Róza Árpád (P.V.), 2012-07-29 22:14
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Hegyek Vándorai T.E. nevében Varró Lidi és Sztancsik Gyuri társaimmal köszöntöttük a túrázókat, és rövid eligazítás után elindítottuk a menetet a mai célunk Szentgyörgyvölgy felé.
A tegnap esti felhőszakadás nem nehezítette a trappot. Sajnos, Pacsa-hegynél - a társaság legnagyobb fájdalmára - sérülés miatt kénytelen volt feladni a teljesítést Sanyi bácsi, a rangidős túratársunk.
Felsőcsödén kis szünetet tartva, sokan kihasználták az alkalmat a Szent Márton zarándokút bélyegzőjének megszerzésére. Innen utunk Pusztaszentpéterre vitt ahol a 14-es számú ház lakóját, Franciska nénit ajándékoztuk meg az MTSz és a HVTE nevében egy „Madárbarát kert” regisztrációval, amiért olyan lelkesen segíti a kéktúrázókat. Cserébe pedig aludttejjel kínált.

Kerkakutasra érve a csapat meglátogatta a vadaskertet, majd a kocsmát is. Alsószenterzsébeten az utunk első szoknyás haranglábja tudatta velünk, hogy ez már az Őrség területe. Ezen tudásunkat a felsőszenterzsébeti harangláb csak megerősítette. Nyilt terepen haladva kissé kitikkadva értük el Szentgyörgyvölgyet, ahol a református templom fakazettás mennyezetének megtekintése után, a helyi erők segítségével felelevenítettük Rockenbauer Pál emlékét, természetesen a kocsmában. Nagyon sokan emlékeznek még a film forgatására. A polgármester asszony és a község jóvoltából szállásunk és vacsoránk is a hajdani általános iskolában volt. A mai etapot 40 túrázó teljesítette.