Adatok töltése folyamatban...
Adatok töltése folyamatban...
| Jelzés: |
 (zöld sáv)
|
| Státusz: | Létező, karbantartott |
| Azonosító kód: | BASA-01 |
| Név: | Baranyai Zöld túra |
| Útvonal: | Geresdlak, Püspöklak – Hidáki-völgy – Maráza – Mária-kápolna elágazás – Ló-kúti pihenő elág. – Liptód – Váralja – Törökvári-pihenő, kék rom jelzés elágazás – Halastó – Máriakéménd, am. |
| Kezdőpont: | |
Erdősmecske, volt vasútállomás autóbuszmegálló |
|
| Végpont: | |
Máriakéménd, autóbuszmegálló |
|
| Hossz: | 20.7 km |
| Létrehozás éve: | 2010 |
| Az adatokat karbantartja: | endru |
| Legutóbbi frissítés: | 2013-01-16 23:41:51 |
| Egyéb külső információk: | Kattints ide! |
|
|
|
LeírásJelzésünk a Geresdi-dombságból Fekedről indul és Ófalu, Erdősmecskén át éri el Geresdlak határát.
Geresdlak a Geresdi-dombság délkeleti részén, Pécsváradtól délkeletre, Hímesháza és Fazekasboda között fekvő település. Két falu, Geresd és Püspöklak egyesítéséből jött létre 1968-ban. Geresd már az Árpád-korban lakott hely volt. Nevét 1292-ben említették először az oklevelek Gueresty néven. A falu ekkor több birtokos kezében volt; így például öröklött része volt itt Geresdi Tamásnak, aki 1302-ben a böszörmény Mizse nádor testvérének Ayza ispánnak híve volt, és részt vett a megyei közéletben is. 1312 előtt Geresdi Tamás megvette Hazugdi Péter és felesége Neste itteni földjét és vejének, Hásságyi Pál-nak adta át. Az átadott birtokban volt egy Sebastyanyulese nevű faluhelyet, a Gyöngyös-ön (Gyungys) túli trágyázott föld fele, az egész kaszáló, a mezei szántóföldek fele és a földhöz tartozó erdő. Az 1293-ból fennmaradt feljegyzések a geresdi nemeseket olasz eredetűnek mondták. 1295 előtt egy további birtokrész felett a baranyai várjobbágyok perlekedtek Győr nemzettségbeli Óvári Konráddal, de később lemondtak róla Konrád javára, aki azt öröklött birtokának mondta. 1295-ben Óvári Konrád a nádorfehérvári püspökkel szemben is megvédte e birtokát. 1330-ban Konrád unokái osztották ketté egymás közt a birtokot. A falut jelző táblánál egy majorság mellett vezető széles kocsiútra térünk. Jobb oldalon szántóföldek, bal oldalon erdősáv mellett visz utunk. Egy kereszt mellett megyünk el. A Hidáki-völgy kereszteződésénél újabb keresztet találunk. A marázai bekötőútnál érünk kis és már megpillantjuk a települést jelző táblát.
Maráza Geresdlak és Kékesd között fekvő zsáktelepülés. Még az 1887 évi kataszteri térképen is fel volt tüntetve a mai Maráza elődje Alsó- és Felső-Hidága Maráza északi és keleti felén. Hidága nevét az oklevelek 1292-1297 között említették először Hidagay néven, mint a hídágai nemesek birtokát. A hídágai nemesek gyakran szerepeltek a megyei közéletben, részben mint a Gyulaiak megbízottjai: 1319-ben Artolf nevét, valamint első feleségétől született fiát Domokost említette egy korabeli oklevél. A falu a török uralom alatt elnéptelenedett, és a régi falutól délebbre, mai helyén alakult ki az új falu; Maráza. 1720-ban délszláv-, majd tíz évvel később1730-ban német telepesek kezdték benépesíteni a falut, később magyar nyelvű lakosok is letelepedtek itt. A magyarok érkezésével egyidőben pedig megkezdődött a sokácok elköltözése. A 20. század elején Baranya vármegye Pécsváradi járásához tartozott. Ma 200 lakosa van Marázának. Nevezetessége a falu határában álló Mária-kápolna.
Marázát déli irányban hagyjuk el. Egy szántás és erdő szegélye mellett a nyiladékon a zöld körjelzésen (200 m) juthatunk a csodálatos környezetben álló Mária-kápolnához és a Mária-forráshoz.
A Mária-kápolna Marázátó délre, alig 1 km-re az erdő szélén, a nyiladék végében található. A földút egy völgyben, egyik oldalán dús erdőtől kísérve kiszalad a faluból, majd egy szántáson át egy hívogatóan zöldellő nyiladék felé vezet. Az enyhén emelkedő nyiladék végén áll a Mária-kápolna. A bámulatos kis épületet a közelmúltban újították fel társadalmi munkában a marázai lakosok. Az erdőből kellett kibontani, a már romos épületet. Jégli Péter, marázai díszpolgáré a felújítás ötlete és a megvalósítást szolgáló önzetlen adománya. A kápolna tetejét Zsolnay-kerámiák díszítik, mint ahogy a kútét is. A szépen kiépített Mária-forrás kapcsán lett híres, s ezért épült mellé a kápolna is, mert csoda történt itt. Egy, a közeli szőlejében kapáló horvát asszony vak lánya a forrás vízében megmosakodva visszanyerte látását. A csoda ma is tart. Egy kis ékszer ez a Mária-kápolna az erdőben, ahova a hívők még ma is elhozzák máshol, búcsúkban, zarándokutakon vásárolt ereklyéiket. És a szeptember 8-án szokásos falunapnak is programja az itt tartott mise. A most már foglalt forrás tiszta, hideg vizéért még ma is gyakran kisétálnak az emberek a pácolt fából készült feszület által őrzött kápolnához.
Egy erdősáv mellett haladunk és a gerincen balra fordulunk. Egy fenyves erdőnél jobbra letérünk a völgybe. Csodálatos réten megyünk keresztül. A Ló-kúti pihenőhelyre a zöld kör jelzés vezet be (100 m). Itt esőbeállót, tűzrakót, asztalokat, padokat és vezetékes ivóvizet találunk. A rét nyaranta a cserkészek kedvelt pihenőhelye. Egy ligetes erdőben barangolunk tovább, majd a völgyben épült Liptódra jutunk.
Liptód Babarctól északra található kicsiny zsáktelepülés. Liptód egyike azon 41 településnek, amelyet még I. István király 1015-ben a pécsváradi Szt. Benedek rendi apátságnak adományozott. A községet a török hódoltságig kizárólag magyarok lakták. Az 1690-es években a lakosság összetételében változás következett be, mivel itt telepedett le a juhtenyésztéssel, pásztorkodással foglalkozó szerb és rác nemzetiségű népek egy része. A jelenlegi németajkú lakosság az 1751-es évtől kezdődően egyenként telepedett le. Ettől az időszaktól kezdve a lakosság döntő részét a német nemzetiségűek adták és adják napjainkban is. 1945-ben magyar családokat telepítettek be Szomolyáról, akik egy-két éven belül elhagyták a falut. 1947 és 1948-ban a kitelepítési hullám - az utak járhatatlansága miatt - kevésbé érintette az itt élőket. 1930-ban, miután a délszláv lakosság elhagyta a települést, a német anyanyelvű lakosság aránya: 96% volt. 1980-ban a német anyanyelvű lakosság aránya: 91%, s ez országos viszonylatban a harmadik legmagasabb arány. Napjainkban a falu lélekszáma 200 fő. A falu vonzereje a csend és a nyugalom. A település négy domb közé beékelődve, azok völgyében helyezkedik el, igen szép, festői környezetben. A falut egy déli irányból észak felé folyó patak szeli át. A falunak csodálatos szépségű műemlék jellegű római katolikus temploma van.
Egy meredek úton indulunk kifelé a faluból. A temető után a meredek szurdokút felvisz a gerincre, ahol szántóföldekhez érünk. Jobbra, majd pár száz méter után ismét jobbra fordulunk, ahogy a két útjelző tábla is mutatja. Innét ismét erdőben vezet tovább utunk. Egy hosszú elnyúló, lankás száraz völgyben vezető széles kijárt kocsiúton jutunk le Váraljára. A terület egy a török időszakban itt létezett településről kapta a nevét, mely egykor a mai Máriakéménd várához tartozott. A dűlő azóta is őrzi az elpusztult falu nevét. A szántóföld és rét sarkánál jelzést a villanyoszlopon találunk. Innen utunk nagyon hangulatos erdei úton vezet. Egy zsombékos nedves réten haladunk tovább. Nyáron ezen a szakaszon magasra nő a buzogány és a gyalogutat is elborító sárga virágzatú szolidágó. A réten érdekes fotótémát kínál a magányosan álló nagy fa. Kicsit lejjebb, a magaslesre festett jelzés mutatja a továbbhaladás irányát. Újra erdőben haladunk, majd kiérünk a szántásra. A négyes út elágazásánál (a túloldalon vadkerítés) Sloszberg nevű domb mellett nádas mellett megyünk el. Egy hídon átkelünk a kis patakon (mely nyáron szinte mindig kiapad), és vegyes erdőben haladunk. Nagyon szép ligetes erdőben folytatódik utunk, míg elérjük a kék rom jelzés elágazását. A Török-vári pihenőhelyig együtt haladunk az említett jelzéssel, majd az felmegy a közeli Török-vár romjaihoz. A pihenőhelyen asztalokat, padokat, kutat, szalonnasütőt és WC-t találunk. Ha megpihentünk folytathatjuk túránk utolsó szakaszát, mely a Patkányos-patak völgyében vezet. Egy dombhátra felérve szépen látszik a halastó. Innen már feltűnik a közeli falu templomának tornya is. Egy szép mezőn, a volt sípályánál, az útjelző oszlopnál találkozunk a kék irányított kör jelzéssel. Máriakéméndre betérve az előbbi jelzés a kegytemplom felé indul, a mi utunk pedig a Szent Márton templom érintésével a település autóbuszmegállójánál (Rákóczi Ferenc utca) ér véget.
Máriakéménd már a csiszolt kőkorban is lakott hely volt, később trák-illír népcsoport, kelták majd rómaiak is letelepedtek a környéken, az egykor itt áthaladó híres római borostyán út mellett. Nevét 1015-ben már említette a pécsváradi apátság alapítólevele is, mint apátsághoz tartozó birtokot. 1237-ben a Győr nemzetséghez tartozó Óvári Konrád birtokaként említik az oklevelek Minori Kemud néven, Óvári Konrád baranyai uradalmának a központja volt. Régen három falu létezett itt: Kiskéménd, Nagykéménd és Váralja.
Máriakéméndről menetrendszerinti autóbuszjárattal utazhatunk tovább Szederkénybe, Pécsre vagy Pécsváradra.
|
|
