2024. május 12., vasárnap - Pongrác
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Túramozgalmak
Magyar Természetjáró Szövetség

DDP-28 (Andocs Müemlék templom plébánia)

Az érintőpont létezik, elérhető Az érintőpont létezik, elérhető
Ezt a pontot kötelező felkeresni Ezt a pontot kötelező felkeresni
A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható


Hozzászólások

#211 2016-04-05 12:14:59, czimbaly
23.3.2016 Az útelágazásban a kegytemplom melletti plébánia a zománctábla tanúsága szerint a hivatalos igazolóhely. A korábbi bejegyzés alapján bátran csengettem, de egy fél perc várakozás után a hátam mögül "Jövök" kiáltást hallottam - a postáról visszaigyekvő plébános volt az. Sajnos valamelyik lába nem egészséges a fiatal plébánosnak, így lassan mozog, ezért is érdemes türelemmel várni. Készségesen kaptam a plébánia bélyegzőjével egy lenyomatot a füzetembe, utána megnéztem a kegyteplomot belülről is, ami a teljes somogyi szakasz tán egyetlen jelentős épített emléke - becsüljük meg :) Annyit reagálnék még az előző bejegyzésekhez, hogy a Tójári-tó mellett haladó erős szekérút végig kiválóan járható volt, jelzések is voltak kellő mennyiségben, viszont alapvetően a somogyi szakasz jelzettsége erősen hektikus: a "tragédia" és a "kiváló" kategóriák között ingadozik végletesen jelenleg, így térkép/GPS nélkül kockázatos nekivágni. Ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, az a falu és a Tójári-tó közötti szürreális szeméttenger, ami már az erdőben elkezdődik és a falu szélén csúcsosodik ki - szomorú és dühítő látvány.
 
#166 2014-10-25 20:29:45, az_elmenyvadasz
Andocs, Műemlék Templom, 2014.10.18.
Zics után Nágocs következett a "cs" végű települések között. Elég nagy élet volt így ledolgozós szombat délelőtt a településen, a kocsmában szép számú szomjas ember, akik jól megbámultak, mintha ufó lettem volna. Keresztül mentem ezen a boltos, kocsmás, buszmegállós, emlékműves részen és a jelzés egy kerített terület kovácsoltvas kerítésén keresztül vezetett és kiderült számomra -térkép híján-, hogy egy kastély parkjában vagyok, hát gyorsan meg is kerestem a kastélyt és találtam is egy jobb sorsra érdemes eléggé felújításra szoruló, de csodálatos kastélyt. Ez a Zichy-Kastély. Érdekes egyébként, hogy az útvonalon mennyi sok kastély van erre felé a Somogyban. Körbejártam, lefotóztam és mentem tovább.
Sajnos végig betonon jutottam el Andocsra, ahol szintén megbámulós emberek tobzódtak a kocsma és a bolt előtt is. A látványos templom nyitva volt, ezért betértem egy imára és a barokk kori kegytemplom csodálatos oltárait szentképeit és egyéb látnivalóit vadul fotóztam. Az andocsi Szűz Mária szobrot is volt szerencsém látni, akit mindig öltöztetnek, sőt a ruhatárából még kiállítás is megtekinthető ingyenesen, a "templomra nőtt" emeletes plébánián. Sajnos a bejutás nem egyszerű. Hiába csengettem többször és hosszasan nem jött senki ajtót nyitni, pedig az ajtó mellett található a DDP fém táblácskája, ez a bélyegzőhely. Feladtam a hosszas várakozást, elindultam a közeli boltba bélyegzésért, de előtte még helyi urakat kérdeztem meg arról, hogy van-e itt valaki, aki nyitni fogja az ajtót. Ők bíztattak, hogy csengessek, mert hamarosan mise lesz, biztosan ott van a pap, csak nem szeret korán kelni. :) Hát visszatértem és csengettem újra. Hosszas várakozás után semmi, már éppen mentem volna el, amikor csoszogást hallottam az ajtó felől és végül megérkezett a 40-es plébános és beinvitált, miután elmondtam miért zavarom. Csodás, korhű, izgalmas belülről az épület, olyan igazi kolostor hangulat van az ablakba állított gyóntató helyiségekkel, a szentek szobraival, festményeivel és itt van egy teremben a Mária ruháinak kiállítása is, mint írtam, ingyenesen megtekinthető és látványos. Nekem nem adatott meg, hogy megnézzem, mert 15 perc múlva misézni ment az atya. :(
A templommal szemben vitt tovább, kifelé a jelzés a településről.
 
#155 2014-10-08 10:35:32, futosz
A pecsétet a plébánián gond nélkül adták. Andocs és Kapoly között, a Tojári tóval és a patakkal párhuzamosan futó erdei szakasz gyakorlatilag járhatatlan a nyakig érő sűrű csalán és gaztenger miatt. Kérem az illetékeseket, hogy vegyék tervbe ennek a szakasznak a karbantartását, esetleg át lehetne tenni a nyomvonalat a tó keleti oldalára, ami viszont remekül járható.
Tovább, a szentképes fa előtt az út átvág egy keskeny mezőn, amit azóta beszántottak, mindenesetre érdemes volna megfontolni a nyomvonal módosítását, mert pl. a sűrű kukoricásban már kicsit nehézkesebb az átkelés. A dióültetvény kerítése mellett egy szakaszon megint sok a benövés.
 
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter