Az OKT50-es csapat találkozója Ácson

Kedves meghívóink – név szerint Tóth Jani, Cselovszki Jani, Borvendég Matykó – már október 21-én estére – mintegy napirend előtti felszólalásként - szerveztek egy előadó estet hőn szeretett Józsi bácsink főszereplésével a település aprajának-nagyjának, későbbi szálláshelyünkön, a Művelődési házban, melynek témája természetesen a KÉK Vándorlás volt.
Mindannyiunk kedvencét ismerve, igen színes előadás lehetett, remélhetőleg nyertünk újabb ácsi résztvevőket a jövő évi DDK vándorlásra.  (Egyébként érdekes lenne egyszer végighallgatni a négy hős fényképes beszámolóját, hiszen mi, többiek csak ideig-óráig voltunk részesei élményeiknek, tudnának mindenkinek újat mondani, szerintem.)

Részemről homály fedi a péntek estét és a másnap reggelt, sőt a „hivatalos megnyitót” is sikerült lekésnem iskolai előadásból kifolyólag, mire mi megérkeztünk Caminós Sanyival szombaton fél kettőkor, már többnyire túl volt a társaság a teraszon „üstben” főzött káposztás-lecsós-babon (jól emlékszem, az volt? Minden esetre ízlett a maradék).

Főhadiszállásunk a település központjának számító és jelenleg Művelődési Házként üzemelő Zichy kastélyban volt. Tóth Jani telefonos navigációja mellett (Már látnotok kell a boltot, a szobrot, a…; Még nem látjátok?; Mivel jöttök, gyalog?...) nem volt nehéz megtalálni a sárga épületet.


Komolyan fantasztikus volt üdvözölni a túratársakat, kb. harmincan lehettünk a nagyteremben. Az ácsi fogadó gárda előtt le a kalappal, volt ott pogácsa, sajtos süti, pálinka, sok-sok ölelés, puszi, vigyor, sztorizgatás. Többen voltak olyanok is, akikkel éppen a túra folyamán nem találkoztam, de hallottunk egymásról az élménybeszámolókból és végre itt megismerhettük egymást.

Mikor a szervezők teljesnek nyilvánították a létszámot, a Müvház vezetőtől kaptunk egy kis rögtönzött beszámolót a Zichy kastély történetéből (ha előre tudom, hogy ilyesmit írok, jobban figyeltem volna, elnézést hiányosságaimért), hogy mi mindenként szolgált fennállása óta míg végül a művelődésnek – többek között az ácsi Bakancsos Klub összejöveteleinek vagy éppen a mi szállásunknak– szentelhette termeit. 

Ez után a szintén az épületben üzemelő könyvtár fiatal vezetőnője és Ács város jó ismerője kapta meg a szót és vezetett bennünket körbe a településen. A kegyes időjárásnak köszönhetően megnézhettük például a Katolikus templomot.

Jó támpont volt az ideúton a kisváros központi útkereszteződésében álló Kossuth szobor, ahol Kossuth kalaplengetéssel köszönti az errejárót (erről jut eszembe: Esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára…). Egyébként állítólag ez az egyik legmagasabb talapzaton álló szobor Magyarországon.


Ezútán következett a református templom, ahová bebocsátást is nyertünk és érdeklődve hallgattuk a tiszteletes úr beszámolóját a templom múltjáról, jelenéről. Szépen karbantartott-felújított faszerkezet, mívesen készített működő orgona jellemzi a kis templomot, ami a város kb. harmadát kitevő református közösség otthona.

Megtudtuk tőle a templom előtt lévő két nagy kő történetét: Ezek voltak a szégyenkövek, amikre a bűnt elkövetett embereknek kellett állniuk az Istentisztelet alatt büntetésként (persze poénkodtunk, hogy vajh’ mennyi ilyen kőre lenne ma szükség).

A templom kertjében létesített kicsiny tájház mellett én leginkább a padlizsán növényeket vettem szemügyre, mert még ilyet sosem láttam (kaptam is keményen a „pesti kislány lejött vidékre és rácsodálkozik a kertre”, de hát… Egyrészt alföldi vagyok, másrészt azóta folytattam közvéleménykutatást a környezetemben és bizony jó páran hozzám hasonlóan csak a piacon látták még kedvenc krémem alapját.)
  

Ezek után csak ránk várt a település méltán népszerű cukrászdája (Bálint névre hallgat), ahol mindenki áldozhatott édesség vágyának oltárán. Kivéve Dér Danit, aki kocsonyát evett, szigorúan állva. Itt még jól kianekdotáztuk magunkat, majd szállásunk felé tartva néztük meg a kastély kertet, középpontjában a több száz éves Mesefával, két oldalt pedig a pokollal és mennyországgal (már nem emlékszem melyikben jártunk).


Ezután a vacsorára várva – Isten áldja az ácsi lányok-asszonyok és persze konyhaművész férfiak kezét – Matykó kezelésbe vette a projektort és sorban :-) vetítette az OKT50 képeket. Persze sztorizgatással, nevetgéléssel gyorsan telt az idő, amikor is bekebeleztük a több tálnyi sztrapacskát, ahol még választhattunk is tojásos és tojás nélküli változat között (köszönet Cselo házaspár).

Előkerültek a változatos nedűket tartalmazó üvegek, Tóth Jani gondoskodott a tábortűzről, megérkezett a gitáros fiú, Gabi pedig szétosztotta a dalszövegeket tartalmazó füzeteket (tanítványai egyenként és egyénien díszítették a kis füzeteket) és kezdetét vette a közös éneklés pattogó tűz mellett. Miután egy idő után észleltük, hogy a hátunk mögött nincs meleg (vagy csak nem ittunk eleget), bevonultunk a nagyterembe és ott folytattuk, ahol a kertben abbahagytuk, sőt itt még táncra is perdültek a csapat kevésbé szégyenlős tagjai. Ahol a nótafák kidőltek, ott a youtube-t hívtuk segítségül: például a kacsatánc dallamai a számítógépről áradtak az éterbe (oda?).
 
 

Éjfélre csendes, néha világmegváltóra sikeredett beszélgetéssé szelídült a hangulat, lassan fogyatkoztunk – a színház teremben vertünk sátrat a szervezők jóvoltából előre felfújt vendégágyakon, hajnal 3 körül az utolsó bakancsos is nyugovóra tért.


Másnap reggel természetesen terített asztalon várta a reggeli a csapatot. Nem lehet elégszer megköszönni: frissen sült meleg kenyerek, frissen kevert padlizsánkrém :-), felvágottak, paprika-paradicsom, mi szem-szájnak ingere. Neki is estünk nyomban, a végére kb. fel is ébredtünk. Ez azért is volt fontos, mert ekkor tisztáztuk az előző este átbeszélt terveket
 

Az első és legfontosabb: A következő találkozó időpontja: 2011. december 10. Ádler Jani barátunk készséggel állt elő tervével, miszerint Székesfehérvár jó kiindulópontja lenne egy könnyű, egy napos  téli túrának. A lankás Vértes lenne a cél, természetesen olyan része, amit a KÉK nem érint. A részleteket később pontosítjuk.

Aztán felmerült az is, hogy töltsük együtt a szilvesztert. Kérdés, hogy van-e erre igény? Máté Pista felvetett két lehetséges helyszínt. Az egyik Feked nevű település a Mecsek lábánál (Pista leírása elmondása alapján nem lehet rossz), a másik pedig Zánka felett valamilyen …fa (bocs, Pista, már ott is rákérdeztem, de megint elfelejtettem).

Ez nekem egy kissé fapadosnak tűnt a leírás alapján (wc kint), de minden esetre beszéltünk róla (és ez egy emlékeztető). Szóval ezt gyorsan tisztázni kellene, ha mondjuk legalább 10-12 fő jelentkező van, miért ne. (Máté Pista féláron tud jó minőségű virslit, Tóth Janit pedig biztosítottuk, hogy csinálunk egy akkora tüzet, hogy a komáromi tűzoltókat is oda kelljen riasztani és akkor ő is részt tud venni a bulin.)

Persze egyre másra jöttek a tervek a későbbiekre is – természetesen a Dél-Dunántúli Vándorlással az élen, de ezeket még meglátjuk, egyelőre menjünk lépésről-lépésre, arccal a december felé. Mindenesetre a tervezgetés azt mutatja, hogy jól érezzük magunkat együtt és ez a legfontosabb, ezt leszögeztük.
 
Igazán ezután vette kezdetét a másnap. Néhányan korábban elindultak, mert bevállalták a Szomori teljesítménytúrát (hát igen, valahogy mi többség nem vagyunk túl hűek az alapokhoz. Már megint kocsival jöttünk mentünk…), a túracsapat találkozó nevéhez mérten kevesen. De nem hagyta el senki úgy a házat, hogy ne írt volna egy pár sort a direkt erre az alkalomra készíttetett emlékkönyvbe. Jó az ötlet, ezt is köszönjük. 

Mi Caminós Sanyival már 10 órakor a Monostori Erőd bejáratánál voltunk. Fiatal és lelkes vezetőt kaptunk az erőd bejárásához, nagyon élvezetes sétát tettünk a történelemben (törököknél kezdtük, oroszokkal folytattuk, majd a jövő az EU-s pénzből építendő kikötővel. Úgy legyen). Az ácsi ünnepi megemlékezés (mi ezt kihagytuk, ezúton is elnézést kérünk) után érkezőket maga Tóth Jani vezette körbe az épületen, az eddigiek alapján biztos vagyok benne, hogy élmény lehetett az ő túrájuk is.


Éppen akkor végeztünk a bejárással, mikor a tulajdonképpeni csapat megérkezett Monostorra, így lehettünk mi is rajta az utolsó csoportképen.


Ezután mi még meglátogattuk az Oroszlány melletti Majk községben található Kamalduli Remeteséget (ha arra jártok, ki ne hagyjátok. Részemről köszönet Sanyinak, én nem hallottam eddig róla, ez is nagy élmény volt), majd megebédeltünk a majki dombok lábánál a már csöpögő esőben és irány haza.


Kedves Ácsiak, köszönjük ezt a két tartalmas napot, azt hiszem mindenki nagyon jól érezte magát, de hát a mosolygó arcok a fényképeken magukért beszélnek! Innen is kitartást kívánok a Bakancsos Klub működtetéséhez és remélem sok találkozón fogunk még együtt nevetni, énekelni, és talán… túrázni is (ez persze, tudom, nem Rajtatok múlik).

Erre lesz jó alkalom a december 10-i Vértesi túra! Gyertek minél többen, mert tudjátok a hiányzók hiányoznak az ott lévőknek.