Mályinka - Szente-völgy - Nagy-kő - Dédes - Bántapolcsány - Lázbérci-víztároló - Alsó-völgy - Upponyi-szoros - Uppony TÚRALEÍRÁSSAL!

Pecsételés után folytatjuk utunkat és megkezdjük a hosszú, egészen Upponyig tartó aszfalttaposást. Végigballagunk a hosszú Kossuth Lajos utcán és rátérünk a szélesebb Lillafüred utcára. Felkapaszkodunk egy kis bukkanóra, lassan elhagyjuk Mályinka utolsó házait, és megkezdjük a Dédestapolcsányig tartó hosszú ereszkedésünket. Innen visszapillantva már jól belátható a csak pár órával ezelőtt elhagyott Bükk-fennsík, kitűnő a rálátás a Dédesi Várhegyre is.
 

A kopott aszfaltúton előretekintve már látszik a Lázbérci-víztároló sarka


Visszatekintve jól látható a Dédesi Várhegy (jobbra) és a Bükk-fennsík

A kissé kátyús bekötőút lassan süllyed le a völgybe, a forgalma is jelentéktelen, kényelmes tempóban negyedóra alatt érjük el az útelágazást. Először a Tardonára tartó út válik ki jobbra, aztán a Bán-patak hídja után Nagyvisnyó felé ágazik el az út már Dédestapolcsány határában. Elhaladunk az út jobb oldalán álló Nagy-kő sziklája mellett és rátérünk a település hosszú főutcájára, a Dózsa György utcára és megindulunk rajta észak felé. Körülbelül háromnegyed óra kell ahhoz, hogy végiggyalogoljunk a két faluból: Dédesből és Bántapolcsányból összeolvadt településen, és magunk mögött hagyjuk a házakat.

Sorompó tűnik fel előttünk, ami elrekeszti teljes szélességében az utat, ezt megkerülve érjük el pár lépéssel a Lázbérci víztározó sarkát. A Lázbérci Tájvédelmi Körzet területére léptünk itt, az úton tilos az átmenő forgalom, a tó pedig igazi horgászparadicsom. A tóparti úton ballagunk tovább, közben nagyszerű rálátásunk van a vízfelületre. Egy idő után kettéágazik az utunk, a jobb oldali ág egyre közelebb ereszkedik a tóhoz, a bal oldali megmarad a domboldalban. A jobb oldali út a Dédestapolcsányt és Upponyt összekötő régi országút, ez a tó felduzzasztásakor egy hosszabb szakaszon víz alá került, ennek a kiváltására épült a felső út. A kéktúra is a felső úton halad tovább.
 

Megérkeztünk a Lázbérci-víztároló partjára


Tóparti idill

Közel maradunk a vízparthoz, de beérünk az erdőbe, innen már nincs rálátásunk a víztárolóra. Nagyon lassan, szinte észrevétlenül kapaszkodunk egyre feljebb a domboldalban, csak akkor látjuk meg, milyen magasan járunk a tó felett, amikor egy-egy pillanatra rés nyílik a fák között és megpillantjuk rajta keresztül a vizet. Nagyjából háromnegyed óra múlva észrevesszük, hogy egyre jobban összeszűkül a völgy körülöttünk, megérkeztünk a tó északkeleti végébe, az Upponyi-szoros bejáratához.
 

A tópartról is látszik a Bükk-fennsík

 Utunk itt egyre lejjebb ereszkedik, egy idő után már megint a völgy alján járunk. Keresztezzük egy hídon a tavat töltő patakot, aztán beérünk a sziklaszorosba. Kanyarogva halad a kopott aszfaltcsík az alján, mindkét oldalon fölénk tornyosulnak a meredek sziklafalak. Sajnos, alig tízperces menettel a szoros végére érünk, a domboldalak távolabb húzódnak tőlünk és megpillantjuk Uppony szélső házait. Szép fa gyalogoshíd vezet át a patakon, a kéktúra átkel rajta a jobb partra, de ha bélyegezni akarunk az igazoló füzetünkbe, akkor el kell sétálnunk az úton a vegyesboltig.
 

Az Upponyi-szorosban


Fahíd Uppony határában

-hörpölin-