2024. május 08., szerda - Mihály
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Az erdészek is csatlakoztak a TeSzedd akcióhoz

Május 9-11. között tisztítjuk meg együtt a Kéktúrák útvonalait
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai is rendkívül fontosnak tartják környezetünk megóvását, ezért idén társaságuk a korábbi évekhez képest nagyobb létszámmal csatlakozik a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! mozgalom szemétgyűjtő akciójához.
 
Egységeik Borsod-Abaúj-Zemplén megye szinte valamennyi nagyobb tájegységét lefedik. Kollégáik hat helyszínen vállalják a programban a koordinátori szerepet 2014. május 9. és 11. között. Mindennapi munkájuk során sajnos nagyon sokszor találkoznak erdőben hagyott kisebb-nagyobb hulladékhalmokkal, így most is elsősorban az erdei környezetünk megtisztítását tűzték ki célul.

A kezdeményezés nem példa nélküli az ÉSZAKERDŐ-nél, tavaly októberben például a Lillafüredi Erdészet szervezett hulladékgyűjtési akciót, aminek során a Miskolc környéki erdőket takarították ki az önkéntesek. Most munkatársaik a Miskolc-Pereces környéki erdőkben, a Sárospatak melletti Botkői pihenőerdőben, az Erdőhorváti és Háromhuta közötti közút és a Tolcsva-patak környékén, a Hollóháza és Kéked valamint Sátoraljaújhely és Rudabányácska közötti területen, és Császta térségében szedik a szemetet.

Természetesen várják azoknak a jelentkezését is, akik csatlakozni szeretnének a programhoz. Bővebb információk a www.szelektalok.hu/teszedd illetve a www.eszakerdo.hu internetes oldalakon találhatók.

Az MTSZ akciójáról a TeSzedd a Kéken cikkben lehet olvasni.
Ennek további részletei az esemény oldalán találhatók.

MTSZ, Turista Magazin
Cikk első megjelenése: 2014-05-08 07:43

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter