Sarvaly erdészház - Ördögigafa - Malom út - Szebike-völgy - erdészház rom - Ágota-kút - Alsó-Tátika - Fekete-Oszlopos-barlang - Tátikahidegkút - Hermán-tói kőfejtő - Sztúpa - Szent Donát kápolna - Zalaszántó TÚRALEÍRÁSSAL!

Az erdészháztól tovább ballagva az aszfaltúton az itt kezdődő gesztenyefasorban néhány perc alatt elérjük a Sarvaly-forráshoz vezető ösvényt. Érdemes pihenni egy sort a forrás tisztásán álló pihenőpadoknál. Habár a forrás régebben állandóan működött, most már csak időszakos jelleggel ad vizet, hosszabb, szárazabb időszakokban teljesen kiszárad!
 

Erdei pihenő a Sarvaly-forrás tisztásán

Továbbra is az aszfaltúton haladunk, ezen a szakaszán már megszűnik az emelkedés, de aztán az út egy derékszögű jobbkanyar után újra emelkedni kezd. Dombok közötti alacsony nyeregbe kapaszkodik fel az út, a túlsó oldalon pedig ugyanolyan enyhén lejteni kezd. Lassan elérjük az aszfaltút végét, két jól kijárt földút indul tovább onnan. Mi a bal oldali ágat választjuk, egy irtásfolt mellett elhaladva már szép kilátás nyílik a Tátika-hegyre, bár a romok innen még nem látszanak.
 

Egy mára már szimbolikussá lett kék jelzés egy út menti fán

Nagyjából kilométeres út végén térünk le innen jobbra egy romos erdészház mellett, egy szűk nyiladék keréknyomaira. Körülbelül 5-600 métert teszünk meg rajta nyugat felé, és elérjük a korábbi elágazásból jobb felé induló másik murvás földutat. Ezen indulunk tovább délnyugat felé, és alaposan figyeljük az út jobb oldalát, mert körülbelül 300 méter után jobbra le kell térnünk innen egy alig észrevehető ösvényre!

Az éppen csak látható csapást követve átvágunk az útszéli dzsindzsáson és néhány méter után egy meredeken a hegyre futó nyiladék kezdetére érkezünk. Kapaszkodunk egy sort a nyiladék alján futó ösvényen, aztán talán 3-400 lépés után balra, egy szintben haladó nyomra fordítanak a kék jelzések. Szintezve, enyhén hullámvasutazva haladunk tovább a Tátika oldalában, de aztán egy jobbkanyarral ismét a tető felé fordítanak minket a jelzések.
 

Kapaszkodás a Tátika-hegyre

A most következő szakasz az Országos Kéktúra talán egyik legelhanyagoltabb része, a jelzések meglehetősen gyéren láthatók (ha egyáltalán észrevehetőek a magas aljnövényzetben), az ösvény pedig sokszor szinte eltűnik a gazban, dudvában. A kapaszkodást egy hegyre futó oldalvölgyben folytatjuk, a csapás sokszor kénytelen kidőlt és az embermagas dzsindzsa miatt nem látható korhadó fatörzseket kerülgetni. Később a völgy egy szakaszon szinte szurdokszerűen összeszűkül, hát itt sem könnyebb előrejutni!

Kimerítő kapaszkodással egy kis platóra érkezünk fel és megpillantjuk magunk előtt a mélyedésben pangó vizű, békanyálas Fekete-tavat. Az ösvény balról kerüli ki a pocsolyát, aztán folytatjuk az utunkat ez erdőben. A csapás alig láthatóan kanyarog a fák között, itt teljesen a jelzésekre kell bíznunk magunkat! Szerencsére itt a jelzettség sokkal jobb a korábbiaknál, az egyiktől általában már látható a következő. A kapaszkodás gyakorlatilag véget ér, szintben haladunk, azonban itt megint egy „dzsungelszakasz” következik!

A jelzések megint megritkulnak (vagy csak a magas aljnövényzet miatt láthatatlanok, nem tudom), az alig észrevehető csapást kell követni az erdőben. Kidőlt fatörzsek alatt-felett kell átmászni, vagy kerülgetni őket, miközben kék jelzést csak elvétve lehet látni az útbaeső fákon. Nagyjából negyedórás út végén érünk ki egy földútra. A kék jelzések itt balra fordulnak, de érdemes egy rövid kitérőt tenni innen jobbra indulva Tátika várához. A szerpentinező földúton, ami a csúcs közelében már ösvénnyé szűkül, tíz perc alatt kapaszkodhatunk fel a szép kilátást nyújtó hegytetőre a várromhoz a kék rom jelzéseket követve.
 

Tátika várának romjai


Kilátás a vártól Sümeg felé

A földúton balra, lefelé indulva félórás kényelmes ereszkedéssel érünk le a hegy tövében futó országútra, miután kereszteztük ugyanazokat a távvezetékeket, amikkel már találkoztunk a Mogyorósi-dombon is. Jobbra térünk az aszfaltúton, elhaladunk a Hideg-kúti-major épületei előtt, aztán a Zala és Veszprém megye határát jelző táblánál balra, a mezőkön átvágó keréknyomokra térünk.
 

Visszatekintés a mezőkről a Tátika-hegyre

Átvágunk a mezőn, az út a rét végén beszalad az erdőbe. Egy villaszerű elágazásban a balra tartó, kevésbé kijárt utat választjuk, és továbbindulunk az erdei keréknyomokon. A gazos keréknyomok sokáig kanyarognak a fák között, később kifordulunk rajtuk a mezők szélére. Az erdőhatáron haladva leereszkedünk egy sekély völgybe, átvágunk egy már felszámolt kőfejtő udvarán, aztán a telep bekötőútján érünk ki a földutak keresztezésébe.

Egyenesen indulunk tovább, arra, amerre a táblák a Sztúpát is jelzik. A keményre döngölt földút először meredeken kapaszkodni kezd a Becse-mája dombra, de aztán az emelkedő megenyhül, és kellemes sétával érjük el félórás út végén a tisztáson álló Sztúpát. Itt is érdemes megállni és néhány percre megpihenni a tisztás szélén álló padoknál.
 

A Sztúpa tisztásán

A kék jelzések még a tisztás előtt pár méterrel letértek a földútról, ezért a Sztúpától továbbindulva vissza kell térni a leágazáshoz. Keréknyomokon kezdjük meg az ereszkedést először az erdőben, aztán a fákat magunk mögött hagyva elérjük a Zalaszántó feletti kerteket, szőlőket. Az eddigi keréknyomok keskeny, kopottas aszfaltúttá alakulnak, ezen ereszkedünk egyre lejjebb, közben elhaladunk a Szent Donát-kápolna mellett.
 

Zalaszántó felett

Egy hosszú, egyenes szakasz végén balra térve Zalaszántó temploma mellett érjük el a község főutcáját. A kék jelzések itt jobbra fordítanak bennünket, de aki pecsételni is akar az igazoló füzetébe, annak bal felé kell indulnia, hogy néhány száz lépés után a Tátika presszóban megtehesse ezt.
 

Zalaszántó - Kotsi-malom


Zalaszántó - Gótikus-román katolikus templom