2024. október 10., csütörtök - Gedeon
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

A Duna alatt mehetnek át az OKT vándorai

Az Országos Kéktúra Nagymaros és Visegrád közötti "része" gyalogosan
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Föld Napján és az azt követő vasárnap nem mindennapi lehetőség nyílik az Országos Kéktúrát járók számára – kissé feljebb komp nélkül, gyalogosan, száraz lábbal juthatnak át a Duna egyik partjáról a másikra. Mint arról nemrég hírt adtuk, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. azon a hétvégén idén is megnyitja a Nagymaros és Visegrád közötti közműalagutat az érdeklődők számára. A túrára április 12-én éjfélig lehet előre regisztrálni.

A közműalagút látogatásának részleteiről a korábbi cikkünkben találhatók információk.

MTSZ Országos Központ


A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. egész évben számos olyan edukatív programot szervez kicsiknek és nagyoknak, amelynek célja a fogyasztói figyelem felhívása a tiszta vízkincs értékességére, megóvására és a védelmére. Mára már hagyománnyá vált, hogy évente két alkalommal is megnyitják az érdeklődök előtt a Visegrád-Nagymaros közötti közműalagutat. A hétköznapokban műszaki létesítményként üzemelő alagutat kizárólag csak ezen a tavaszi és őszi rendezvényen látogathatja a nagyközönség. Évközben máskor erre nincs alkalom.

A műszaki létesítményt akkor hozták létre, amikor a Bős-Nagymarosi erőmű építési munkálatai miatt a Dunát elterelték, és a meder szárazon állt. A közműalagút ma pontosan ott fut, ahová egykor a nagymarosi duzzasztómű nyomvonalát tervezték. Az 1696. folyamkilométernél nyíló lejáratot kék fedőlapok is jelzik.


 

A Közműalagútban Nagymaros felől Visegrád irányába hoznak át ivóvizet. Dömös, Pilismarót és Visegrád térségéből pedig a szennyvizet vezetik át a nagymarosi oldalra, amely onnan a váci szennyvíztisztító telepre kerül tisztításra.

A szervezők számos érdekességgel igyekeztek színesíteni a 16 méter magas vízoszlop alatti izgalmas látogatását. A visegrádi oldalon az alagút és a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését feldolgozó tematikus tárlatot tekinthettek meg az érdeklődök, míg a nagymarosi oldalon egy, a helyi élőkultúrát és állatvilágot bemutató rendhagyó tanösvényt láthattak a látogatáson résztvevők.

A Magyarországon egyedülálló, mintegy fél kilométer hosszú, és alig 3 méter széles víz alatti alagutat a DMRV Zrt. 2011. óta nyitja meg az előzetesen regisztrált érdeklődő csoportoknak. A látogatás a visegrádi és a nagymarosi oldalról is 25 fős csoportokban indul szakember vezetésével.

A DMRV Zrt. 2016. október 14-15-én rendezett ingyenes közműalagút látogatása.
A Víz Világnapjához kötődő tavaszi közműalagút látogatás 2016. április 1-2-án.
Közműalagút látogatás 2015. október 16-17-én.
Közműalagút látogatás 2015. április 10-11-én.
Közműalagút látogatás 2014. október 17-18-án.
A Víz Világnapja alkalmából tartott közműalagút látogatás 2014. március 21- 22-én.
Közműalagút látogatás 2013. utolsó hétvégéjén.

Forrás: DMVR Zrt.

Kapcsolódó cikk:
Közműalagút látogatás 2017. április 22-23-án.
Cikk első megjelenése: 2017-04-07 15:55

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter