OKT50 - Kisgyóntól Bodajkig

A kereszteződésben kihelyezett információs táblákon leellenőriztük a már megtett és a még a csapat előtt álló kilométereket. A mögöttünk lévő távon fellelkesülve a vadregényes Burok-völgyet kikerülve közelítettünk Bakonykúti felé.


Sajnos kicsit szétszakadt a csapat, mert Anitának komoly boka fájdalmai voltak. Mint ügyeletes elsősegélynyújtó, krémekkel és fáslival próbáltam csökkenteni a fájdalmán. Próbálkozásaink nem sok sikerrel jártak. Így, mint anyja helyett anyja, azt tanácsoltam neki, hogy most hagyja abba a túrát és pihenéssel készüljön a következő szakaszokra, ahol ismét csatlakozni szeretnének hozzánk.


Bakonykútiban Tarné Barbaráék (szállás lehetőség 70/949-3503) fogadtak minket, de időközben kiderült, hogy nyitva van a vegyesbolt, ezért a csapat ott állt meg pihenőt tartani és természetesen az ide illő pecsétet begyűjteni. Volt, aki a füzetbe, volt, aki a homlokára, volt, aki a vállára és volt, aki a lábára kapott egy nyomatot. A polgármester külföldi tartózkodása miatt nem tudta köszönteni a vándorlás tagjait.

Ez a kis település mindig ámulatba ejt- pedig itt nőttem fel a szomszédságban- a hangulata elvarázsol, a piros muskátlik az ablakokba….mint, ha egy mesebeli falucskában járnék.
A Bogrács- hegyre felkapaszkodva, visszafele tekintve megcsodáltuk Isztimér távolban feltűnő látképét.


A Vontató- és a Vaskapu-hegy magaslatait megkerülve értük el a Fehérvárcsurgói- víztárolót. A gáton kicsit megpihenve Pintér Józsi elmesélte, hogy azoknak a gyerekeknek, akik itt nőttek fel (köztük nekem is), valamiféle bizonyítás volt, ha átúszta a tavat. Megtettük!

A Becsali büfénél ismét a rövid pihenőt kihasználva frissítő és igazoló pecsét begyűjtésére került sor. Itt nem sokat időztünk, egy gyors vállmasszírozást követően a gáton át a Fehérvárcsurgói szőlős kertek fele indultunk. Itt csatlakozott hozzánk a kicsi családom és elkísértek minket egy rövid szakaszon. Megdézsmálva a kerítésen átlógó cseresznye-, meggy-, szilvafa ágakat értük el a Gaja-szurdok bejáratát.


A Pisztrángos- tavi büfétől ismét csapatbontásban haladtunk tovább. A nagytalpúak, az ügyeletes fotósok, a fáradhatatlanok felmásztak a Vaskereszthez, ahol megcsodálták a kilátást a tóra. Az óvatosabbak követtük a kék jelzést át az újonnan épített kis hídon át, (a régi nagy hidat elvitte a tavalyi vihar) az Ádám- Éva fáig, ahonnan ismét teljes létszámmal haladtunk tovább. Sajnos a tavalyi vihar itt hagyta nyomait, de a Vadex emberei folyamatosan takarítják és újítják a tönkre ment padokat, esőbeállókat.

Végig kísértük a Gaja-patakot a kerítés széléig, ahol megúsztuk a létramászást, nyitva volt a kapu. Felmásztunk a Varjúvár fölötti sziklás szakaszon, ami elég csúszós volt a közben szemerkélni kezdett esőtől. Búcsúzóul megcsodáltuk a kilátást, átmásztunk további két létrán, végül a Bodajki sípályánál hagytuk el a vadaspark területét.


Az esőnek hála, ami ekkora már komoly kihívásnak számított, leszánkáztunk a meredek pálya füvén. Itt már Bodajk belterületén gyalogoltunk. A csapat gyorsabb fele betért egy kis sütizésre a cukrászdába, mi a sereghajtók és ügyeletes szállásfoglalók célirányosan a Véndiófa fogadó fele vettük az irányt. Mire a többiek beértek minket már készen álltak a szobák a pihenésre. Pintér Józsi búcsúzóul a szüleinél megvendégelte egy kis hazai borsólevessel és vaddisznó pörkölttel a kemény magot, Józsi bácsit, a Tanár Urat, Istvánt és a Tamást, akik végig szeretnék járni a teljes távot.

Az én feladatom itt befejeződött, de a hangulat, az élmény annyira magával ragadott, hogy elkísérem ezt a fantasztikus csapatot Szárligetig..

---

Előző nap:      OKT50 - Zirctől Kisgyónig
Következő nap:      OKT50 - Bodajktól Kőhányáspusztáig