Élet a Kéken - OKT sorozat 1. rész

Az Országos Kéktúra (OKT) kiírása szerinti első és második túrája több nagy-, közép-, illetve kistájon vezet keresztül. Utunk a Kőszegi-hegység legmagasabb csúcsán, az Írott-kőn kezdődik, majd Kőszeg érintésével leereszkedünk a Sopron–Vasi-síkságra. Sárvárnál keresztezzük a Rábát, majd a Kemenesháton keresztül jutunk el a Kisalföldhöz tartozó Marcal-medence területére, onnan pedig a Dunántúli-középhegység nagytáj részét képező Bakony-vidék nyugati részén fekvő Sümegre. A Kőszeg és Sümeg közötti, megközelítőleg 130 kilométeres szakasz szemet gyönyörködtető erdőségeken és mezőkön vezet keresztül.


De vajon honnan tudhatjuk meg, hol kell pecsételni? Egyrészt a pecsételőfüzetben kis rubrikák vannak, amelyek mindegyikébe bele van írva annak a helynek a neve, ahol pecsételni kell. Az MTSZ honlapjának OKT-oldalain pontos információk olvashatóak arról, hogy a pecsétek hol találhatóak egy településen belül, illetve kinn a természetben. Amennyiben nem jutottunk hozzá a kéktúrás bélyegzőhöz (ellopták, tönkrement, zárva a kocsma, a bolt stb.), akkor bármilyen más bélyegző lenyomata (bolté, postáé, vállalkozásé) is megfelel, amelyen rajta van a település neve, de ha ilyet sem tudunk szerezni, akkor fényképet kell készíteni, amelyen a pecsételőhely egy jellemző részlete és maga a kéktúrázó is (együtt, felismerhetően) szerepel. Fontos, hogy a beütött bélyegzéseket dátumozni kell, a túra kezdő- és végpontján pedig akkor is bélyegezni kell, ha már egy előző túrán pecsételtünk oda. Ezeken a helyeken tehát két bélyegzésnek kell szerepelnie!

A pecsétekkel kapcsolatban bizony előzetesen tájékozódnunk kell. Célszerű a túra előtt kiírni a felkeresendő pecsételőpontokkal kapcsolatos információkat egy papírra, s azt amolyan kisokosként magunkkal vinni. A pecsételés mikéntjéről az OKT kiírásában találunk még sok hasznos információt.


Látnivalók, érdekességek

A Kőszegi-hegység látnivalói:
Hét-forrás, avagy Hétvezér-forrás
Az Óház-tető meredek északi oldalában leereszkedve érkezünk meg a Hét-forráshoz, más néven Hétvezér-forráshoz. Az 1896-ban foglalt bővizű forrás vize hét kifolyón keresztül tör fel a felszínre. A kifolyókat a honfoglaló vezérekről nevezték el. A forrás mellett szépen kiépített erdei pihenő és OKT-pecsételőhely található.


Festetics-kastély és a Szelestei Arborétum TT
Az OKT Kőszeg után Kőszeghegyalján, majd a Sopron–Vasi-síkság középtáj területén folytatódik. Mintegy 35 kilométeres kacskaringózást követően a Gyöngyös-síkon fekvő Szelestére „érkezik meg”, ahol elhalad a kastélypark mellett. A kastélyt Szentgyörgyi Horváth Ádám építtette romantikus stílusban a 19. század közepén. 1871-ben került gróf Festetics Andor birtokába, aki angolkert jellegű kastélyparkot alakított ki körülötte. A következő tulajdonos, báró Baich Mihály a 13 hektáros területen arborétumot alakított ki. A kastélyt a háborúk megkímélték, de az 1950-es években leégett, s felújítása 1990-ben kezdődött el. Jelenleg kastélyszálló üzemel az épületben, az arborétum pedig látogatható.


A Farkas-erdő és a Banya-fák
A Farkas-erdő 5500 hektáros kiterjedésével a Kemeneshát középtáj egyik legnagyobb kiterjedésű, összefüggő erdősége. Az OKT Sárvár és Gérce után „éri el” a peremét – az erdőszélen álló Rózsáskerti erdészház pecsételőhely! –, majd egy keskeny erdei aszfaltúton bevezet a rengetegbe. Hamarosan egy sír kőpiramisához térítenek le minket az útról a kék jelzések: itt nyugszik a feleségével Scherg Lőrinc, a Bajorországból idetelepült főerdőmester, aki rengeteget tett a farkas-erdei, valamint a hazai erdőgazdálkodás fejlesztéséért. A sír után nagyjából félórás menettel érjük el a Banya-fák tisztására vezető letérőt. Innen körülbelül háromnegyed órás menettel érjük el a Farkas-erdő mélyén álló Hidegkúti vadászházat – itt is kell pecsételni –, ahonnan Káld felé indulunk tovább az erdei földutakon.

A Szajki-tavak
A kéktúra útvonala Hosszúpereszteg után egy másik erdőségbe, a Szajki-erdőbe vezet. Itt hozták létre 1931-ben a Csörgető-patak gátakkal történő elrekesztésével a Szajki-tavak 11 egységből álló rendszerét. Az üdülőteleppel szemben található a strandolásra kialakított tó, partján az április elejétől szeptember végéig üzemelő kempinggel. Az ettől északabbra fekvő állóvizek igazi horgászparadicsomok – partjaikon stégek és horgászkunyhók sorakoznak. Az üdülőteleptől délre fekvő tavakon nagyüzemi halgazdálkodás folyik. Az átfolyásos tórendszert magunk mögött hagyva vesszük csak be magunkat igazán a Szajki-erdőbe, és főként a nyiladékok füves keréknyomain haladva – egy nagyjából 13 kilométeres út végén érjük el a délkeleti sarkát a Marcal-medence északi részén fekvő Dabronchoz tartozó Ötvös hajdani vasútállomása mellett.


Sátorozás a Farkas-erdőben
2006 nyarán a fiammal jártam az Országos Kéktúrát – ez volt akkor mindkettőnk első teljesítése. Már mögöttünk volt három esztendőnyi túrázás és a kéktúra távjának több mint a háromnegyede, úgyhogy rutinos túrázóknak éreztük magunkat, akik már nem ijednek meg a saját árnyékuktól, viszont csak az előző évben kezdtük el a többnapos túráinkon a sátorozást. Ebben tehát még nem volt sok tapasztalatunk. A Sárvár és Sümeg közötti szakaszt négy nap alatt akartuk teljesíteni, az első túranapot követő éjszakát pedig a Farkas-erdőben, a Banya-fák tisztásán terveztük eltölteni.

Kora délelőtti sárvári indulást követően késő délután érkeztünk meg a farkas-erdei Banya-fákhoz. Egyből megnyerte a tetszésünket a füves tisztás a kidőlt fák csendesen korhadó maradványaival, a pihenőpadokkal és asztalokkal, valamint a Böröndy Lajos-kopjafával. Megvacsoráztunk az asztaloknál, felállítottuk a sátrat, és a sötétedést követően nyugovóra tértünk. Körülöttünk lassan elcsendesedett minden. Késő estére elült a szokásos motoszkálások zaja is, s néma csend telepedett az erdőre. Éppen újhold volt. Olyan sötétség támadt a sátorban, mint a közmondásos szénbányában éjszaka.


Iszonyú, kaffogó ugatásra riadtunk fel a fiammal az éjszaka közepén, majd hirtelen felültünk a hálózsákjainkban. A legkisebb fényerővel felkapcsoltam a fejlámpámat, és pár másodpercig szótlanul meredtünk egymásra. Első pillanatban azt hittem, csak álmodtam az egészet, de kisvártatva a rettenetes hang ismét beleüvöltött az erdő csendjébe. Felállt a szőr a hátamon, és éreztem, valamit mondanom kell, már csak a saját megnyugtatásomra is, de csak annyit sikerült kinyögnöm, hogy remélem, emberhúst nem eszik!

Aztán az ugatás még többször megismétlődött, ám egyre halkabban, távolodóan. Kissé megnyugodva újra nyugovóra tértünk, lekapcsoltam a lámpát, de nagyon sokáig nem jött álom a szememre. Egyre azon járt az agyam, hogy vajon milyen fenevad üvölthetett bele a farkas-erdei éjszakába? Szerencsére utána soha nem hallottuk ezt a hangot éjszakánként, és évek teltek el, mire rájöttünk, hogy akkor, 2006 júniusában egy őzbak figyelmeztető hangját hallhattuk a Banya-fák tisztásán... A „remélem, emberhúst nem eszik” viszont szólásmondássá vált közöttünk, midőn erdei vaddal akadtunk össze későbbi túráink során.


Szöveg és kép: Horváth Béla.
Készült a Turista Magazin részére leadott anyag alapján.
A 2. rész (Sümegtől Nagyvázsonyig) itt olvasható olvasható.