2024. május 12., vasárnap - Pongrác
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Változás az Alföldi Kéktúra útvonalán Bács-Kiskunban

Bekerített terület miatt kellett elterelni a jelzést a Petróczi-iskola és az 53-as út között
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Egy lelkes, GPS-szel felszerelt túratársunk jelzése alapján értesültünk róla, hogy az Alföldi Kéktúra Bács-Kiskun megyei szakaszán a Petróczi-iskola (csongrád megyei szakaszhatár) és az 53-as út közötti részen elkerítettek egy nagyobb területet. A bejelentés alapján a Bács-Kiskun megyei természetbarátok október-novemberben felkutatták a lehetséges elkerülő utat és azt még novemberben jelzéssel látták el.

A változtatás a kelebiai vasút melletti erdőrészen található, ahogy Kunfehértó felől a vasút keresztezése után délkelet felé fordult az útvonal. Itt van a lezárás, ezért kellett K felé, az erdő belsőbb részei felé terelni a kék sáv jelet.
 

 
Az új útszakasz felmérése megtörtént, így a turistautak.hu térképén már a legfrissebb állapot látható. A változtatás hatására az útvonal mintegy 1100 méterrel lett hosszabb.
 
 
Az ilyen esetekből is látszik, mennyire hasznos, amikor fórumozók, túrázók elküldik észrevételeiket a Szövetség részére, ha a terepen eltérést vagy járhatatlan útszakaszokat találnak. Külön köszönjük Feltser J. túratársunk segítségét, aki jelezte és bemérte ezt a lezárást!

A térképek a turistautak.hu adatai alapján készültek. A cikk végén, a csatolt dokumentumok között megnyithatók eredeti méretben is, olvasható nagyságú feliratokkal.

Cikk első megjelenése: 2011-12-28 18:48

Kapcsolódó túramozgalmak

Kapcsolódó fórum téma

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter