2024. október 10., csütörtök - Gedeon
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Túramozgalmak
Magyar Természetjáró Szövetség

Dél-dunántúli Piros Túra

DDP
Megyei tagszervezet által szervezett mozgalom
Baranya Megyei Természetbarát Szövetség
Somogy Megyei Természetbarát Szövetség
Tolna Megyei Természetbarát Szövetség
Útvonalkövető mozgalom Útvonalkövető mozgalom
Létező
kunosgabor



Leírás:

A Dél-dunántúli Piros Túra  (DDP) hívatalos honlapja:
(deldunantulipiros.hu)
(Az alábbiak a korábbi megjelenés szerintiek, a fenti link alatt találhatók a legfrissebbek)

DDP jelvény

A túramozgalom korábbi jelvénye


 

Az utóbbi időkben előtérbe került a hosszú távú túrázás. Ezen igények kielégítésére Tolna, Baranya és Somogy megyék természetbarátai kibővítették a Duna völgyéből induló (piros sáv) jelzésű vándorutat Kaposvártól a Balatonig. Az útvonal végig jelzett, Szekszárdtól Siófokig (piros sáv). A túra időkorlátozás nélkül teljesíthető tetszőleges megszakításokkal. A teljesítés igazolása az igazoló füzetben bélyegzéssel történik. Az igazoló füzet ára 2016-tól 1.500,- Ft, mely a teljesités után átadandó kitűző árát is tartalmazza.
 

Bonyolító:
Somogy Megyei Természetbarát Szövetség
Elnök: Balázs László (+36-20/454-7443)
E-mail: somogyitermeszetbaratok@gmail.com

Cím: 7400 Kaposvár, Fő u. 10.

Igazoló füzet rendelés és információ a fenti elérhetőségeken.


Az igazoló füzet tartalmazza:
részletesen az útvonalat távolságokkal és szintemelkedésekkel oda és vissza irányban is, a kapcsolódó látnivalókat, a felhasználható térképek jegyzékét, a pecséthelyeket illetve egy (1 : 50'000) térképvázlatot arról a területről, amely nem szerepel túristatérképeken.

A  résztávokat összesítve a túra útvonala jelenleg kb.: 326 km  természetesen ebben is  lehet néhány km eltérés de nem túl sok. Szint fel/le: 6611/6504  m


A túramozgalom útvonala az alábbi Cartographia térképeken részben szerepel:

 
12. Észak-Somogy 1:80000
15. Mecsek 1:40000
17. Zselic 1:60000
26. Szekszárdi dombság 1:40000
41. Balaton 1:40000
Vadászati idényben egyeztetés javasolt!
Igazolófüzettel
Saját bélyegzőkkel
Bármilyen bélyegzővel
Fényképekkel
Egyéb módon
A teljes táv teljesítése esetén kitűző.



 
http://www.tolnasport.hu/termeszetbarat.php
http://www.baranyatermeszetbarat.hu
http://smtsz.gportal.hu
27919 alkalommal

A túramozgalom összesítése: 321.9 km, 34 db érintőpont


A túramozgalom útvonala

1. Tolna megye

piros sáv DDP-01 Szekszárd autóbusz pu. - Kilátó - Csatári völgy - Bükkös erdő - Vadászház - Szálka 15.8 km
piros sáv DDP-02 Szálka - Mőcsény vasúti megálló (Mőcsény Szélkakas Söröző) 4.7 km
piros sáv DDP-03 Mőcsény - Zsibrik - Eszter pta. templomrom - Ófalu 8.3 km
  Összesen: 28.8 km
 

2. Baranya megye

piros sáv DDP-04 / MHSA-02/1 Ófalu - Borovicska-hegy - Rác-hegy - Mecseknádasd Vár-hegy - Schlossberg Vendéglő 8.7 km
piros sáv DDP-05 / MHSA-02/2 Mecseknádasd - Kappenvasszer - Pásztor-forrás 10.2 km
piros sáv DDP-06 / MHSA-02/3 Pásztor-forrás - Iharos-kút - Gergely-Éva forrás - Magyaregregy Máré-vár 3.0 km
piros sáv DDP-07 / MHSA-02/4 Magyaregregy Máré-vár - Jánosi pta. - (Komló) Mecsekjánosi 9.7 km
piros sáv DDP-08 / MHSA-02/5 Komló - Mecsekjánosi - Mecsekfalu - Sikonda - Mánfa Dóczy Malom 9.0 km
piros sáv DDP-09 / MHSA-02/6 Dóczy Malom - Kőlyuk bg. - Nagymélyvölgy - Kánya forrás - Árpád tető - Rábay-fa - Kantavári forrás - Kis-rét - Dömörkapu - Pécsi Állatkert 9.0 km
piros sáv DDP-10 / MHSA-02/7 Pécsi Állatkert - Mandulás - Remete-rét - Szentkút harangláb - Szentkúti Erdészház 7.4 km
piros sáv DDP-11 / MHSA-02/8 Szentkúti Erdészház - Éger-völgy - Petőcz Akna - Petőcpuszta 7.7 km
piros sáv DDP-12 / MHSA-02/9 Petőcpuszta - Farkas-tető - Egéd - Bükkösd vá. 11.5 km
piros sáv DDP-13 / ZSSA-02/1 Bükkösd - Nádasy telep - Dinnyeberki - Kisibafa - Ibafa 15.3 km
piros sáv DDP-14 / ZSSA-02/2 Ibafa - Szentmártoni halastó - Terecseny volt vasúti megálló 8.0 km
piros sáv DDP-15 / ZSSA-02/3 Terecseny - Antalszállás megyehatár - Kisbőszénfa Kerékkötő Csárda 4.7 km
  Összesen: 104.2 km
 

3. Somogy megye

piros sáv DDP-16 / 14002120/1 Kisbőszénfa - Szenttamás pta. - Lencsés - Ropoly pta. 10.0 km
piros sáv DDP-17 / 14002120/2 Ropoly pta. - Kútaljai rét - Fehér part - Töröcskei Szőlők - Töröcske Italbolt 9.3 km
piros sáv DDP-18 / 14002120/3 Töröcske - Töröcskei tó - Túrista Emlékmű - Gyertyános völgy - Kaposvár vá. 9.5 km
piros sáv DDP-19 / 14002120/4 Kaposvár Városközpont - Zaranyi erdő - Deseda tó 10.2 km
piros sáv DDP-20 / 14002120/5 Deseda tó - 67-es út hídja, - Arborétum híd - Gombás parkerdő - Magyaregres 10.7 km
piros sáv DDP-21 / 14002120/6 Magyaregres - Csalánosi erdő - Somogygeszti 7.2 km
piros sáv DDP-22 / 14002120/7 Somogygeszti - Mernyeszentmiklós - Ecseny 9.4 km
piros sáv DDP-23 / 14002120/8 Ecseny - Lapai erdő - Kánya domb - Igal 13.7 km
piros sáv DDP-24 / 14002120/9 Igal - Somogyacsa - Józsefhegy geodéziai torony - Somogydöröcske 18.1 km
piros sáv DDP-25 / 14002120/10 Somogydöröcske - Öreghegy - Törökkút - Szorosad 11.7 km
piros sáv DDP-26 / 14002120/11 Szorosad - Tóti erdő - Kára - Miklósi - Zics 12.9 km
piros sáv DDP-27 / 14002120/12 Zics - Nágocs - Kastély-park - Andocs 5.0 km
piros sáv DDP-28 / 14002120/13 Andocs - Tojári-tó - Képes-fa - Kapoly 14.0 km
piros sáv DDP-29 / 14002120/14 Kapoly - Jaba-völgy - Zala Zichy Múzeum 7.8 km
piros sáv DDP-30 / 14002120/15 Zala - Bóta-puszta - Tab 3.6 km
piros sáv DDP-31 / 14002120/16 Tab - Szőlő hegy - Csetényi erdő - Dékány hegy - Bábonymegyer 11.6 km
piros sáv DDP-32 / 14002120/17 Bábonymegyer - Flóra-hegy - Ali-rét Vadászház 10.7 km
piros sáv DDP-33 / 14002120/18 Ali-rét Vadászház - Töreki - Békás tó - Siófok Víztorony 13.5 km
  Összesen: 188.9 km
 

A túramozgalom érintőpontjai

Az érintőpontok nevére kattintva a megfelelő pont adatlapjára jutsz, ahol a pont állapotával kapcsolatos észrevételeket is olvashatod. Regisztrált felhasználóként Te magad is írhatsz megjegyzést a pont állapotáról.

A túramozgalom érintőpontjai

Státusz Igazolás Név Észrevételek
1. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-01 (Szekszárd Busz.pu.) 2 db
122 hónapja
2. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-02 (Szálka Trófea Söröző) 3 db
122 hónapja
3. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-03 (Mőcsény Szélkakas Söröző) 2 db
122 hónapja
4. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-04 (Őfalu Presszó) 2 db
122 hónapja
5. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-05 (Mecseknádasd Schlossberg Vendéglő) 2 db
122 hónapja
6. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-06 (Pásztor-forrás) 2 db
122 hónapja
7. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-07 (Máré-vár) 3 db
122 hónapja
8. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-08 (Mecsekjánosi Tacsi Ételbár) 2 db
122 hónapja
9. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-09 (Dóczy Malom) 2 db
122 hónapja
10. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-10 (Pécsi állatkert) 2 db
122 hónapja
11. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-11 (Szentkúti erdészház.) 2 db
122 hónapja
12. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-12 (Petőcpuszta Légakna) 2 db
122 hónapja
13. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-13 (Bükkösd vasútállomás) 2 db
122 hónapja
14. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-14 (Ibafa Pipamúzeum) 2 db
122 hónapja
15. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-15 (Terecsenypuszta Zrínyi Kulcsosház) 3 db
104 hónapja
16. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-16 (Kisbőszénfa Kerékkötő csárda) 4 db
104 hónapja
17. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Nyalóka (előre lepecsételt öntapadós lap) DDP-17 (Ropolypuszta) 6 db
104 hónapja
18. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-18 (Töröcske Vegyesbolt) 5 db
104 hónapja
19. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-19 (Kaposvár vá.) 2 db
104 hónapja
20. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont megsemmisült, pótlása folyamatban A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-20 (Toponár Deseda) 3 db
104 hónapja
21. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-21 (Magyaregres Italbolt) 3 db
104 hónapja
22. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-22 (Somogygeszti Presszó) 3 db
104 hónapja
23. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-23 (Ecseny Kisbolt) 5 db
104 hónapja
24. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-24 (Igal Fürdő) 3 db
104 hónapja
25. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-25 (Somogydöröcske Vegyesbolt) 4 db
104 hónapja
26. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-26 (Szorosad Tökjó kocsma) 4 db
104 hónapja
27. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-27 (Zics Kocsma/Vegyesbolt) 3 db
104 hónapja
28. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-28 (Andocs Müemlék templom plébánia) 3 db
104 hónapja
29. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-29 (Kapoly Kocsma) 3 db
104 hónapja
30. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-30 (Zala Zichy múzeum) 3 db
104 hónapja
31. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van DDP-31 (Tab Galéria) 3 db
104 hónapja
32. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-32 (Bábonymegyer Rudnay Emlékház vagy kocsma) 4 db
104 hónapja
33. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Nyalóka (előre lepecsételt öntapadós lap) DDP-33 (Ali-rét Erdészház) 2 db
104 hónapja
34. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható DDP-34 (Siófok Vasútállomás) 2 db
104 hónapja
 

A túramozgalom teljesítői

Sorszám Teljesítve Név Szül. év Település
01 2000-01-01 Oszvald Ákos Kaposvár
02 2000-09-28 Jankovics Béla Pécs
03 2001-05-01 Sárközy Zsolt Budapest
04 2001-10-04 Sipos Tamás Budapest
05 2001-12-18 Lakatosné Novotny Sarolta Pécs
06 2001-12-18 Vass Koppány Pécs
07 2001-12-18 Szabó Sándor Budapest
08 2002-02-26 Váradi Zsófia Miskolc
09 2002-11-14 Sebestyén István Budapest
10 2003-09-04 Balabás László Böcs
11 2003-11-14 Rüll József Pécs
12 2005-10-10 Balla István Gábor Pécs
13 2005-10-28 Hegedűs András Kaposvár
14 2006-01-23 Toplak József 1978 Söjtör
15 2006-01-25 Borsos András Kaposvár
16 2006-01-25 Fehér Mária Kaposvár
17 2006-02-07 Benda László Kaposvár
18 2006-03-23 Egres Sándorné Kaposvár
19 2006-03-23 Szilágyi Balázs Kaposvár
20 2006-07-03 Krieger István Budapest
21 2006-07-03 Papp Zsolt Nagymaros
22 2006-07-03 Bártfai László Budapest
23 2006-11-12 Fekete László Budapest
24 2006-12-17 Büki Ferencné Zimány
25 2006-12-17 Büki Ferenc Zimány
26 2007-02-23 Biros Béláné Pécs
27 2007-04-25 Kriszt Gábor Pécs
28 2007-04-25 Berényi László Pécs
29 2007-06-23 Kis Olga Pécs
30 2007-10-18 Boros Szilvia Budapest
31 2008-07-21 Feketéné Móró Erzsébet Komló
32 2008-12-10 Szemkeő Ferenc Székesfehérvár
33 2008-12-10 Nagy Zoltán Pomáz
34 2009-02-28 Orbán Imre Egyházaskesző
35 2009-09-22 Hevesi Zoltán 1953 Kaposvár
36 2009-08-05 Fekete Gábor Kaposvár
37 2011-06-07 Horváth Istvánné 1950 Kőröshegy
38 2011-06-07 Bárdos László 1944 Szántód
39 2011-06-07 Aszalós György 1967 Siófok
40 2011-06-07 Aszalós Györgyné 1973 Siófok
41 2011-09-29 Kelemen Zoltán 1987 Eger
54/2014 2014-08-28 Ruff Róbert 1964
59/2011 2011-12-22 Takácsné Jakabos Laura 1961 Dombóvár
60/2011 2011-12-22 Babos Anikó Bátaszék
61/2011 2011-12-22 Gáspár Károly Kaposszekcső
66/2014 2014-10-19 Kovács Krisztián István 1975 Tatabánya
87/2016 2016-08-21 Kámán Ferenc 1968 Budapest
Ha nem találod a listában a neved, vagy csak a monogramod látod, vagy valamely adatod nem pontos, akkor küldj üzenetet a mozgalom adatait karbantartó szerkesztőnek!

Kapcsolódó fórum téma

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter