birtokában kell lenni egy igen nagy, sajtóra is alkalmas anyagnak. Kérném ezt az anyagot sürgősen mind a sajtóban, mind a honlapon megjelentetni.
Ugyancsak jó volt a Nordic Walking program nehezen indult, mivel. Nehezen tudtunk embereket mozgósítani, mert sajnos a berkeinkben nem jellemző a sport végzettségű túravezetőknek a tömkelege. Végül is sikerült Budapestről 2 oktatót szerezni, aztán támadt egy harmadik is, akivel együtt tudtunk működni. Egy operatív javaslatom volna, az instruktorokkal mindenképpen kell szerződést kötni, de abba a szerződésbe be kéne kapcsolni a küldő szervezeteket is, hiszen az elszigetelten működő instruktorok nem biztos, hogy kellő hatékonysággal, és nagy számban tudják ezeket a bemutató túrákat, illetve gyakorló túrákat tartani, ezért a külső szervezet nagyobb felelőséget kell, hogy vállaljon. Én magam részéről természetesen csinálom és már Budapesten tartottunk 4 bemutató túrát és hallatlan sikere volt. Legutoljára volt a Kőbánya Kupa tájékozódási verseny, ahol 200 ember vett részt és két alkalommal 15-15 főt megtornáztattunk a botokkal és bemutattuk a használatát, részletesen, nagy sikere volt. Csütörtökönként mindig a X kerületben vannak ilyen bemutatók, és jönnek az emberek. Ha előre akarunk törni ezt bele kellene venni a kedvezmény rendszerünk propagálásába , visszatér mindenhol, hogy ez igen nagy lehetőség, hogy ilyet tudunk grátisz kínálni.
Az utófinanszírozási projektekhez ki kell valamit találnunk, mert a csőd elé viszi a szervezetünket, viszont a programokat előre kell, hogy vigyék.
Köszönöm a figyelmet.
 
Pálmai Vencel:  A honlap frissítését egyedül csinálom Sándor utalt, a hír hiányra. A hír nem itt keletkezik nálunk, csak az tud felkerülni a honlapra, amit ide küldtek.

Kovács Tamás : Köszönöm. Még egy megjegyzést tennék a TOCS-hoz. Május 12.-e volt a  program befejezésének és elszámolásának végső határideje, a kifizetés elszámolás pedig nem minden esetben történt meg.

Bognár Mária : Egyes szervezeteink nagyon felületesek, sőt felelőtlenek voltak a szerződés adminisztrálásánál.

Duró Imre: Egy gyors mondatot szeretnék . A Nordi Walking-nál természetesen nem mi szerződünk, az adott anyaszervezet szerződik az instruktorokkal. Nekünk csak a szempontrendszert kell szállítanunk. Megpróbáltuk hogy külső munkatársak segítségével és egy kicsit elcsúszott a dolog. A felelőség persze  az enyém.

Kovács Tamás:   Szerintem, kellene egy honlap szerkesztési bizottság, aki el tudná végezni a sajtófigyelést, és előkészíteni az anyagokat a honlapra. Ebben mindenképpen lépnünk kellene, mert a honlap az egyik legfontosabb információforrás a mai világban. Van-e még valakinek kérdése?

 
Pálmai Vencel: Amennyiben az NFI Központban  Bécsben felemelik a tagdíjat, ahogy jelezték, akkor mi nem leszünk tagjai ennek a szervezetnek, mert nem tudjuk kifizetni az emelt összeget.

Kovács Tamás: Ezt azért még nem mondjuk, mert a hozzárendelt feltételeket is meg kell vizsgálni.

Pálmai Vencel: Az én egyesületem partnerségi egyezményt kötött egy osztrák turista klubbal. Ki lehet váltani az igazolványt,  ugyanazok a jogosultságok érvényesek rá, mint bármelyik Alpenverein tagnak. Ellenben ha kiadok egy ilyen igazolványt egy olyan embernek, aki még nem járt magaslaton, és leesik, én mehetek a börtönbe. Tehát meggondolandó, hogy kiadjunk ilyen igazolványt. Egyébként már 6ooo.- Ft-ért hozzá lehet jutni.

Kovács Tamás: Van-e még valakinek hozzászólása a tájékoztatóhoz? Ha nincsen kérem, szavazzunk az elfogadásáról.
 
ED – 621 (2009.06.06): Az igazgatói tájékoztatót és a hozzákapcsolódó összes kiegészítőt  az elnökség egyhangúlag elfogadta.

 
 
 
 
3. napirendi pont
2009. évi kitüntetések elfogadása   Ea.: Pálmai Vencel
 
 
Köszöntöm, Szabó Imre elnök urat, és egyben átadom az ülés vezetését. Most következne a 2oo9. évi kitüntetések elfogadása.

 

Szabó Imre : Üdvözlök mindenkit, és elnézést kérek, de egy előadást kellett tartanom és emiatt késtem. A következő napirendi pont a 2oo9. évi kitűntetések elfogadása. Vencel terjeszti elő.

 

Pálmai Vencel : A  természetjárás fejlesztésének arany fokozatára két fő volt felterjesztve, Csányi Sándor öt éven belül lett kitüntetve, tehát ez kizáró ok, a másik Dr. Győrge Jenő, akinek azonban folyamatban lévő bírósági ügye van a BTSSz-el kapcsolatban ami, etikai problémát jelent. A többihez nem, kell hozzáfűzni semmit. Kereten belül voltak, a Gábor Ignác emlékéremnél  a négyből jelöltből mi erre a háromra voksoltunk. Javaslom a tisztelt elnökségnek, hogy fogadja el.


ED – 622 (2009.06.06): Az elnökség egy ellen szavazattal a javaslatot elfogadta.
 
 
 
Szabó Imre: A Természetbarát Szövetség örökös tagja kitüntetésre javaslatot kérem.

 

Pálmai Vencel: Természetesen az elnökség szavazza meg, én támogatom a javaslatot.

 

ED – 623 (2009.06.06): Az elnökség egy tartozkodással elfogadta a 2009. évi kitüntetések  javaslatát.
 
  
 
4. napirendi pont
2009. második félévi elnökségi munkaterv    Ea.: Duró Imre
 
 
Szabó Imre: Térjünk át a 2oo9. évi további munkatervre. Előterjesztő az igazgató úr. Egy módosítást szeretnék hozzátenni. Rendkívüli közgyűlést tartunk szeptember 19-én Dobogókőn. Előtte ehhez kapcsolódóan augusztus 15-én elnökségi ülést hívunk össze. Témája a befektetési szabályzat módosítása. A közgyűlést pedig a Természetjárók Napján tartjuk, melyen a kitűntetések átadása is megtörténik.

Duró Imre: Annyit szeretnék hozzátenni, hogy pontosan 8o ember lesz még ezen kívül, mert a TÁMOP-nak lesz a négy csoportos átképzése. Mind a négy csoport ott lesz három napig.

Szabó Imre : Kérdezem az így módosított napirendet elfogadjuk-e?

ED – 624 (2009.06.06): Az elnökség a 2009. második félévi elnökségi munkatervet a kiegészítéssel egyhangúan elfogadta.
 
 
5. napirendi pont
Egyebek
 
Szabó Imre: A következő napirendi pontunk az egyebek.

A honlapszerkesztő bizottság önkéntes jelentkezői a következők:
Vidovenyecz Zsolt, Pusztai Sándor, Kovács Tamás, Pálmai Vencel.
 
 
Kovács Tamás: Beérkezett az MTSZ elnökségéhez egy kérelem, Hornyák Zoltán részéről, mivel filmezni akarják a Kék Túra útvonalat, azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy használhassa a Kék Túra lógóját. Ezenkívül kérné, hogy az MTSZ, a sorozat számára nyisson egy  al számlát a pályázati szponzori pénzek részére.

Szabó Imre: Javaslatom a következő. A fiatalember jöjjön be, terjessze az ügyvezetés elé a kéréseit, az ügyvezetés közölje a feltételeit, és az ügyvezetés hozzon döntést.
 
Baronek Jenő: Jövőre Pécs kulturális főváros lesz. Szeretném indítványozni, hogy 2o1o-ben a Természetjárók ünnepsége Pécset a Széchenyi téren kerüljön megrendezésre.

Szabó Imre : egy feltétellel támogatom, ha berakunk egy városismereti, várostájékozódási versenyt és a fő tér lenne a cél.

Pusztay Sándor: Igazgató úr kért meg, hogy tájékoztassam a jelenlévőket, hogy a természetjáró turistakártya hol tart. Februárban szerződést kötött a szövetség valamint a Kornétás kiadó ennek a kártyának előállítására és az egész szervezés lebonyolítására. A munkának több mint a felén túl vagyunk, a nyolc nemzeti park mellett, további tizennégy szerződést írtunk alá különböző cégekkel. Jelen pillanatban is folyik ez a szerződés. A biztosítók csak a kártyával rendelkező személyekkel kívánnak biztosítást kötni. Erdélyi Tibor most kapott megbízást, hogy tegyen javaslatot, hogyan nézzen ki a kártya, ahhoz milyen promóciós eljárások szükségesek, készítsen költségvetést, és dolgozza ki, hogyan jusson el a kártya a szövetség minden tagjához. Az elkészült anyagot augusztusban kívánom az elnökség elé vinni.

Vajk Ödön: Nagy megtiszteltetés számomra, és a megye számára is, hogy a Gyalogtúrázók 16. Országos Találkozóját Szolnokon tarthattuk. Szeretném minden résztvevőnek megköszönni. Néhány számot mondanék. A jászsági a tiszafüredi, tiszakürti, autóbuszokon együttesen 183 fő vett részt. Különböző gyalogtúrákon, amelyek részben három  teljesítmény túrán és vezetett túrákon körülbelül 3oo- an vettek részt, ebből 26o fő,  nagy teljesítmény túrán volt. Összesen 42o-43o fő volt, ha hozzátesszük a rendezőket, akkor durván 5oo embernek volt ez a hétvégi elfoglaltsága. Csináltunk Nordic- Walking programot a szolnoki parkerdőben. Pénzügyileg a rendezvény nagyjából egyensúlyban van, már csak az autóbuszos számlák hiányoznak, amikre úgy tűnik, meg van a fedezet. Sikeresen átadtuk a vándorkupát, ami lehetővé teszi a következő rendezvény szervezését a Kazincbarcikai természetbarátoknak. Sok sikert kívánok nekik.
 

Bornemissza Miklós: A kártyával kapcsolatosan szeretnék tájékoztatást adni. A Magyar Szálloda Szövetség, amelynek van körülbelül 5oo kereskedelmi szálláshelyű tagja és ugyanennyi szolgáltatója, tárt karokkal várják az MTSZ kártyáját, amitől a belföldi turizmus  fellendülését várják, hogy pontosan milyen értékű engedmény lesz azt, nem tudjuk. A Magyar Ifjúsági Szállásadók Szövetsége szintén tárt karokkal várja a kártya bevezetését. Magunk részéről a Nemzeti Turisztikai Bizottság következő ülésén szeretném a kártyát népszerűsíteni.

 

Dr. Kovács Mátyás: A szövetség jövőjének szempontjából lényeges kérdést szeretnék felvetni. Több olyan szakmai szervezet van hazánkban, amelyekkel érdemes lenne kapcsolatokat kialakítani. Elsősorban a NETESZ-re  és az Országos Erdészeti Egyesületre és a Vadász Kamarára gondoltam. Amennyiben elnök úr felhatalmaz arra, hogy felvegyem a kapcsolatot ezekkel a szervezetekkel, azt én haladéktalanul megtenném.

 

Vidovenyecz Zsolt: Elfogadták a közelmúltban az erdőtörvényt, amelyben szerepel a turistaút nyilvántartás, jó lenne, ha az MTSZ is hozzájutna, illetve frissítené.

 

Szabó Imre: Ezt én maximálisan támogatom.

 

Kovács Tamás: Nagyon jó ,hogy felvetődött ez a kérdés, egyrészt azért mert az MTSZ-nek csak papíralapú nyilvántartása van. Fel kéne venni az MTSZ- nek a Turistautak.hu honlap készítőivel a kapcsolatot, ugyanis nekik a magyarországi utak nagy része digitalizált formában megvan és elérhető. Ebből kellene egy elektronikus nyilvántartást készíteni.

Szabó Imre:
Akkor a titkár úr neki áll ennek a feladatnak, és novemberben várjuk a tájékoztatást.

Pálmai Vencel: Csak egy rövid hír. A budapesti szövetséget megkereste egy SARALI HUNGARIA LTD nevű cég / ez egy élelmiszert és kozmetikai és háztartás vegyipari  szereket forgalmazó  cég/  azzal, hogy közreműködne a turista hálózatunk fejlesztésében. Együttműködés alapján két alkalommal, mintegy 45 ember 15km turista utat fejújított a Budai-hegységben, és anyagilag is támogatták a szövetséget.

Szabó Imre: Ezt a szokást kellene terjeszteni. Kedves Barátaim  hivatalosan az ülést bezárom.
 
kmf. 
 
Magnófelvétel alapján készítette:
 
Körmendi Zsuzsanna
 
 
Hitelesítette:
 
Dinnyés István                                                       Lehoczki Zoltán
2789 alkalommal
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter