2024. május 12., vasárnap - Pongrác
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Túramozgalmak
Magyar Természetjáró Szövetség

03.SZ ZS Alsópere / Kelet-Bakony

Az érintőpont létezik, elérhető Az érintőpont létezik, elérhető
Ezt a pontot kötelező felkeresni Ezt a pontot kötelező felkeresni
A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható
A helyet felismerhetően ábrázoló fényképpel A helyet felismerhetően ábrázoló fényképpel
Széchenyi Zsigmond a Nádasdyak vadászvendégeként a környező erdőkben ejtette el élete első őzbakját 1911-ben, illetve első szarvasbikáját 1916-ban, ahogy arról az „Ahogy elkezdődött…” című művében írt. A lepsényi Nádasdy grófok alsóperei vadászkúriájának felújításával, kibővítésével létesítette a veszprémi központú HM VERGA Zrt. a Park Szállót. Az épület közelében emléktábla, továbbá a 8 és 16 óra között díjmentesen látogatható Arborétum várja a látogatókat és a geoláda keresőket.
Megközelítés: gyalog a piros sáv jelzésen Várpalota és Zirc felől; közúton a 82-es úton Eplény és Zirc között Olaszfalun át, végig aszfaltozott úton.

 
 

 

 
Kígyóssy László    Üzenek neki


Hozzászólások

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter