2024. október 10., csütörtök - Gedeon
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Két napon is átmehetnek a Duna alatt a kéktúrázók

Az OKT Nagymaros és Visegrád közötti "része" megtehető gyalogosan is
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Föld Napja előtti pénteken és szombaton nem mindennapi lehetőség nyílik az Országos Kéktúrát járók számára – kissé feljebb komp nélkül, gyalogosan, száraz lábbal juthatnak át a Duna egyik partjáról a másikra. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. idén is megnyitja a Nagymaros és Visegrád közötti közműalagutat az érdeklődők számára. A túrára április 6-án éjfélig lehet előre regisztrálni.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Jelentkezőket, hogy a DMRV Zrt. a nagy érdeklődésre való tekintettel, idén is megnyitja a Nagymaros és Visegrád közötti közműalagutat az Érdeklődők számára, melynek időpontja 2018. április 20-21. (péntek-szombat).

A programon való részvétel INGYENES! Az alagútlátogatási program oda-vissza irányú, a kiindulási oldalon ér véget.

Kérjük a Tisztelt Érdeklődőket, hogy a jelentkezés során lehetőleg több alternatívát szíveskedjenek megadni a programon való részvétel időpontjára vonatkozóan, mert ezzel nagymértékben megkönnyítik a munkánkat.

A jelentkezés részletes feltételeit az alábbiakban foglaljuk össze:

A jelentkezéseket kizárólag elektronikus formában, 2018. április 03-án 8:00 órától 2018. április 06-án 24:00 óráig tudjuk fogadni az alagut(kukac)dmrvzrt(.)hu e-mail címen.

A létesítmény műszaki adottsága, valamint balesetvédelmi okok miatt a programban részt vevők száma limitált, ezért kizárólag a jelentkezés sorrendje alapján tudjuk látogatóink igényeit teljesíteni!

Amennyiben a szabad férőhelyek betelnek, (amely a regisztrációs időszak kezdete után a korábbi évek tapasztalata alapján rövid időn belül megtörténhet), erről egy automatikusválasz formájában azonnal tájékoztatást teszünk közzé a regisztrációs alagut(kukac)dmrvzrt(.)hu e-mail címen.

Kérjük, ezt feltétlenül vegyék figyelembe, a felesleges félreértések és bosszúságok elkerülése érdekében, mert az ezután beérkező jelentkezésekhez már nem tudunk szabad férőhelyet biztosítani.


A közműalagút látogatás időpontja, csoportok indulása:

2018. április 20. (péntek)
Visegrádról induló csoportok: 9:00 10:00 15:00 16:00
Nagymarosról induló csoportok: 11:30 12:30 13:30 14:30

2018. április 21. (szombat)
Visegrádról induló csoportok: 9:00 10:00 15:00 16.00
Nagymarosról induló csoportok: 11:30 12:30 13:30 14:30

Tekintettel arra, hogy a közműalagút a nyílt napokon is folyamatosan üzemelő létesítmény, a helyszínen jelen lévő kollégáinknak kötelessége a balesetvédelmi szempontok figyelembe vétele, ezért abban az esetben, ha a regisztrált látogató aktuális egészségi állapota szemmel láthatóan nem teszi lehetővé a közműalagúton való biztonságos átkelést, úgy az átkelés a korábbi regisztráció ellenére nem lesz engedélyezett.

A nyílt napon minden látogató – a helyszínen elhangzó balesetvédelmi figyelmeztetéseket és előírásokat betartva –, saját felelősségére vehet részt.

Felhívjuk minden jelentkező szíves figyelmét, hogy jelentkezéséről megerősítést/elutasítást tartalmazó szöveges e-mail üzenetet fogunk küldeni, amely tartalmát kérjük, szíveskedjenek tudomásul venni!

A szöveges e-mail üzeneteket csak a turnusok feltöltése után, 2018.április 09-től kezdődően fogjuk megküldeni a jelentkezők részére. Kérjük türelmüket és megértésüket!


Elérhetőségünk Nagymarosnál
GPS koordináták: északi szélesség: 47.776641 fok, keleti hosszúság: 18.952188 fok

KERÉKPÁROSOKNAK:
A kerékpárúton haladva, elhagyva Nagymarost, meglátja a kerékpárút szélére kihelyezett DMRV Zrt. feliratú zászlót. Ott forduljon balra.
AUTÓVAL ÉRKEZŐKNEK:
Verőce felől érkezve, haladjon mindaddig, amíg elhagyja a Nagymaros végét jelző táblát, és eléri az út baloldalán, a kerítésen elhelyezett DMRV Zrt. feliratú zászlót. Itt forduljon balra és haladjon végig a zászlókkal jelölt úton, míg eljut az alagút bejáratához.
Zebegény felől érkezve, a Nagymarost jelző táblát megelőzően a kerítésen elhelyezett DMRV Zrt. feliratú zászlónál forduljon jobbra és haladjon végig a zászlókkal jelölt úton, míg eljut az alagút bejáratához.
VONATTAL ÉRKEZŐKNEK:
Budapest-Nyugati pályaudvar irányából érkezőknek Nagymaros vasúti megállóhelyig kell utazni, majd gyalogosan a 12. sz. főút irányába haladni. A főutat elérve forduljon jobbra Zebegény irányába. Haladjon mindaddig, amíg elhagyja a Nagymaros végét jelző táblát, és eléri az út baloldalán, a kerítésen elhelyezett DMRV Zrt. feliratú zászlót. Itt forduljon balra és haladjon végig a zászlókkal jelölt úton, míg eljut az alagút bejáratához.

Elérhetőségünk Visegrádnál
GPS koordináták: északi szélesség: 47.773532274 és keleti hosszúság: 18.957958337 fok

AUTÓVAL ÉRKEZŐKNEK:
Szentendre felől érkezve, a révátkelőt követően jobb oldalon focipálya, a Visegrád végét jelző tábla előtt, jobbra aszfaltos út vezet a bejárathoz, DMRV Zrt. feliratú zászlókkal jelezve.
Pilisszentlászló felől érkezőknek, Visegrád felé indulva a Visegrádot jelző tábla után balra fordulva, végig az aszfaltos úton haladva.

Az időjárásra való tekintettel ajánlott a réteges öltözködés, és az alagút járófelületének kialakítása miatt a lapos talpú cipő viselete kötelező, magas sarkú cipőben érkező látogatót baleset veszély miatt az alagút területére nem engedünk be.

Babakocsit és kerékpárt – baleseti okokból – az alagút területére bevinni Tilos!

Kutyát és egyéb háziállatot – közegészségügyi okokból – az alagút területére bevinni Tilos!

A jelentkezésével hozzájárul, hogy a DMRV Zrt. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben foglaltak szerint a személyes adatait – kizárólag a jelentkezése nyilvántartásba vétele céljából – kezelje.

DMRV Zrt.

A 2017. évi lehetőségről ezen a linken adtunk hírt.
Cikk első megjelenése: 2018-04-05 12:36

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 173 regisztrált felhasználó
  • 2 483 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 0 esemény
  • 3 150 megjelent cikk, hír
  • 271 belső oldal
  • 2 297 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter