2024. október 10., csütörtök - Gedeon
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Véget ért a Dél-dunántúli Piros Vándorlás

Az utolsó napok beszámolói
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Somogy Megyei Természetbarát Szövetség szervezésében zajlott 16 napos vándorlás utolsó négy napján (augusztus 18-21.), a Sikondától Szekszárdig bejárt útvonalon történtekről olvashatunk.

6. beszámoló
Újra napos időre ébredtünk


(Augusztus 18.) Őri Zsuzsanna túravezetőnkkel 8 óra után indultunk útnak, és nem sietünk annyira mint előző nap. Köszönhető ez annak is, hogy szép volt az idő, több helyről is megcsodálhattuk Komló városát, valamint Zsuzsa minden látnivalót megmutatott a környéken, és mindenhez volt plusz információja. Egy erdei pihenőhelyen ebédeltünk, majd hamar odaértünk a Máré kempinghez, ahol ittunk egy frissítőt, és felkapaszkodtunk a Máré várhoz. A vár sajnos tavaly óta nem látogatható, és nem sikerült elintézni, hogy kinyissák nekünk. A kapun keresztül bekukucskáltunk azért, és bélyegeztünk itt is egyet.
A vártól a meredek aszfaltúton ereszkedtünk le a szállásunkra, a Kadarka kulcsosházhoz. Mivel alig múlt el 4 óra mindenki visszasétált a strandra, többen fürödtünk is a friss vízben. Vacsora a Máré csárdában várt Bennünket, ahol még egy kicsit pluszban is fogyasztottunk. Visszatérve a szálláshelyre felszítottuk a tábortüzet, és a parazsán szalonnát sütöttünk, közben a Hold is feljött a fák között, mintha a völgyben folyó patakból kelt volna ki.

(Augusztus 19.) Péntek reggel a Várvölgyből indultunk. A kulcsosháztól meredek emelkedő vezetett fel a Máré várhoz, ahol folytattuk a piros útvonal követését. Nagyon szép ösvényen, több forrás érintésével értünk fel a Pásztor forráshoz. Bélyegzést követően kitérőt tettünk a Cigány-hegyi kilátóhoz. Továbbhaladva az úton az elhagyott mészégetőt is megkerestük, ahol néhányan megismerkedtek a geocaching-gel is.
Az erdő közepén egy kidőlt fán ülve ebédeltünk, majd gyorsabbra vettük a tempót, mivel hátunk mögött vihar közeledett. Még az eső előtt megérkeztünk Mecseknádasdra a szálláshelyünkre. Vacsora után egyik helyi túratársunk pincéjébe voltunk hivatalosak, ahol a tervezettnél tovább maradtunk. Néhányunkat még egy másik késő esti helyi rendezvény is elcsábított.

7. beszámoló
Utolsó előtti nap


(Augusztus 20.) Mecseknádasdon még szívesen maradtunk volna, de a túraterv szerint tovább kellett haladnunk, hogy elérjük célunkat. A településen kezdődtek a falunapi programok, amiből csak a tűzoltók felvonulását élvezhettük egy kicsit. A Várhegyről még visszatekintettünk a Mecsek felé, majd indultunk Ófalu irányába.

Először aszfalton, majd szőlők között, végül erdőben róhattuk a kilométereket. Ófaluba a bélyegzőhelyre mentünk felfrissülni, illetve itt ebédeltünk is. Alig fejeztük be a pihenést, indultunk volna tovább, közben megérkeztek a gyöngyösi túrázók, akik Szekszárdról indultak előző nap, és szintén a DDP-t járják. Kölcsönös bemutatkozás után örültünk egy kicsit egymásnak, információt cseréltünk, majd mi indultunk tovább, ők meg váltottak minket a pihenőhelyen. Eszterpusztán megkerestük a DDP mellett levő geoládát, ami érdekes módon van elrejtve a hajdani templom megmaradt falában. A Rák patak völgyében haladtunk Zsibrikig, ahol már halastavakban folytatódik a völgy. Zsibriktől aszfaltút vezet egészen Szálkáig, ezen halad a túra útvonala is. Mőcsényben éppen nem volt vonatközlekedés, így néhányan bélyegzés után az alagúton keresztül sétáltak végig Szálka irányába. Szálkán három különböző szálláshelyen sikerült elhelyezkedni, de mind egymás közelében volt. Vacsora után a társaság egy DDP-s tortával, és nehány üveg borral lepte meg a főszervezőt, Balázs Lászlót, mivel ma volt a szülinapja. A tortát gyorsan elfogyasztottuk, majd egy helyi idegenvezető segítségével megnéztük a központi épületekben található kiállításokat, ahol mindenki talált számára érdekes dolgokat. A napot borozgatással, beszélgetésekkel zártuk le.

8. beszámoló
Véget ért!


Az utolsó napon 46 túrázó indult el Szálka központjából a Szekszárdig tartó szakasz leküzdésére. Fényképezkedtünk a szarvassal, majd irány Szekszárd, a 16 napos vándorlás célpontja. A Bükkös erdőig a csapat nagyon együtt haladt, új túratársakkal is ismerkedtünk közben. Féltávtól azonban Szekszárd felé haladva egyre inkább szétrázódott a társaság. A Kálvária dombon azonban mindenkit összevártunk. Itt történt meg az utolsó bélyegző elhelyezése is, amely a Szekszárd nevet viseli. A füzeteket ezek után Fodor Péter nézte át, és igazolta le a teljesítéseket. Közben elindultunk a Vármegyeháza mellett levő borkúthoz, a záróünnepség színhelyére. Máté István képviselő Szekszárd város nevében köszöntött bennünket, ő is alkalomhoz illően, bakancsot húzott. Dományszky Zoltán a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke megköszönte mindenkinek a szervezést és a részvételt, ugyanígy Strasser Péter a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség alelnöke is. A DDP-t 24 fő teljesítette a Vándorlás ideje alatt, azonban voltak akik már korábban megkezdték. 15 olyan túrázó volt, aki első naptól az utolsóig velünk tartottak. Matolcsi György az állandó söprű az ünnepség keretében Szűcs Józseftől és Gida Tibortól egy igazi aranyseprűt kapott, amit ezentúl a hátizsákján hordhat. Az ünnepséget a borkútból való borfogyasztás, koccintás követte, majd állófogadás zárta, ahol szendvics, pogácsa, üdítő, bor, és torta is került az asztalra.


Balázs László
szervező
SMTSZ elnök

A Magyar Természetjáró Szövetség a csomagok szállításával támogatta a rendezvényt.

Kapcsolódó cikkeink:
Dél-dunántúli Piros Túra Vándorlás.
Elkészült a Dél-dunántúli Piros Túra honlapja.
Információk a Dél-dunántúli Piros Túra Vándorlásról.
Elindult a Dél-dunántúli Piros Vándorlás.
Dél-dunántúli Piros Vándorlás - 2. beszámoló.
Dél-dunántúli Piros Vándorlás - 3. beszámoló.
Dél-dunántúli Piros Vándorlás - 4. beszámoló.
Dél-dunántúli Piros Vándorlás - 5. beszámoló.
Cikk első megjelenése: 2016-08-22 09:32

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter