2024. május 07., kedd - Gizella
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Továbbra is sláger marad a Gerecse 50

Több, mint 3000 résztvevő indult a túrán
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.

Ha április harmadik szombatja, akkor Gerecse 50 teljesítménytúra, ha esik, ha fúj és ez így megy már 29 éve! Pedig idén szombat előtt hétfőtől négy napon át esett az eső. Igaz, soha nem maradt el a túra korábban, még ha rosszabb is volt az időjárás. Most nem jártak jól a kevésbé optimisták, de úgy is fogalmazhatunk, azok, akik hittek a jó időben és járható útban azok nagyon szép élménnyel lettek gazdagabbak. Nem voltak kevesen, szám szerint 3859-en indultak a Gerecse három túráján: 50 km-en 1948-an, 20 km-en 1374-en, 10 km-en 537-en.

A főrendezők, a Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség, a társrendező Tatabányai Szabadidősport Szövetség és a segítők a Vulkán SE és a Volán SE minden szempontból maximálisan igyekeztek a feltételeket biztosítani. Az eredmény kiválóra sikeredett!

Az ország több mint 90 /!/ helyiségéből jöttek a túrázók, Hódmezővásárhelyről, Kecskemétről, Celldömölkről, Szombathelyről, Székesfehérvárról, Győrből, Sopronból, Zebegényből, Szolnokról és még számtalan helyről, a legtöbben Budapestről. De érkezett egy emeletes busz Ausztriából 50 fővel, amely sok helyről gyűjtötte össze utasait, pl. volt kubai, japán, német is köztük, de sokan jöttek Szlovákiából is.
 
Az elsősegélynyújtók /IFELORE/ 16 fővel óriási munkát végeztek a kritikus helyeken, 55 esetük volt, 54-szer sikerrel nyújtottak segítséget, míg egy esetben kellett intézkedniük, melyet szintén gyorsan megtettek.
 
A Gerecse 3 túrája része volt a Cartográphia Kupának és a Dunántúli Kupának is, azaz sokan az IVV pecsét mellett további 2 igazolást is kaphattak a teljesítésért.
 
A Megyei Önkormányzat és az FHB által támogatott országos hírű túrák mellett Sportnap is volt a Jubileum Parkban, melynek a gyerekek örülhettek a legjobban, hiszen egész nap játszhattak és sok-sok ajándékot nyerhettek.
 
A 29 év alatt 46971-en indultak az 50 km-en és 4368o-an sikeresen teljesítették is.
 
A nemzetközi és országos hírű Gerecse túrák sikerének sok összetevője, oka van: kedvező természeti viszonyok, teljesíthetőség, jól megközelíthető, az ország első 50 km-es túrája, évenként változó jelvény illetve kitűző rendszer, a 10+1 állomáson és a rajt-célban 100 /!/ rendező csupa szív ember tevékenysége.
 
Mindenkit szeretettel várnak a rendezők, szervezők 2011 áprilisának harmadik szombatján a XXX. Gerecse 50 / 20 és 10/ teljesítménytúrán!
Cikk első megjelenése: 2010-04-19 14:31
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter