2024. május 08., szerda - Mihály
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

A Szent István Turista Vándorlás évfordulója – 4. rész

80 éve fejeződött be a jubiláló szövetség legnagyobb megmozdulása
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Hosszú hónapok, sőt majdnem évek óta szakadatlanul tartó előkészítő munka után 1938 márciusában vette kezdetét, és június 6-án ért célba az akkor a huszonöt éves Magyar Turista Szövetség nagyszabású vállalkozása, amelyhez hasonlót addig még nem jegyeztek fel a turistaság annaleseibe. A vándorlás zárásaként Esztergomban, Szent István szülővárosában ünnepi vándorgyűlés került megrendezésre.

A szövetség Hivatalos Értesítőjének áprilisi számában meg is említették: szeretnék, „ha ez a turista országvándorlás nem múlnék el nyomtalanul”, amit az MTSZ jubileuma és az államalapító Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából az országos kék jelzésen megtettek.

Mint korábban már írtunk róla, a hétvégeken és az ünnepnapokon zajló túrák két csoportban haladtak az ország két távoli pontjától a Pilisben lévő Dobogókő felé. Március 20-án az Írottkőről, majd március 25-én a Tolvaj hegyről indultak útjukra a résztvevők a túra vezetőivel az erre az alkalomra faragtatott két vándorbottal a kezükben.


Az előre alaposan megtervezett menetrend szerint a botokat stafétaszerűen vitték tovább, és egyszerre érkeztek meg az ország turista fővárosának is nevezett Dobogókőre, ahol dr. Zsitvay Tibor, az MTSZ védnök-elnökének a kezébe kerültek.
 
A Magyar Turista Élet 1938. június 15-én megjelent száma az alábbiakban számolt be a jeles eseményről.

"A Magyar Turista Szövetség március óta folyamatban lévő Szent István országos vándorlásának pünkösdhétfőn volt a befejező aktusa a Dobogókőn. Ebből az alkalomból a nagyszámú fővárosi érdeklődő közönség jelenlétében Bornemisza Géza iparügyi miniszter és Zsitvay Tibor titkos tanácsos, a Turista Szövetség védnök-elnöke fogadta az érkező országjárókat. A nyugati túracsoport Zsembery Gyula kormányfőtanácsos vezetésével és a keleti túracsoport Vörös Tihamér kormánytanácsos vezetésével majdnem pontosan öt órára érkezett a Dobogókőre, ahol mint házigazda Cholnoky Jenő dr., egyetemi tanár, a Magyar Turista Egyesület elnöke és csókakői Plökl Antal, az MTE alelnöke köszöntötte elsőnek a két érkező csoportot..


Kürtjelre négyes sorokban a dobogókői menedékháztelep közepén a Szent István vándorlás alkalmára felállított emlékkőhöz vonultak, ahol a két csoport vezetője röviden jelentést tett a túra lebonyolításáról a védnök-elnöknek.


A teljes cikk képe...

A Szent István Turista Vándorlás ünnepélyes befejezésére az MTSZ vándorgyűlést szervezett, amelyet Esztergomban, a városháza nagytermében tartottak meg.


A Magyar Turista Élet erről is beszámolt a június 30-i számában.

"A Magyar Turista Szövetség Szent István vándorlását az elmúlt vasárnap Esztergomban, Szent István szülővárosában tartott vándorgyűléssel zárta le. A turista közönséget Esztergomban a pályaudvaron Brenner Antal városi főjegyző vezetésével ünnepélyesen fogadták. A két Szent István vándorbotot vivő Zsembery Gyula és Vörös Tihamér vezetésével zeneszóval vonultak be a turisták a hősi emlékhez, amelyre Papp Dénes szövetségi alelnök tett le koszorút.


 

Istentiszteletek, majd az ásatások megtekintése után a városháza nagytermében tartották meg a vándorgyűlést, amelyen megjelent Radocsay László főispán és Frey Vilmos alispán, a kereskedelemügyi minisztérium és más polgári és katonai hatóságok egy-egy képviselője.
A termet zsúfolásig megtöltő közönség előtt Zsitvay Tibor dr. titkos tanácsos, a szövetség védnök-elnöke mondta el ünnepi beszédét, a Szent István-vándorlás irányító eszméiről. A szövetségnek ez volt az első országos vándorlása, amely bebizonyította, hogy a trianoni határon belül eddig csak szűk körben ismert természeti szépségek vetekszenek a külföldi és a hírverés révén tömegeket vonzó idegenforgalmi értékekkel."

A teljes cikk képe...

Glatz Gyula, Esztergom polgármesterének üdvözlő beszéde és a város nevezetességeit bemutató előadása után Zsemberi Gyula ismertette a vándorlás lefolyását és a hozzá fűződő ünnepségeket. Végül Zsitvay Tibor kiosztotta a vándorláson részt vett egyesületeknek és egyéneknek az arany, ezüst és bronz emlékérmeket. A vándorgyűlés a Magyar Király szállóban tartott társasebéddel zárult.

Délután az érdeklődők a vaskapui Brilli Gyula menedékházhoz tettek kirándulást.

… - …

Az archív képeket Szűcs Gábor, MÁV mérnök (későbbi főtanácsos) készítette, aki a vándorlás során a legtöbb túranapot teljesítők, és – nem mellesleg – a szövetség erre az alkalomra meghirdetett fényképpályázata nyerteseinek egyike volt. Halála után az özvegye a túrákon készült fotóit megőrzésre és felhasználásra dr. Vízkelety Lászlónak ajándékozta, amelyeknek a dokumentarista megemlékezés érdekében történt átengedéséért ezúton is köszönetet mondunk a Kéktúrát újraindító Lokós Laci bátyánk családjának.

Összeállította: Kunos Gábor
Cikk első megjelenése: 2018-06-14 11:52

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter