Gyerekekkel a Kéktúrán

Ön hogyan lett szenvedélyes természetjáró?

Már gyermekkoromban nagyon érdekelt a természet, szerettem megfigyelni a rovarokat és a madarakat. Gimnazista koromban tagja lettem a tatai Herman Ottó Körnek, ahol Skoflek István tanár úr vezetésével több terepgyakorlaton vettem részt. Itt jöttem rá, hogy nemcsak az erdő, mező tanulmányozása nagyszerű, hanem a mozgás is! Osztálytársakkal, családdal rendszeresen hátizsákot vettünk és nekivágtunk az erdőnek. Itt kezdődött a "nagy szerelem" a hegyekkel, amely egyre jobban elmélyült. Főiskola után tagja lettem a tatai Megalodus Barlangkutató Csoportnak. Itt nagyszerű barátokra leltem, akiket ugyanúgy vonzott az erdő, a hegycsúcs, a szikla, a hegy mélységes titkai a barlangok és az ásványok világa. Bejártam a csoporttal a Bakonyt, a Börzsönyt, a Mátrát, a Bükkött, a Zempléni-hegységet és a Magas-Tátrát. Itt kezdődött a teljesítménytúrázás, a hosszabb, megerőltető gyaloglások sorozata, hogy képesek legyünk nehéz zsákokat felcipelni a hegyre.


Mióta tagja a Tatabányai Sport Club (TSC) Természetjáró Szakosztályának és ott milyen feladatai vannak?

1982 óta vagyok a szakosztály tagja. Itt vonzott a csoportos túra, a bajtársiasság. Egyre több baráti szál alakult ki. Először csak az akkori nagyoktól tanultam térképolvasást, néhány növény nevét, és lelkes tagja voltam a tájékozódási versenyeken való résztvevő csapatoknak. (Tájoló, Bükk Kupa, Mátra Kupa, Vértes Kupa). Aztán túravezető vizsgát tettem, és egyike lettem a hét túravezetőnek. Amikor elvégeztem a főiskolát, természetesnek tűnt, hogy a túráinkra viszem magammal a diákjaimat is! Ezt látva az akkori szakosztályvezetés felkért, hogy legyek vezetőségi tag. Szakosztályvezetőnk 85 éves korában meghalt, és az összehívott szakosztályi értekezleten a tagság engem választott meg a szakosztály vezetőjének. Elég fiatalon lettem a természetjáró szakosztály vezetője. 1996 óta látom el a szakosztályvezetői feladatokat.


Ön, mint a tatabányai Szent Margit általános iskola pedagógusa, mikor kezdte el kisdiákjaival a Gyermek Kéktúrát?

Hét évvel ezelőtt egy szakosztályi értekezleten felmerült a gyermek kéktúra ötlete. Voltak tapasztalataim a gyermek kékkel kapcsolatban, hiszen kezdő túravezetőként vittem városi iskolás csoportokat a Gyermek Kéktúra elődjén, az Úttörő Kéktúrán. A szakosztály írt egy körlevelet a város iskoláinak, és megtettük a felhívást a Gyermek Kéktúrára. A városból három oktatási intézet nevezett, egyik természetesen az én iskolám volt. A túra résztvevők zömét a harmadik osztályos diákjaim alkották.
Amikor megkaptuk a Gerecse-Vértes tájegység jelvényt (70 gyermek), akkora volt a lelkesedés, hogy közkívánatra folytattuk a „kékezést” a Bakony felé. Eljutottunk egészen Nagyvázsonyig. 51 gyermek vehette át ünnepélyes keretek között a Bakony Tájegység jelvényt. Felmerült a kérdés: Mi lenne, ha folytatnánk? Lelkes szülői háttérrel elindult a három iskola csapata meghódítani a Budai-hegységet és a Pilist. Eddig 56 gyermek kapta meg a Pilis-Budai tájegység jelvényt. 19 gyermek vehette át a Gyermek Kéktúra jelvényét a 300 kilométerért. Ebből 10 az én tanítványom volt.


A gyermekeket nem egyszerű a mai világban elrángatni a tv és a számológépek elől. Mi az Ön titka?

Azt gondolom, hogy a lelkesedésemet sikerül átadni nekik. Az iskolában a környezeti nevelés keretén belül évek óta szervezem a Természetvédelmi Napokat minden év tavaszán. Ilyenkor olyan előadókat hívok, akik előadásaikat az általános iskola környezetismereti, természetismereti témaköreihez igazítják. Több éve szervezek természetvédelmi tábort alsós gyermekeknek, előadásokkal, terepi megfigyeléssel. Alsós osztályomat évente kétszer, ősszel és tavasszal terepgyakorlatra viszem a környező hegységeink védett területére. Tanítványaimmal minden évben könyvet írunk valamilyen természetvédelmi témát választva. Rajzzal, fotóval illusztráljuk. Nagyon szerencsés vagyok, mert olyan szülői háttérrel rendelkezem, ahol a gyermekek szülei is örömmel vesznek részt a túrákon. Itt nemcsak a Kéktúrára gondolok, hanem a szakosztályi programokra is, amelyekre mindig meghívom a gyermekeket.

Szent Margit általános iskolába több száz diákja teljesítette már a Gyermek Kéktúrát. Minek köszönhető ez az örvendetes eredmény?

Segítő, elkötelezett túratársaknak és mozogni, sportolni vágyó aktív szülőknek. Kedves, nyitott, természetet és mozgást kedvelő gyermekeknek. A kéktúra jelvényeket minden esetben ünnepélyes keretek között adtuk át az évzáró ünnepélyen. A segítő szülők pedig emléklapot kaptak. Úgy gondolom, fontos az elismerés!

Mikor vágnak neki a következő nagy kalandnak és hányan kelnek útra?

A legújabb Kéktúrára ez év tavaszán indulunk, 45 új könyvet igénylő és kb. 25 túrát folytatni vágyó gyermekkel és a kísérő szülőkkel. Mintegy 90 - 95 főt várunk a programra.
 

A lelkes kis csapat

Mi a soron következő túrák pontos menetrendje?

Nőnapon, tehát március 8-án kezdjük, és a következő szakaszok teljesítését tervezzük.
Indulás: vonattal Szárligetig
Útvonal: Szárliget - Csákányospuszta - Mátyás kút - Várgesztes
Túra hossza: 15 km
Március 23.
Indulás: busszal a Tornyói elágazásig
Útvonal: Tornyói elágazás - Tornyópuszta - Somlyóvár - Nagyegyháza - Szárliget
Túra hossza: 18.6 km
Április 26
Útvonal: Alsógalla - Koldusszállás - Gerecse üdülő - Héreg
Túra hossza: 22 km
Azt tervezzük, hogy a tanévzáró ünnepélyen már át tudjuk nyújtani a jelvényeket.

Pedagógusként és lelkes természetjáróként milyen távlati terve, illetve célja van a gyermekeket illetően?

Folytatni a gyermekek megmozgatását, kialakítani náluk a természet és a túrázás szeretetét, valamint összekötni az egészséges életmódra nevelést a természetvédelemmel. Ennek érdekében ismeretanyagot átadni és segíteni tanítványaimat az erdő, mező élővilágának megóvására. Felismertetni velük azt a tényt, hogy az ember része a természetnek és alázattal kell közelíteni hozzá, mert csak így tárja fel a titkait!
 

Pihenés az erdőben

Mesélne egy kedves kéktúrás gyermektörténetet az eddigi pályafutásából?

Lilla, nagy állatbarát és kis álmodozó volt. Elsőként jelentkezett a túrákra, alig várta, hogy elérkezzenek a hétvégék. A hátizsákjában mindenféle dolog lapult, csak a kéktúra könyvét hagyta több alkalommal otthon. Amikor meg végre elhozta, elfelejtett pecsételni! A kéktúra igazolás bepecsételése minden esetben nagy élmény volt. A könyveket összeszedtük a legügyesebb kisdiák pecséteket nyomott, míg a többiek falatoztak. Az én Lillám meg elmerült a pillangók, virágok tanulmányozásában. Rendszerint a bélyegző helytől pár kilométerre jutott eszébe, hogy nem adta oda a könyvét. Már előre készültem; vittem magammal egy írólapot és arra tettem pecsétet, mert tudtam, hogy szükség lesz rá. Kész csoda, hogy a sok beragasztás után megkapta a jelvényt. Visegrádon annyira belemerült egy vadkacsa megfigyelésébe, hogy lemaradt a célfotóról. Nem vettük észre, csak amikor már a buszon voltunk és vissza néztük a képet. No, újból leszálltunk és fotó! Még jó hogy eszembe jutott megkérdezni:
- Lilla pecsételtél?
- Miért? Kellett?
- Akkor nyomás, a hajóállomásra!
Futva tettük meg az utat. És lett Lillának végre egy olyan pecsétje is, ami nem papírból lett kivágva.

További képek:
 

  

  

   

  

  

  

  

A Turista Magazin cikke alapján.